Főkép

Lisa Smedman írói pályafutását néhány a Shadowrun univerzumába tartozó regénnyel kezdte, de egy idő után áttért a Forgotten Realms világba, amelynek keretei között nyolc könyve is megjelent. Utóbbiak közül több napvilágot látott már magyarul is (a Vezeklő papnő sorozat vagy éppen A Pókkirálynő háborúja-ciklus egyik része), de a korábban megjelent trilógiája mindezidáig kiadatlan maradt. Az idei év azonban úgy tűnik, hogy változást hoz, hiszen elvileg a nyár kezdetéig az első két kötetet kezébe veheti az érdeklődő olvasó, s nagy valószínűséggel a befejezésre sem kell sokáig várni. A sorozat nyitánya, A méreg íze minden szempontból megfelel a hasonló alkotások iránti elvárásoknak, az utolsó oldalakig izgalmas cselekménnyel és olvasmányos stílussal büszkélkedhet, s még csak különösebb háttérismeretet sem követel.
 
Faerűn világának egy furcsa szegletébe nyerhetünk betekintést, méghozzá Hlondeth városállamába, amelynek valós urai a jüan-ti kígyólények. Ezek a teremtmények különleges képességekkel (képesek átváltozni kígyóvá vagy hatástalanítani a mérgeket) és meglehetősen gőgös modorral rendelkeznek, az alattvalóikat egyszerű szolgának tekintik. Ebben a közegben az embereknek nem sok lehetőségük van a kiemelkedésre, Arvin is csak kivételes tudása révén juthat előrébb, ugyanis mágikus köteleket és hálókat készít – leginkább a tolvajok és műs bűnözők Céhének megbízására. Amikor azonban az egyik ügylete balul sül el és a régi barátjával együtt Talonát, a betegségek és járványok istennőjét tisztelő szekta tagjai ragadják el, súlyos veszélybe kerül. Belesodródik a vallási szervezet és az ellenük harcoló jüan-tik konfliktusába, ráadásul egy halálos varázslat miatt alig hét napja marad, hogy a különböző érdekek között ingázva kiderítse a szekta igazi célját.
 
Főhősünk útja során folyamatosan egyre nagyobb zűrökbe keveredik. Nem csak, hogy a fertőzéseket terjesztő kultusz elől kell menekülnie és egy jüan-ti nő szeretné szolgaságba taszítani az elmére ható mágiája segítségével, de belekeveredik egy harmadik fél is, akik a kígyólények uralmát akarják eltörölni. Arvint egyre jobban sürgeti az idő, egyre nagyobb bonyodalmakkal kell megküzdenie, amelyeket a szerző nagyszerűen ki is használ. A feszültség és az izgalmak folyamatosan fokozódnak, egy pillanatra sem lesz unalmas a cselekmény, az összecsapásokkal tarkított légkör mindvégig fenntartja a figyelmet.
 
A karakterek viszont inkább a gyengébb oldalt erősítik. Míg a legutóbb olvasott Forgotten Realms regényemnél épp annak örültem, hogy a szerző képes érzékletesen és érdekesen ábrázolni a figuráit, addig ezt most nem mondhatom el. Arvin kivételével a többiek inkább egyszerű sablonok (az ellenszenves gonosz, a segítő barát, a titokzatos lázadó, a goromba felkelő, a bölcs tanító), akik ugyan elvégzik a rájuk szánt feladatot, de ez közel sem elég ahhoz, hogy átérezzük motivációikat vagy esetleg haláluk szomorú, netalán megható legyen. Ettől függetlenül a betegségek, mérgezések és a kígyólények széles skálája olyan atmoszférát teremt, amely sok mindenért kárpótol, a Faerűnre jellemző sötét hangulat most is rányomja bélyegét a stílusra.
 
A magyar kiadás a kissé elhibázott fülszövegtől eltekintve korrektre sikerült, s bár a borítóval még nem sikerült teljesen megbarátkoznom, annak csak örülni tudtam, hogy egy térkép is helyet kapott a kötetben (még ha most éppen annyira nem is lett volna nélkülözhetetlen). A méreg íze egy tisztességesen kivitelezett kalandregény, mely nem feltétlenül a szereplők és az egyébként kellemes szórakoztatást biztosító cselekmény miatt lesz emlékezetes, hanem inkább a jüan-ti társadalomból eredő újszerűség miatt. Már csak ezért is érdemes elolvasni, s remélem, hogy a sorozat későbbi köteteiben még többet megtudhatunk róluk, miközben talán a karakterek is mélyülnek kicsit. Mindezeken felül természetesen Forgotten Realms és más szerepjáték rajongóknak kötelező, számukra még többet nyújt majd ez a háromszáz oldal.

Részlet a regényből