Főkép Elsőre azt hinné az ember, hogy magyarul nem létezik western képregény. Pedig ez nem így van, hiszen annak idején a Fülesben is megjelent jó pár vadnyugati sztori, majd később a Pajtásban is futott néhány ezen a tájékon játszódó történet (Fekete Farkas, Okada), illetve a rendszerváltás után Blueberry két kalandját olvashatta az, aki megvásárolta a Fekete-Fehér Képregényantológiát. Ez nem valami sok, s figyelembe véve, hogy közben eltelt húszegynéhány év, vagyis kimaradt egy-két generáció, kis túlzással ismét kezdhetjük az elején az építkezést.

A helyzet kilátástalannak tűnik, hiszen maga a western is virtuális fogalom a hazai könyvkiadásban – egyszerre létezik is meg nem is. Létezik, elvégre tavaly megjelent Rejtő 4-5 ide vágó regénye, valamint Cormac McCarthy és Charles Portis egy-egy könyve, de hamarjában ennél több nem jut eszembe. Nem csoda, ha western képregény még mutatóban sem került a boltokba (Lucky Luke a szememben inkább humort képviseli).
 
Talán most változik a helyzet, hiszen első fecskeként megjelent a Halálos postakocsi című füzet. Ez még akkor is örvendetes fejlemény, ha amerikai helyett francia eredetiről van szó, amely fekete-fehér kivitelben és alacsony példányszámban látott napvilágot. A mai viszonyok mellett már ezért is tiszteletet érdemel a kiadó, reméljük lesz folytatás.
 
Teddy Ted egyébként nem ismeretlen a hazai képregénykedvelőknek, hiszen annak idején nálunk is kapható volt a Vaillant újság, amiben évekig futott a sorozat. Ezért bemutatás helyett inkább rátérek az aktuális történetre, aminek középpontjában egy postakocsi áll. Eme közlekedési eszköz szimbolikus jelentéssel bír, hiszen összekapcsolja a határvidéken élőket a civilizációval, miközben önmaga is a fejlődést, a haladást képviseli, kis túlzással a jövőt. Ráadásul kiváló alkalom arra, hogy a környék jellegzetes figurái összegyűljenek, és így különösebb utánajárás nélkül, nagy dózisban kapjuk a hely hangulatát. Nem mellékesen ez a szűk tér arra is lehetőséget biztosít, hogy továbbfejlesztve a „bezárt szoba” lehetőségeit, az író különösebb erőlködés nélkül feszültséget teremtsen.
 
Sorozatindító szempontból mindenesetre remek választás ez a történet, mivel nem csak a főszereplőt ismerjük meg belőle (valamint egy fontos mellékszereplőt), hanem megtudunk pár fontos részletet a múltjából, neveltetéséből. Amikor Teddy Ted felszáll a menetrend szerinti postakocsira, már nem számít pályakezdő marhapásztornak, az első képkockákon például éppen évei száma felett mereng. Szerencsére a borongásra nem sok idő jut, a többi utas szemrevételezése után egy rablótámadással ugyanis már kezdődnek is a megpróbáltatások. És hol van még a vége.
 
Az egyes sorszámot viselő kötetben a címadó sztorin kívül egy rövidebb lélegzetű is szerepel. „Az aranyszemű comwboy” szintén egy klasszikus témát, az évenként esedékes marhaterelést dolgozza fel, ami ugyanúgy elengedhetetlen kelléke a vadnyugatnak, mint a cowboyok és a coltok.
 
Roger Lécureux meglepően jó, kellőképpen izgalmas és fordulatos történetet hozott össze, csupán néha veszi igénybe a deus ex machina eszközét. Plusz pontot jelent, hogy Teddy korántsem tévedhetetlen és legyőzhetetlen. Már-már naivnak mondanám, de inkább csak megbízik az emberekben, majd amikor időnként óhatatlanul téved, megpróbálja helyrehozni a hibáját. Szerethető figura, aki ragaszkodik az elveihez, az igazsághoz és a törvényekhez. A vadnyugatnak pont ilyen hősre van szüksége.
 
Érdekességként megemlítem, hogy a műfajon belül már volt példa a postakocsit központi helyen szerepeltető sztorikra, elég ha a kultikus fekete-fehér mozira, a Hatosfogatra utalok (elvégre John Wayne és John Ford közös munkája máig meghatározó darabnak számít).