FőképBár az antológiasorozat már a negyedik kötetnél tart, én még csak most kapcsolódtam be, de személyemben már most egy lelkes rajongót tudhat magáénak a kedves szerkesztőség. A sorozat címe első hallásra ugyan félreértésre adhat okot, de a borító láttán már sejthető, hogy a kiadványnak a képregényekhez van inkább köze. Az pedig már csak felületes fellapozás után is jól látszik, hogy nem csupán egyszerű gyűjteményről van szó. A Papírmoziban a még kevésbé híres és a megszokott színvonalat hozó profi képregényrajzolók munkái mellett érdekes cikkeket is találunk a témában.

A kötet a monokróm színvilág ellenére igen sokszínű az alkotók eltérő stílusa miatt, így mindenki könnyen megtalálhatja benne a neki kedves művet, a szórakozás mellett pedig a láthatólag igen komoly kutatómunkát igénylő értekezésekben is érdekes olvasmányokra lelhetünk.

Ez utóbbiak közül nekem nagyon tetszett az igazságtevőkről szóló cikk Bayer Antal tollából, amely egy elég átfogó képet nyújt a hősökről, azok megjelenítéséről, de neki másik itt található írásával is sikerült kedvet csinálnia egy szuperhősös sorozathoz, csakúgy, mint Nagy Krisztiánnak egy belga képregényhez - bár kétlem, hogy valaha is elérnek hozzám ezek a füzetek. Nem úgy, mint a szintén itt ajánlott manga-alkotó művei. Manga-téren még eléggé kezdő vagyok, így talán megbocsátható, hogy nem ismerem a cikkben szereplő művészt, de a lényeg, hogy a szerzőnek ezzel az ajánlóval sikerült kellően felcsigázni a kíváncsiságomat. A Párizsról szóló írás az egyetlen a könyvben, amit nem értettem igazán - amellett, hogy különösebben nem is tetszett, talán nem is illik ide valójában.

Az igazi gyöngyszemek azonban maguk a képregények, amik természetesen túlsúlyban is vannak a könyvben az irományokhoz képest.

Ezek közt is elég színes a paletta: az egyszerű, stilizált képekből, panelekből álló sztoriktól a bonyolultabb képi világúakig, a mondanivalóval rendelkező történetektől a szimplán szórakoztatóakig terjed a skála. Egyéni látásmódtól függ, hogy ki melyiket szereti, de még ha vannak is gyengébb munkák a profik mellett, igazából egyik sem nevezhető amatőrnek.
Személy szerint nekem a borítót is rajzoló Oravecz Gergely Magányos című, mindössze kétoldalas alkotása tetszett leginkább, ami egyszerűsége ellenére komoly mondanivalóval bír, hasonlóan a Négy kor című, szöveg nélküli képregényhez. Ezeken kívül még Vass Róbert munkája is nagyon tetszett, kifejezetten szórakoztató és ötletes, akárcsak Olivier Grensoné, akivel egy rövid interjút is olvashatunk itt; továbbá a Jazz című alkotást említeném még meg, ami szürreális képi világával tulajdonképpen egy képregénybe foglalt versillusztráció, s nekem mint olyan, teljesen újszerű, de nagyon érdekes próbálkozás.

A Papírmozi nem csupán kedvcsinálóként tud működni egy-egy alkotó munkáihoz, de önálló kiadványként is megállja a helyét, így csak ajánlani tudom minden képregényrajongó figyelmébe.