FőképFülszöveg:
Nem arról van szó, hogy kérdésekre keressük a választ, hanem arról, hogy a létünkre keresünk választ.
 
"Az élet nagy kérdései" sorozat az egyén életében felmerülő legfontosabb kérdésekre összpontosít. Minden egyes kötet örök és mindig időszerű vizsgálódásokat és fejtegetéseket tartalmaz személyes értelem- és célkeresésünk létfontosságú témáival kapcsolatban, a lelki életünkre és létminőségünkre jellemző kérdésekre helyezve a hangsúlyt.
 Mindenki ismeri az érzést, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb. Látsz egy gazdag embert, és azt hiszed, hogy a vagyon örömöt hoz, így máris a pénz után veted magad. Ha valaki egészségesebbnek látszik, akkor az egészséget kezded hajszolni. Bármit csináljon is a másik ember, ha igazán elégedettnek tűnik, te vakon követed.
 Ez azt jelenti, hogy mindig a másiké a főszerep, és a benned szunnyadó lehetőségek kibontakoztatása soha eszedbe sem jut. Egész boldogtalanságod abban gyökerezik, hogy sosem vagy önmagad. Mivel nem az vagy, aminek lenni rendeltettél, szüntelen azt firtatod: Mi hiányzik? Talán drágább bútor, szebb függönyök, nagyobb ház, jobb férj, jobb feleség, kedvezőbb állás...? Egész életedben egyik helyről a másikra hajszolod magad, de kezdettől fogva tévúton jársz. Egyszerűen csak legyél önmagad, és akkor megszűnik a boldogtalanság, a versengés és a bosszankodás, hogy másoknak többjük van, neked pedig nincs elég.
 Ha zöldebbnek szeretnéd látni a füvet, felesleges átbámulni a kerítés túloldalára! Az önmagadban rejlő lehetőségeket kell kiaknáznod, s akkor egyszerre úgy találod, hogy minden elégedetlenséged elillant. Felesleges lesz többé bármivé is válnod - éppen elegendő vagy önmagadként.

Részlet a regényből:
Bevezetés

Azért gondoljátok folyton, hogy a szomszéd füve bizonyosan zöldebb, mert egytől egyig tévútra vezettek benneteket. Olyan irányokba tereltek, amelyek ellentétesek a természet rendelésével. Nem a bennetek szunnyadó lehetőségek kibontakoztatása felé haladtok. Igyekeztek azzá lenni, amit mások elvárnak tőletek, ám ez nem hozhat elégedettséget. Amikor pedig az elégedettség várat magára, a logika azt diktálja: Talán csak az a baj, hogy nincs elég – tegyünk hát szert még többre! Ekkor belevetitek magatokat a hajszába; kezdtek körülvizslatni. És mindenki egy mosolygó és boldogságot mutató álarccal járkál, hogy megtévessze a többi embert. Te is álarcot viselsz, a többiek tehát azt hiszik, hogy boldogabb vagy náluk. Te pedig őket véled boldogabbnak saját magadnál.
Igen, a fű zöldebbnek látszik a kerítés másik oldalán – de ez mindkét oldalról igaz. A szomszédod a te pázsitodat kémleli, és azt látja szebbnek. És valóban zöldebbnek, sűrűbbnek és dúsabbnak tűnik – ez a távolság keltette illúzió. Amikor azonban közelebb mész, kezded észrevenni, hogy megcsalt a szemed. Ezért tartanak az emberek bizonyos távolságot egymástól. Még a barátok, még a szerelmesek sem engedik igazán közel a másikat: a túlzott közelség veszedelmes, még megpillanthatják a valós énjüket.

1
A siker a megfigyelő szemében rejlik

Az emberek folyton csak halogatnak mindent, ami igazán fontos. Holnap majd kacagunk; ma még kuporgatnunk kell… több pénzt, nagyobb hatalmat, több holmit és mindenféle szerkentyűket kell felhalmoznunk. Holnap majd szeretünk, ma nincs rá idő. Ám a holnap sosem jön el, és egy nap azt veszik észre, hogy maga alá temeti őket a szerkentyűk és a pénz tömege. Feljutottak a létra legfelső fokára, ám innen nincs hová menniük – legfeljebb egy tóba vethetik bele magukat.
Mégsem merik elmondani a többi embernek, hogy: „Ne vesződjetek a kapaszkodással, itt nincs semmi!”, hiszen ettől ők maguk ostobának látszanának.

Mindig is arról álmodtam, hogy világhírű, gazdag és sikeres leszek. Tudnál nekem tanácsot adni, segíteni vágyam valóra váltásában?

Nem, uram, szó sem lehet róla – soha az életben, mert a vágyad öngyilkos természetű. Én pedig nem nyújthatok neked segédkezet az öngyilkossághoz. Segíthetlek abban, hogy fejlődj és kiteljesedj, abban azonban nem lehetek a segítségedre, hogy megöld, hogy a semmiért elpusztítsd magad.
A becsvágy méreg. Ha jobb muzsikus szeretnél lenni, segíthetek neked, de akkor ne a világhír kategóriájában gondolkodj! Ha jobb költővé szeretnél válni, ebben is segítségedre lehetek, de akkor ne a Nobel-díj megszerzése hajtson! Ha jó festő szeretnél lenni, segíthetek – segítek a kreativitásod kibontakoztatásában. A kreativitásnak azonban semmi köze nincs a hírnévhez és a dicsőséghez, a sikerhez és a pénzhez.
Nem azt mondom, hogy ha maguktól beköszöntenek, el kell utasítanod őket. Ha idővel megjönnek, rendben van, élvezd ki! De ne hagyd, hogy ezek a dolgok váljanak tetteid mozgatórugójává, hiszen ha valaki a sikert hajszolja, hogyan is lehetne költő? Ha az erejét egy politikus céljaira fecsérli, hogyan lehetne hát poétikus? Ha a meggazdagodásra összpontosít, hogyan lehetne valódi festő? Hiszen minden energiáját leköti a pénzszerzés. Egy festőnek pedig minden energiájára szüksége van a festéshez, ami a jelenben zajlik. A gazdagság talán beköszönt valamikor a jövőben – vagy beköszönt, vagy sem. Az egész nem szükségszerű; a véletlenen múlik – a siker és a hírnév a véletlenen múlik.
Üdvös boldogságod azonban nem a véletlennek köszönhető. Én segíthetek neked az elérésében; festhetsz és átélheted az üdvös boldogságot. Akár híres lesz a festményed, akár nem, akár Picasso válik belőled, akár nem, egy cseppet sem számít – hiszen az én segítségemmel a művészeted oly fokára juthatsz el, hogy festés közben még Picasso is megirigyelhetne. Tökéletesen belemerülhetsz a festményedbe, és ez a valódi öröm. Ezek a szeretet és meditáció pillanatai; ezek az istenné válás pillanatai. Isteni pillanat ez, amelybe teljességgel beleveszel – amikor a korlátaid tovatűnnek, amikor egy pillanatra az isteni természet hatja át lényedet.
A sikerhez azonban nem segíthetlek hozzá. Nem ellenzem persze a sikert, hadd emlékeztesselek rá ismét, egy szóval sem mondom, hogy ne legyél sikeres! Semmi bajom a sikerrel, tökéletesen helyénvaló dolog. Én csak annyit mondok, hogy ne ez legyen a tetteid mozgatórugója, máskülönben lemaradsz a festészetről, lemaradsz a költészetről, és még azt a dalt sem hallod meg, amelyet éppen most énekelsz; s miután rád köszönt a siker, csak az üres kezedet mutathatod, hiszen sikerrel senki sem telhet el. A siker nem képes táplálni; nincs tápértéke – a siker pusztán üres locsogás.
Egyik este egy Somerset Maughamról írt könyvet olvastam Conversations with Willie címmel, amelynek a szerzője a neves író unokaöccse, Robin Maugham. Mármost Somerset Maugham korának egyik leghíresebb, legsikeresebb és leggazdagabb embere volt, a róla szóló visszaemlékezések azonban rányitják szemünket a valóságra. Robin Maugham a következőket írja neves és sikeres bácsikájáról, Somerset Maughamról:

Kétségkívül ő volt a leghíresebb élő író. És a legszomorúbb… „Tudod – mondta nekem –, én most már kisvártatva halott leszek, és egyáltalán nem tetszik a gondolat… – s e kijelentést kilencvenegy éves korában tette. – Vénséges vén pasas vagyok – mondta –, ám ez egy cseppet sem könnyíti meg a dolgot.”

Maugham gazdag volt, világhírű és miegymás, s kilencvenegy éves korában még mindig egy vagyont keresett, jóllehet időtlen idők óta nem írt le egyetlen árva szót sem. A könyvei után kapott szerzői jogdíj továbbra is áradt hozzá a világ minden részéből, s nemkülönben a rajongók levelei. Az unokaöcs beszámolója így folytatódik:

„Melyik az életed legboldogabb emléke?” – kérdeztem tőle. Mire ő így válaszolt: „Egyetlen boldog pillanat sem jut eszembe.” Körülnéztem a szalonban, szemügyre vettem felbecsülhetetlen értékű bútorait, festményeit és műtárgyait, amelyeket a sikerének köszönhetően megvásárolhatott. A villája a csodaszép kerttel, mesés környezetben a Földközi-tenger partján maga megért hatszázezer fontot. Tizenegy szolgáló leste a kívánságát, mégsem volt boldog.
„Tudod, amikor meghalok – mondta –, mindezt elveszik majd tőlem: az összes fát, az egész házat és az utolsó szál bútort is. Egyetlen asztalt sem vihetek magammal.”
És mélységes szomorúság fogta el, reszketni kezdett.
Egy darabig hallgatott, majd így szólt: „Egész életemben mindvégig csődtömeg voltam. Bárcsak soha ne írtam volna le egyetlen árva szót sem. Mit hozott ez nekem? Az egész életem kudarcba fúlt, és most már túl késő változtatni rajta.” És könnyek gyűltek a szemébe.

Mit hozhat neked a siker? Mármost ez a férfi, Somerset Maugham hiábavalóan élt. Szép kort élt meg – kilencvenegy évet –, és lehetett volna nagyon is elégedett és beteljesedett ember. De csak, ha mindezt megadhatná a siker; ha megadhatná a gazdagság, a szolgálókkal és a hatalmas villával.
Ha a végsőkig elemezzük az életet, a hírnév és a dicsőség egyszerűen lényegtelen. A végső számvetésnél egyedül az számít, hogyan töltötted el életed egymást követő pillanatait. Örömünnepet ültél? Boldoggá tettek az apró dolgok? Egy fürdő, a tea kortyolgatása, a padló felmosása, a kószálás a kertben, faültetés, beszélgetés egy baráttal, vagy amikor némán ültél szerelmesed oldalán, felnéztél a holdra vagy csak hallgattad a madarak énekét – boldog voltál ezekben a pillanatokban? Minden egyes pillanat a repeső boldogság átszellemült pillanata volt, amely csak úgy sugárzott az örömtől? Egyedül ez számít.
Azt kérdezed tőlem, tudok-e segíteni vágyad valóra váltásában. Nem, szó sincs róla, mivel a vágyad az ellenséged; el fog téged pusztítani. És egy napon sírni fogsz a kiábrándultságtól, és akkor majd azt mondod: „Most már túl késő változtatni. Túlságosan késő.”
Ebben a pillanatban még nincs túl késő; most még tehetsz valamit: módodban áll gyökeresen, alapvetően átalakítani az életedet. Én segíthetek neked, miközben keresztülmész egy alkímiai változáson, de világi értelemben semmit sem szavatolhatok. Benső világod minden lehető sikerét szavatolom neked; gazdaggá tehetlek, olyan gazdaggá, mint bármely buddha – hiszen csak a buddhák igazán gazdagok. Akik csupán világi javakkal veszik körül magukat, nem igazán gazdagok; szegény emberek ők, akik azzal bolondítják magukat és a többi embert, hogy mindenben bővelkednek. Pedig mélyen legbelül koldusok, korántsem valódi császárok.

A kezdet kezdetétől félrevezettek, úgyhogy bármit is teszel, boldogtalan maradsz.
A természetben nem létezik a pénz fogalma; másként a dollár a fán nőne. A természet nem ismeri a pénzt; a pénz ugyanis színtisztán emberi találmány – hasznos, ám egyben veszedelmes is. Látsz egy gazdag embert, és azt hiszed, hogy a pénz talán örömöt hoz: szemügyre veszed az illetőt, elnézed, milyen jókedvűnek tűnik, és máris a pénz után veted magad. Ha valaki egészségesebbnek látszik, akkor az egészséget kezded hajszolni. Bármit csináljon is a másik ember, ha igazán elégedettnek tűnik, te vakon követed.
Ám mindig a másiké a főszerep, és a társadalomnak sikerült elérnie, hogy az önmagadban szunnyadó lehetőségek kibontakoztatása soha eszedbe se jusson. S az egész boldogtalanságod abban gyökerezik, hogy sosem vagy önmagad. Egyszerűen légy önmagad, és akkor megszűnik a boldogtalanság, a versengés és a bosszankodás, hogy másoknak többjük van nálad, neked pedig nincs elég.
Ha pedig zöldebbnek szeretnéd látni a füvet, felesleges átbámulni a kerítés túloldalára; a te oldaladon is zöldellhet üdébben a fű. Mi sem egyszerűbb ennél. Te azonban folyton a másokét vizslatod, és valamennyi pázsit olyan gyönyörűen néz ki – a tiédet kivéve.
Minden egyes egyénnek az önmagában rejlő lehetőségeket kell kiaknáznia, bármilyenek legyenek is ezek, és ehhez senki sem adhat konkrét útbaigazítást, útmutatást. Inkább csak segítséget kell nyújtani az útján, bárhová vezessen is, bármivé váljon is az illető. És így az egész világ olyan elégedett lesz, hogy el sem tudod majd hinni.
A világ az egyéniség ellen munkál. Ellene van annak, hogy egyszerűen a természetes éneddel azonosulj. Azt szeretné elérni, hogy robottá változz, ám ha hajlandó vagy erre, pácba kerülsz. Hiszen te nem vagy robot. Nem azt a sorsot szánta neked a természet, hogy robotot faragjanak belőled. És mivel nem az vagy, aminek lenni rendeltettél, amivé a sors tenni akart, szüntelen azt firtatod: Mi hiányzik? Talán drágább bútor, szebb függönyök, nagyobb ház, jobb férj, jobb feleség, kedvezőbb állás… Egész életedben egyik helyről a másikra hajszolod magad, mert a társadalom már a kezdet kezdetétől tévútra vezetett.
Én azon igyekszem, hogy visszatérítselek önmagadhoz, s ekkor egyszerre úgy fogod találni, hogy minden elégedetlenséged elillant. Felesleges lesz többé bármivé is válnod – éppen elegendő vagy önmagadként. Mindenki elegendő.

A Kiadó engedélyével.