FőképA szerző Claudio Monteverdi (1567-1643), akit a L’Orfeo (1607) műve óta a drámai zene egyik üstököseként ismertek, már több évtizede az „izgatott stílus” (Stile concitato) művelője volt. Darabjaiban szenvedélyes kifejezőeszközökkel az emberi lélek zenei megjelenítésére törekedett. Claudio Monteverde (ahogy akkor nevezték) zenei pályája a Gonzagák mantovai udvarában kezdett felívelni, s Velencében ért csúcspontjára a San Marco zenei vezetésének élén. A San Marco falai között Willaert és Gabrieli után Monteverdi művei szólaltak meg. Ez azonban a zenetörténethez tartozik. Művészete, zenei nyelve gazdag, törésnek, merev határnak nyoma sincs annak ellenére, hogy a késő reneszánsz és a kora barokk határán alkotott egyházi és világi műveket egyaránt. Ő az, aki erjesztőként hatott arra az egész Itáliát forrpontra hevítő vitára, mely a madrigál és a dramma per musica (opera) között osztotta meg a zenei szakma rajongóit és jeles képviselőit. Monteverdi az utolsó reneszánsz zeneszerzők egyike volt, de nyitott volt az új dolgokra, a formák megújítására és a zenei eszközök újszerű alkalmazására. A színpadi művekben – az ő esetében is – a drámai folyamat sok kisebb mozzanatra darabolódott fel, bravúros áriák, csembaló vagy lant (continuo) kísérte énekes recitativo részek és zenekari betétek váltakoztak.
 
1630-ban Girolamo Mocenigo felkérésére Monteverdi megírta a La Proserpina rapita operáját, majd ezután Bolognában mutatott be egy másikat Delia e Ulisse címmel. Sajnos az utókor nem ismerhette meg egyik művet sem, mivel elvesztek.
 
Még ebben az évben Velence lakosságának egyharmadát veszítette el történetének legsúlyosabb járványa következtében: közel ötvenezer embert. Monteverdire valószínűleg ez is hatással volt, hogy komoly elhatározása következtében beköltözött egy velencei paplakba – ahol élete végéig élt – és felvette a reverendát.
 
A Scherzi Musicali (1632), zenei tréfa megjelenése idején Monteverdi már a „reverendo” címet viselte. E gyűjtemény darabjai áriákat és recitatív madrigálokat tartalmaznak, mintegy becsempészve a színpadi művészetet a meghittebb, kisebb előadói összeállítások közé. Bár zenei tréfáról van szó, a kompozíciókat Monteverdi – mint minden keze alól kikerülő munkát – rendkívül igényesen alkotta meg. Le kell szögeznünk, hogy Monteverdi késői, érett, kifinomult, de zenei szerkesztésben egyszerűbb műveivel állunk szemben. Zsenijére vall, hogy a kisebb formákban is kiemelkedőt alkotott, nemes és dallamos művekkel kápráztatta el hallgatóit. Velencében ez a stílus akkor rendkívül népszerű volt, s szerzője meg kívánta mutatni, hogy tud ő is igényes szórakoztató zenét írni. Nem németes szórakoztató Tafelmusik, hanem vérbeli olasz, dallamdús, érzelmekkel teli zene ez. S vérbeli velencei muzsika.
 
Az énekre, egy vagy két hangszeres szólamra és continuóra írt néhány perc időtartamú darabok gyűjteménye eredetileg nyolc művet tartalmazott. Érdekesség, hogy három 1624-ben Velencében kiadott Carlo Milanuzzi kompozíció, az „Ohimé ch’io cado”, a melankolikus „Si dolc’é il tormento” és a „La mia turca” című kapott helyet a lemezen; ezzel színesítve Monteverdi művészetét, s utalva kortársára. Az „Ohimé ch’io cado” egy szinte reneszánsz vagy inkább jazzes sétálóbasszus-menettel indul. Ez a basszus meghatározza az egész kíséretet egy markáns dallammal együtt. Közismert ritornell az „Et é’ pur dunque vero”, melyben az ének mellett megszólal a görbekürt, színezve a hangzást.
 
A „Maledetto sia l’aspetto” a reménytelen szerelem zenei elbeszélése. A beteljesületlen és egyoldalú érzelem megoldása csak a halál felé vezető út lehet, ez a reneszánsz egyik visszatérő témája. Monteverdi egy skálát választ a dallam első részeként, megkapó egyszerűséggel. A darab által befutott ív alatt egy csipetnyi nápolyi zene, szöveg és zene művészi miniatűrje bontakozik ki. Harmonizálása, hangszerelése a többi darabhoz hasonlóan színes, minden a szöveget szolgálja: kifejez, kísér, gyönyörködtet és elvarázsol. Ez elmondható az „Eri giá tutta mia” darabról is. Két Alessandro Vincenti mű is rákerült a lemezre, melyek 1634-ben két évvel a Scherzi Musicali után jelentek meg.  
 
A lemezen szereplő utolsó, s egyben leghosszabb Monteverdi mű a „Lamento di Arianna”(Arianna panasza), 1608-as keltezésű. Claudio Cavina – akinek a munkáját dicséri a hangszerelés – a Venexiana művészeti vezetője maga is énekes (kontratenor), s belülről érzi ennek a késő reneszánsz, kora barokk vokális kultúrának minden ízét, zamatát. Összefogó, művészi elgondolásai is frissítően hatnak ezekre a patinás művekre. 
 
A spanyol Glossa kiadó gondozásában megjelent lemezéhez a régizene egyik méltán ünnepelt együttese, a Venexiana 2008-ban Modenában, a San Carlo templomban rögzítette a felvételt. Az együttes Gesualdo és Monteverdi összes madrigálkötetének, Monteverdi színpadi műveinek felvételeivel vált ismertté és elismertté, és számos nemzetközi zenei díj birtokosa is egyben. A lemez szólistája Emanuela Galli (szoprán), aki végigvezeti a hallgatót ezen a zenei sétán, mely a 17. századi velencei szórakoztató zenét idézi meg. Gyönyörű, tiszta hang birtokosa, akinek a kromatikus hajlások, menetek sem okoznak gondot. Biztos, elhivatott előadása érződik az összes vokális kompozícióban. A szólista és a Venexiana énekes és hangszeres művészi összjátékát mutatják be. A fantasztikus előadói összképet erősíti Fulvio Garlaschi (barokk gitár), Gabriele Palomba (theorba, lant) és Doron David Sherwin (görbekürt) emlékezetes hangszeres játéka.  
 
Külön említést érdemel a Glossa kiadóra jellemző exkluzív papírtokos megjelentetés, s a rendkívül informatív kísérőfüzet, mely tartalmazza az összes elhangzó darab szövegét, nemcsak olasz eredetiben, hanem angol, német, francia és spanyol fordításban is. A kiadványt mindenkinek ajánljuk, aki meg szeretné ismerni Claudio Monteverdi zenéjét, ezeket az örök darabokat a reneszánsz és barokk határáról. A lemez hallgatásakor kialakuló élmény igazi zenei katarzis: Monteverdi a Venexiana előadásában.
 
Előadók:
Emanuela Galli – szoprán
La Venexiana
Claudio Cavina – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Carlo Milanuzzi: Ohime ch’io cado, ohime
2. Carlo Milanuzzi: Si dolce e’l tormento
3. Claudio Monteverdi: Maledetto sia l’aspetto
4. Claudio Monteverdi: Quel sguardo sdegnosetto
5. Claudio Monteverdi: Eri gia tutta mia
6. Claudio Monteverdi: Ecco di dolci raggi il sol armato
7. Claudio Monteverdi: Et e pur dunque vero
8. Carlo Milanuzzi: La mia turca che d’amor
9. Claudio Monteverdi: Voglio di vita uscir, voglio che cadano
10. Alessandro Vincenti: Piu lieto il guardo
11. Alessandro Vincenti: Perche, se m’odiavi
12. Claudio Monteverdi: Lamento d’Arianna