Főkép

ekultura.hu: Íróként honnan ered az inspirációja? Milyen módszerrel választja ki vagy vázolja fel a karaktereket?
Emmanuel Mouret: Az ötletek az ábrándjaimból, az álmaimból jönnek, és gyakorlatilag csak egy karakter van: én, mert saját magamból jönnek ezek az ábrándok. Még a női szereplők is. És ez érvényes a mostani, A szerelem művészete című filmemre is.

ekultura.hu: Mennyire nehezíti meg a munkáját, hogy nemcsak rendezőként, hanem színészként is dolgozik a filmjeiben?
Emmanuel Mouret: Ugyanúgy vannak nehézségei is ennek, mint előnyei. A nehézségek abból adódnak, hogy nem látom kívülről az adott jelenetet, az előnye viszont az, hogy érzem és megadom a jelenet ritmusát.

ekultura.hu: Minden filmjének ön írta a forgatókönyvét. Nem is tervezi, hogy valaki más művét vigye a vászonra?
Emmanuel Mouret: Nem, jelenleg saját magammal vagyok kizárólagossági szerződésben, ezért nincs jogom másra hárítani a munkát (nevet).

ekultura.hu: Miért lett epizodikus felépítésű A szerelem művészete?
Emmanuel Mouret: Pontosan azért, mert amikor írtam a forgatókönyvet, akkor született meg bennem a film címe is, és igazából emiatt támadt ez az ötletem, hiszen maga a cím teszi lehetővé ezt a felépítést. Természetesen ez egyben kikacsintás is, hogy ez nem egy tankönyv.

ekultura.hu: Önmaga egy személyben az összes karakter, mégis, a különböző generációk más-más szemszögből közelítik meg a szexualitást. Ez hogyan illeszthető össze?
Emmanuel Mouret: A munka első fázisa, hogy amikor írom a történetet, akkor beleképzelem magam a szereplők helyzetébe, hogy én mit mondanék vagy mit tennék az adott szituációban. A második fázisban a színész ad hozzá valamit, ő jeleníti meg a karaktert, úgyhogy szerencsére nem kell még hetven évet várni arra, hogy ezek a történetek megszülessenek, mert a két fél munkájából adódik össze a karakter.

ekultura.hu: Még mindig a különböző generációk szexualitásértelmezéséhez kapcsolódóan: hogy érzi, ezek archetipikusak, általánosan érvényesek egy-egy korosztályra vagy mindegyik korosztályból kiragadott egy nézőpontot?
Emmanuel Mouret: Nem lehet általánosan beszélni, csak egyedi esetekről, hiszen nem létezik általános portré. Azt hiszem, hogy minden variáció egyszerre rejtezik minden egyes rétegben vagy generációban. Hogyha az embereket egy kavicshoz hasonlítanánk, akkor azt figyelhetnénk meg, hogy nincs két ugyanolyan belőlük, mint ahogy nincs két egyforma ember sem. És pont az a fantasztikus az életben, hogy mind egyedi esetek vagyunk. Természetesen a politikusok és a szociológusok számára sokkal egyszerűbb minket bekategorizálni, de a moziban szerencsére a szellemiség dominál.

ekultura.hu:A filmben, mint ahogy a szerelemben is, bevallottan nagyon fontos szerepe van a zenének. Miért érzi ezt így?
Emmanuel Mouret: Minden egyes filmben fontos a zene, itt épp a prológus miatt kap ekkora szerepet.

ekultura.hu: Mikor döntötte el, hogy filmes akar lenni?
Emmanuel Mouret: Már 12 éves koromban, és azóta nem is változtattam meg a véleményemet.

ekultura.hu: Kik a példaképei Woody Allenen kívül?
Emmanuel Mouret: Nem ismerem ezt a rendezőt! Magyar? (nevet). Igazából nagyon sok példaképem van, minden azon múlik, hogy melyik országról van szó. Pár nevet kiragadva a tömegből: Billy Wilder, Fran?ois Truffaut, Jean Renoir, Leo McCarey, Frank Capra. De ezek tényleg csak kiragadott nevek, a lista még végtelen hosszan folytatódhatna.

ekultura.hu: Ön csak egy műfajt képvisel?
Emmanuel Mouret: Nem, hiszen A szerelem művészete a hatodik filmem, a Magyarországon bemutatottak közül pedig a második, az első a Csak egy csók volt. Ezek a hangvételükben valóban azonosak, de az előző filmjeim közül voltak más hangvételűek is, hiszen az egyik egy már majdnem burleszk jellegű, a másik pedig egy drámai film volt.

ekultura.hu: Végezetül egy személyes kérdést engedjen meg: hogy tetszik önnek Budapest?
Emmanuel Mouret: Jelenleg csak egy nagyon kicsi részét ismertem meg, és ez hagy engem álmodozni arról, hogy milyen lehet a többi. Sajnos nem sok időt tölthetek most itt, de nagyon nagy örömmel fogok visszatérni. Mondták nekem, hogy nagyon szép város, de nem számítottam rá, hogy ennyire megragad engem is.