FőképA BBC History januári számáról már a címlap megpillantása után tudtam, hogy jó élmény lesz, hiszen a szerkesztők csupa olyan írást harangoztak be a kezdőoldalon, amik felkeltették a figyelmemet. Főképp a központi téma, az I. Erzsébetről és azt őt övező veszedelmes viszonyokról szóló írás ígérkezett érdekesnek, nem csalódtam azonban a „Forradalom árvái” című cikkben sem, ami néha már-már megható módon koncentrál az emberi sorsokra és megismerteti velünk az 1956-os forradalom utáni időszak egy lényegi oldalát, az emigrációt.

Az I. Erzsébetről szóló cikksorozat összetett és többféle oldalról mutatja be a szűz királynő uralkodásának éveit: ezek közül az első és talán a legérdekesebb a királynő és az udvarhölgyei kapcsolatát tárgyaló írás, amelyből kiderül, hogy Erzsébet szigorúan megtiltotta azt őt körülvevő és szolgáló nőknek, hogy férjhez menjenek, feltehetőleg azért, mert ő maga részben személyes okokból (gondoljunk csak édesanyja, Boleyn Anna sorsára), részben pedig politikai okokból ellenezte a házasságot. Udvarhölgyei azonban a legtöbb esetben nem akartak a királynő sorsában osztozni, így titokban kijátszották őt, aminek nem egyszer súlyos következményei voltak…

Az „I. Erzsébet kémfőnöke” című írás Sir Francis Walsingham alakját mutatja be, aki „Istentől kapott feladatának” tekintette a királynő védelmét és egész rendszert épített ki az összeesküvések leleplezésére. A cikk szerint még a híres drámaíró, Christopher Marlowe is Walsingham kémjei között lehetett. Akármennyire is érdekesek és jók ezek az írások, lap szerintem legkülönlegesebb írása azonban mégsem I. Erzsébet alakjához fűződik: bár a korszak azonos, hiszen ezzel a cikkel is a Tudor-korban maradunk, a téma egészen eltérő: az első úszást népszerűsítő könyvet mutatja be, amely 1587-ben született Everard Digby tollából.

A Cambridge-ben oktató Digby a leírások szerint különc figura volt, akinek legnagyobb szenvedélye a kültéri sportok űzése volt, a Tudor-korban pedig igazán elvetemült sportrajongónak kellett lenni ahhoz, hogy valaki az úszást népszerűsítse: nem voltak ugyanis strandok vagy uszodák, csak folyók és tavak, amelyek iszaposak és koszosak voltak, és a bátor úszóknak rengeteg növénnyel kellett megküzdeniük a vízben. Ennek ellenére a könyvecske szerzője meglehetősen modern úszástechnikákat is leír, és időtállóságát bizonyítja az is, hogy bár eredetiben nem adták ki később, de többen lemásolták és sajátjukként újra kiadták a „De Arte Natandi” (Az úszás művészete) című könyvet, amelyben megtalálhatóak az első sport tárgyú rajzok is.

Egy teljesen más, ámde annál felkavaróbb téma is érdemes lehet az olvasók figyelmére: „A holokauszt hangjai” című cikkben Mark Burman egy amerikai professzor, David Boder különleges, a II. világháború utáni „misszióját” mutatja be. David Boder, aki az Illinois Institute of Technology pszichológia tanszékének létrehozója volt, úgy döntött, hogy 1946-ban, csupán egy évvel a nagy háború befejeződése után felvevőkészülékével végigjárja a háború sújtotta Európát, és négy országban (Franciaország, Svájc, Németország és Olaszország) felvételeket készít a holokauszt túlélőivel. Bátor és egyedülálló vállalkozás volt ez, amely saját korában sajnos nem nyert méltó fogadtatásra, napjainkban azonban megkezdődött a felvételek digitalizálása és feldolgozása, amely egy páratlan digitális archívum kialakításához vezet: a hanganyagokat egy honlapon (voices.iit.edu) keresztül minden érdeklődő meghallgathatja.