FőképAhogy a cím is mutatja, ezúttal valóban elérkeztünk a népszerű mangasorozat utolsó kötetéhez, így aztán a történetről nem is könnyű úgy beszélni, hogy ne áruljam el a végkifejletet. A halállistás történet természetesen az eddigi csavaros történéseknek megfelelően a végére is bőven tartogat meglepetéseket.

Near és az általa gyanúsított Yagami személyes találkozójának időpontja egyre közeledik, ám addig még pár kiemelt fontosságú áldozatnak is el kell hullania, így Mello és Yagami régi-új kedvese, Kira szóvivője is csúnya véget ér.

A két ellenlábas ezek után egyaránt magabiztosan készül a találkozóra és látszólag sok meglepetést tartogatnak még a másik számára. A kitűzött napon aztán Near szemtől szemben áll Kirával és saját és emberei életének kockáztatásával igyekszik bizonyítani Light és a halállistás gyilkos személyének azonosságát. Ezalatt Kira is arra készül, hogy végleg eltüntesse ellenfeleit, az események azonban ekkor váratlanul teljesen új fordulatot vesznek. A két brilliáns elme közt élő sakkbábokkal játszott kegyetlen játékot viszont csak az egyikük nyerheti meg: aki ellenfele agyával is tud gondolkodni, illetve időben felállította csapdáját.

A roppant lebilincselő és szövevényes mangasorozat utolsó epizódja lezárult ugyan, de azért hagy maga mögött néhány utolsó kérdést: pont annyit, hogy továbbra is gondolkodóban tartsa az embert. A méltán népszerű történet az utolsó fejezetben sem vesztett lendületéből és furfangosságából és sikerült egy lenyűgözően csavaros befejezéssel lezárni ezt a krimit.

Továbbra is csak ajánlani tudom a teljes sorozatot nem csupán a mangák rajongóinak, hiszen a fiatalok szimpátiájára utazó karaktereken túl a Death Note jóval többet is rejt magában annál, mint amit elsőre láttatni enged. Az ügyesen felépített és bonyolított történet láthatóan összetett és alaposan végiggondolt, majd profin végigvezetett cselekményt szült, amely sok érdekes kérdést is felvet, s mindemellé Obata Takeshi nagyon kifejező, realista és részletgazdag illusztrációi társultak.