FőképA történet főszereplője a 11-12 éves Asuna, akinek apja halála után gyorsan fel kellett nőnie. A lány a szabadidejében szívesen jár ki a közeli hegyre, hogy egy kristály segítségével – amit az édesapjától kapott – különböző hangokat fogjon házi barkácsolású rádiójával. Egy nap útban hazafelé egy félelmetes szörny támad a lányra, de a hirtelen megjelenő Shun megmenti őt a veszélytől. Miután elmúlik a veszély, Asuna megtudja, hogy az életét megmentő fiú Agarthából érkezett, amit egy távoli országnak gondol, s bár a gyerekek megbeszélnek egy találkozót másnapra, Asuna többé nem látja a fiút.

Az iskolába eközben új tanár érkezik, akit Morisaki Ryujinak hívnak. Asuna tőle hallja újra Agartha nevét, amiről kiderül, hogy a földalatti világ egyik elnevezése, ahova egy hős merül le, hogy feltámassza szerelmét. Később Asuna ismét a hegyen jár és találkozik Shinnel, aki azért jött a fenti világba, hogy visszaszerezze a bátyja, Shun által elhagyott kristályt, a clavist, mely Agartha kapujának kulcsa. Ekkor bukkan fel Morisaki úr is, aki a két gyerek – és a clavis – segítségével eljut Agarthába. Miután az agarthai fiú eltűnik a clavisszal, Asuna megtudja, hogy tanára éveken át kutakodott, hogy Agartha nyomára bukkanjon és lehetőséget találjon halott feleségének feltámasztására. Ezzel pedig kezdetét veszi egy különös utazás Agartha hajdan dicsőséges és gazdag földjén, ahol minden az élet és halál körforgásának része.

Az anime rendkívül érdekes története egy különös elméletre épül: mi van, ha a föld belseje teljesen másként néz ki, mint ahogy mi gondoljuk? Mi a helyzet akkor, ha odalent egy csodálatos világ rejlik? Az anime nagyszerűen felépített világot teremt a létező paranormális elméletekből. A történet világára emellett hatással voltak világunk nagy hódítói (vagy zsarnokai) is, ugyanis az ő tetteik miatt tartják az agarthaiak rossz előjelnek a felszínlakók megjelenését.

Ám ennek a csodás világnak a megteremtésével még közel sem ért véget Makoto munkája. A történetvezetés is nagyszerű, az anime ugyanis három különböző ember sorsát fonja egybe: Asunáét, aki az édesapját és a barátját, Shunt is elveszítette; Morisaki úrét, aki nem tudta túltenni magát a felesége halálán; és Shinét, az agarthai árváét, aki igyekszik visszafizetni a falunak a tartozását, amiért felnevelték. Ez a három karakter annyira különböző, hogy szinte csak egy ponton kapcsolhatók össze: mindannyian elveszítették a szeretteiket. Viszont míg Morisaki tudatosan próbál eljutni a helyre, ahol feltámaszthatja feleségét, addig Asuna egyszerűen sodródik az árral és csak később döbben rá ottlétének okára. Mindeközben Shin gyakran az ellentétes oldalon találja magát, hiszen ő a másik világból való, de a bátyja, Shun miatt mégis igen erős kötelék fűzi Asunához.

Az alkotás képi világa csodaszép. Ez egyrészt a helyszínek összeválogatásának köszönhető, hiszen már a felszínen is a természet közelében játszódik a történet, Agarthában pedig még gyönyörűbb tájakkal találkozhatunk: zöldellő mezőkkel, csillogó vizű folyókkal, sziklás hegyekkel. Emellett a színek is nagyon érzékletesek, legyen szó akár a fű zöldjéről vagy a víz kékjéről. Mindezt a szépséget pedig rendkívül jól kihangsúlyozzák a hatalmas plánokkal, amiket gyakran hosszú ideig élvezhetünk. A szereplők és szörnyek is különös szépséggel vannak megrajzolva, s a tipikus japán rajzstíluson belül igen élethűen hatnak.

A műalkotás zenéje pedig igazi gyöngyszem: nagyszerűen megkomponált, ugyanakkor sosem hivalkodó, s a néző pontosan a tökéletessége okán figyel fel jobban a szimfonikusok hangulatokat megerősítő játékára. A zene csodálatosan békés hangulatot áraszt a nyugodtabb jelenetek alatt, majd hősiessé és szinte meghatóvá válik egy-egy karakter önfeláldozása közben. A zenét szerző Tenmon, aki Makoto majdnem összes művében dolgozott már, ezúttal is teljessé teszi az alkotást a közreműködésével.

Két hibát tudok csak felhozni a művel kapcsolatban. Az első egy logikai hiba: az árnyéklakó izokuk elrabolják Asunát, hogy később egyék meg, ezek után azonban mindegyik jelenetben rögtön végezni akartak a lánnyal. Egyértelmű volt, hogy Makoto nem talált más módot arra, hogy a vándorok kiérdemeljék a közeli falu vezetőjének segítségét, de ez a cselekedet mégis zavaró hibaként marad meg bennünk. A másik hiba pedig Morisaki hirtelen megbékélése a felesége elvesztésével, hiszen ezzel a tragédiával már évek óta küszködik, a film során mégis egy pillanat alatt el tudja fogadni. Ez amolyan „gyorsan el kell varrnunk a szálat”-megoldásnak tűnik.

Azonban ez a majdnem két óra játékidő alatt csupán két hiba, amik mellett az egész alkotás olyan lenyűgöző, olyan könnyen a szívünkbe zárható, akárcsak Makoto Shinkai eddigi munkái. Bátran merem ajánlani azoknak, akik már ismerik a munkásságát, de azoknak is, akik még csak most ismerkednek az anime műfajával és többet szeretnének róla tudni, mint ami a Dragon Ballból kiderül!