Főkép Szerettem volna elkerülni a hasonlítgatást, de a borítón szereplő, rövidebb változatban csupán a WTC 9/11 címet viselő album igencsak feltűnő párhuzamokat mutat a Different Trains / Electric Counterpoint lemezzel, hiszen mindkettő első darabja egy megrázó esemény hatásainak zenei-lélektani feldolgozása, míg utána elvont, jellegzetesen minimalista, repetitív tételek következnek. Ráadásul a döbbenetes erejű kezdő darabok mindkétszer a Reichhel immár több mint húsz esztendeje együttműködő Kronos Quartet gyomorszorító tolmácsolásában hallhatók.
 
A New York-i Világkereskedelmi Központ ellen 2001. szeptember 11-én intézett, kegyetlen terrortámadás tizedik évfordulója szinte kínálta az alkalmat egy efféle mű megalkotásához. Ám Steve Reich számára – ahogy a szerző az új lemezzel kapcsolatos egyik nyilatkozatából kiderül – e tragédia sokkal többet jelentett egyszerű médiaeseménynél, hiszen bár családjával épp Vermontban tartózkodott, fia és szerettei a becsapódó repülőgépek által romba döntött ikertornyoktól négy háztömbnyire laktak, és itt élték át, innen követték figyelemmel a szörnyű eseményeket.
 
Ahogy a Different Trainsben, itt is különféle eredeti hangfelvételekről megszólaló beszédtöredékek átültetéséből állnak össze a zenei motívumok. A család, a légiirányítók, a visszaemlékezők mondatai így nem egyszerűen szerves részét alkotják a kompozíciónak, hanem egylényegűek vele, hiszen ezekből fejlik ki a zene szövete. A művet három vonósnégyesre komponálta Reich, és e felvételen mindhárom szólamcsoportot a Kronos Quartet szólaltatja meg.
 
Soha olyan hátborzongatóan sokkoló, fájdalmas zenét nem hallottam még, mint a WTC 9/11 első tétele, a 9/11, melyben nem egyszerűen zokognak, sikoltoznak a hegedűk, hanem mintha a lelkek rémült fohászai szakadnának fel egyetlen elnyújtott, mégis ezernyi darabból összeálló jajkiáltásban. Reichnél érzékletesebben talán még senkinek sem sikerült ábrázolnia (legfeljebb képileg, például Hieronimus Boschnak az ő legfélelmetesebb festményein) az ezúttal ténylegesen földi pokol borzalmait.
 
A barokk versenyművekére emlékeztető tétel-elosztású Mallet Quartet ezzel szemben majdhogynem vidám zene, ami különös strukturális ellenpontra épül. Két hangszer szólama ugyanis a tipikus reichi minimalizmust testesíti meg a maga makacsul ismétlődő, rövid motívumaival, ám ezek felett már nagyobb ívű dallamok bontakoznak ki a másik két instrumentumon. A megoldás persze nem új keletű, hiszen Henry Purcell groundjaitól kezdve Michael Nyman új tonalista szerzeményeiig, de akár a jazzig és a rockzenéig számtalan szerzeményben előfordul ilyen. Reich egyénisége és zsenije a részletek megvalósításában felfedezhető, ezen kívül az alapok eleve könnyűzenébe illő lüktetéssel készítik mintegy elő, és támasztják alá a valóban szép, szinte fülbemászó melódiák csengő-bongó játszadozását.
 
A Thierry de Mey Counterphrases of Anne Terese de Keersmaeker’s Choreography című filmjéhez készült Dance Patterns bizonyos fokig ennek a módszernek a továbbvitele, azzal a különbséggel, hogy itt két zongora is csatlakozik az ütősökhöz, és a repetitív frázisokat és a dallamokat is szabadabban adják át egymás között. A művet különös elevenség hatja át, és elvontságában is közvetlenül az érzelmeinkre, mi több, mindenekelőtt a szépérzékünkre hat, a Mallet Quartettel együtt furcsán ellentételezve a WTC 9/11 komor, megrendült és megrendítő hangulatát.
 
Megint egy meghökkentő Reich-lemez, és megint valami olyasmi, amit feltétlenül ismerni kell, sőt a gyűjteményünkben tudni is érdemes. A WTC 9/11 vitathatatlanul nagy jelentőségű zenemű, míg a két könnyedebb darab egyszerűen a szépsége miatt szerethető nagyon.
 
Előadók:
Kronos Quartet (1-3)
So Percussion (4-6)
James Preiss – vibrafon (7)
Thad Wheeler – vibrafon (7)
Frank Cassara – xilofon (7)
Garry Kvistad – xilofon (7)
Edmund Niemann – zongora (7)
Nurit Tilles – zongora (7)
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-3. WTC 9/11
4-6. Mallet Quartet
7. Dance Patterns