Interjú: Nemes István – 2011. október

A Káosz szava ötödik kiadása alkalmából Nemes Istvánt kérdeztük egy röpke interjú erejéig.
 
ekultura.hu: Nemsokára megjelenik A Káosz Szava ötödik kiadása a Cherubion Kiadó gondozásában. Hogy alakultak 1990-től a félvér ork kalandjai?
Nemes István: Változatosan. Skandar Graun bekalandozta a fél világot, erőteljes varázsszereket szerzett, remek és kevésbé remek cimborákat vesztett és méltó ellenfeleket nyert, méltán érdemelte ki a Két Lábon Járó Pestis nevet. Járt a Limbón, az Entrópia Létsíkján, raboskodott a Rend Istenének börtönében, részt vett a Káosz elleni hadjáratban, majd miután azt elárulták, a Káosz hadjáratában is. Párszor hitet váltott, emberkedett, orkoskodott, pofozkodott Groomssal, az orkok öregistenével, no meg Verghaust manóistent is sikerült magára haragítania. Többször is hagyta, hogy élete szerelme, Lucinda újra meg újra átverje, de azért mégiscsak elkísérte kincsvadászatra, hogy aztán a Káosz Sárkányait találja meg. Ennek következtében félvér korcs létére a rasszista Drénia királya lett, de valahogy még ezt is sikerült megúsznia. Aztán visszakerült a régmúltba, hogy futó ismeretséget kössön a rettegett vérmágiával és a drének ősi istenkirályával. Visszakerülését a jelenbe Rentzal város lerombolásával ünnepelte, most pedig hamarosan ifjúkora kedvenc helyszínére, a Rontás Erdejébe tér vissza feleleveníteni a régi, kedves gyermekjátékát: gyanútlan utazók kirablását és Yvorl istennek való feláldozását.
Húsz év alatt több mint egy tucat Skandar Graun regény született, vékonyabbak és vaskosabbak egyaránt, de menet közben kialakult a világ – Worluk, a Káosz Világa – is, a hozzá kapcsolódó szerepjáték szabálykönyvvel és világleírással, melyet én és írótársaim folyamatosan igyekszünk színezgetni és benépesíteni. Hogy ez mennyire sikerült és mennyire voltam termékeny író eddigi életem utóbbi felében, ahhoz adhat némi támpontot a honlapom.
 
ekultura.hu: Mennyire változtak meg a körülmények a ’90-es évek óta?
Nemes István: Több szórakozási lehetőség és tévécsatorna, internet, több film, rengeteg sorozat, de kevesebb szabadidő, kevesebb pénz és kisebb olvasási igény. A könyvek példányszámai lényegesen lecsökkentek, manapság már csak keveseknek jelent jó üzletet a könyvkiadás. Bonyolult téma, inkább hagyjuk...
 
ekultura.hu: A történetei elég messze állnak a népszerű vámpíros könyvektől, de a Trónok harca stílusú kötetekhez sem annyira hasonlít. A mai közönség mennyire vevő a regényeire?
Nemes István: Nem tudom igazán felmérni. Többnyire azoktól az olvasóktól kapok visszajelzést, akik évek óta követik a munkásságomat és gyűjtik a regényeimet. Persze, néha megkeresnek olyanok is, akik csak most találkoztak valamely művemmel. Ők többnyire azért írnak nekem, hátha tudok segíteni nekik abban, hogy ennyi év után beszerezhessék azokat a regényeimet, melyek már rég nem kaphatók és az antikváriumokban is csak ritkán – vagy jókora felárral – bukkannak fel. Számukra jó hír lehet, hogy elindultak ezek a mostani újrakiadások, és hamarosan az összes Káosz-kötet beszerezhető lesz.
 
ekultura.hu: Az első rajongói, akik már 1990-ben megszerették a stílusát, azóta családot alapítottak. A mai fiatalság körében mennyire népszerűek a művei, sikerül-e új rajongókat szereznie?
Nemes István: Szerintem ez nem korfüggő. Már az első rajongóim között is több korosztály képviseltette magát. Gondolok itt például egy olyan családra, akik három példányban rendelték meg minden regényemet - ahol fiú, apa és nagyapa egyaránt kedvelte és gyűjtötte. Vagy említhetném a kezdetekből – kilencvenes évek eleje – a nagymamit, aki tizenkét éves unokájával együtt olvasta A Káosz Szavát, és együtt várták a folytatást. És azóta is rengeteg visszajelzést kaptam arról, hogy a gyerekek rákaptak apuka könyvespolcára, ott találták meg első kedvenceiket... és ők is Káosz-függők lettek.
Persze, azt hozzá kell tenni, hogy a mai fiatalok már jóval szélesebb palettáról válogathatják ki, hogy mit olvasnának (egyre kevesebb olvasásra fordítható idejükben), és nem biztos, hogy épp az én stílusom és mondandóm az, ami megfogja őket. Azt hiszem, sokkal inkább bízhatok a régi rajongókban; közülük is sokan lemorzsolódtak már különböző okokból – megélhetés, családfenntartás, más hobbi… vagy csak egyszerűen megunták a műveimet és másféle olvasmányra váltottak. Viszont le a kalappal a hűséges rajongók elől, akik folyamatosan követelik tőlem az újabb műveket, és tudom, hogy sokan vannak közülük, akik jóval többször olvasták már el valamely kedvenc Káosz-kötetüket, mint annakidején én a Piszkos Fred a kapitányt vagy a Három testőr Afrikábant.
 
ekultura.hu: Mennyire kedveli a kortárs fantasy-t? Szokott-e ilyen témában olvasni, mennyire követi az új megjelenéseket?
Nemes István: Őszintén szólva, csak felszínesen. Cherubionos írótársaim műveit persze olvasom és ismerem, és egy-egy konkurens kiadónál publikáló író regényét vagy novelláját is el-elolvasom, vagy legalább kíváncsiságból belelapozok, beleolvasok… de azt nem mondhatnám, hogy naprakész vagyok. Mostanság az én időm is egyre korlátozottabb, az egész napos (illetve éjszakás) írás vagy fordítás után már nem sok kedvem van olvasni. Ha könyvet veszek a kezembe, az többnyire az angol nyelvű könyvtáramból történik, és a kedvenc íróim – Bester, Vance, Silverberg, Farmer - műveiből igyekszem utolérni magam. Többnyire 30-40 évvel ezelőtt íródott művekről van szó; én ezeknél ragadtam le, ezeket kedvelem.
 
ekultura.hu: Merít-e ihletet belőlük?
Nemes István: Ösztönösen, tudat alatt biztosan hatnak rám valahogy, de szándékosan nem. Inkább úgy következhet be „merítkezés”, hogy valamelyik írótársam elém tolja egy művét, amivel valami miatt nem elégedett… aztán, miközben olvasom, hogy véleményezzem és tanácsot adhassak, megragad a történet vagy egy-egy karakter vagy csak a hangulat, és elkezdem fejben továbbjátszani. Ilyenkor szokott az megesni, hogy megbeszélem az írótársammal, és egy „kissé” átírom a művét úgy, ahogy nekem tetszene. (Barátaimról van szó, általában szabad kezet kapok tőlük.) Így született például pár éve az Orkháború (Benjamin Rascallal közösen), illetve épp tegnap fejeztem be egy kisregényt, a Mytheronból szeretettel címűt, amelynél Eric Muldoom társszerzője vagyok. No és természetesen vannak az úgynevezett „shared-world” köteteink, amelyben több író együtt ír meg egy átfogó történetet. Ezeknél szükségszerű, hogy hassanak ránk egymás művei.
 
ekultura.hu: Mi a munkamódszere, hogyan kerülnek írott formába a Skandar Graun történetek?
Nemes István: Több, mint húsz éve éjszaka írok. Kezdetben délután 5 körül kezdtem, és hajnali egyig- kettőig csépeltem a billentyűzetet, de aztán az évek teltek, és a produktív időszakom egyre későbbre csúszott. Manapság ritkán fordult elő, hogy éjfél előtt nekilátnék, s nem egyszer – ha épp nagyon be akarok fejezni egy fejezetet – megesik, hogy másnap délelőttig vagy, ha a határidő szorít, akár a délután közepéig sem hagyom abba. Ilyenkor persze még inkább felborul az életritmusom, lehet, hogy csak hajnali kettő körül tudok újra a gép elé ülni… de végül is már évek óta mindig visszaállok az éjféli kezdés üzemmódba.
Emiatt az életmód miatt persze a nappalaim, amikor aludnék, néha elég zaklatottak, főleg ha valami hivatalos ügyet kell intéznem – vagy ha váratlan vendégek felcsöngetnek – de végül is megéri: éjszaka teljes a nyugalom, akkor biztosan nem zavar senki és semmi, belemerülhetek az épp aktuálisan íródó történet képzeletvilágába.
Egyébiránt az írásra hangolódásom fontos eleme, hogy munka előtt mindig játszok egy „kicsit” olyan ősrégi számítógépes játékokkal, amiket már vagy másfél évtizede nyúzok. A játék nem szórakoztat, de segít megtisztítani az elmémet a hétköznapi gondoktól.
És persze dolgozni csak úgy tudok, ha közben zenét hallgatok. Dallamos black metalt, death metalt, elektronikus zenéket, néha filmzenéket. Mostanában főként industrialt, EBM-et, dark elektrót vagy még inkább aggrotechet, amik nem csak a megfelelő háttérhangulatot biztosítják, de az agresszív ritmusuk rásegít, hogy az ujjaim gyorsabban járjanak – gyorsabban gépeljek.
 
ekultura.hu: Térjünk rá arra, amire szerintem mindenki kíváncsi: min dolgozik most, mit láthatunk legközelebb nyomtatásban?
Nemes István: Némi megszakításokkal ugyan (le-leálltam pár novella vagy kisebb regény megírására), de alapvetően már több mint két éve a „Prizma” munkacímű sci-fi kalandregényen dolgozok – illetve dolgozunk, mert hogy közös munka Bera Károly írótársammal. Az ő ötletén alapul, amit még egyetemista korában kezdett el kiagyalni, és nem csak az ötletet, de azóta szinte a teljes cselekményt, a helyszíneket, a fordulatok és a karakterek nagy többségét is kidolgozta. Mivel Karesz alapvetően grafikus, több részletet és helyszínt meg is rajzolt vagy megfestett az elmúlt tíz-egynéhány év alatt, amióta a témával foglalkozik. Mondhatni, mindent kitalált, minden készen van… és felvetődhet a kérdés, akkor minek kellek én, mi az én szerepem?
Nos, mindezt le is kell írni, megfelelő formában, olvasmányos stílusban, izgalmasan. Rengeteg történés, helyszín és fordulat – nagyon nagy munka. Ez a közös munka szépsége: alapvetően ragaszkodunk ugyan a Karesz által kitalált fő szerkezethez, de én is hozzáteszem az ötleteimet... amiket az írótárs továbbgondol, neki is új ötletei keletkeznek... és mire egy-egy fejezet végére jutunk, már nem azt találjuk, aminek indítottuk. Emiatt persze hozzá kell igazítanunk a többi fejezetet is – amik újabb és újabb ötleteket és fordulatokat indukálnak. Szóval, remek szórakozás, kellemes szellemi kihívás. Jelenleg kb. ötször akkora a terjedelme, mint A Káosz Szavának, és még legalább egy regénynyi írás hátravan. Valószínűleg befejezzük idén, de még pár hónapos csiszolgatásra, javítgatásra biztos szükség lesz, de talán megjelenhet 2012 közepén vagy őszén. Nem „Prizma” lesz a címe, majd találunk jobbat.
 
ekultura.hu: A Prizma mellett jutott idő másra is?
Nemes István: Tegnap fejeztem be a Mytheronból szeretettel c. kisregényt, mely az azonos című fantasy antológiában fog megjelenni ez év novemberében.
S mint fentebb már említettem, többször is éreztem úgy, hogy egy kis szünetet kell tartanom, mert nagyon hosszú lenne éveken át ugyanazt a regényt írni, én nem vagyok annyira türelmes fajta, a változatosságot szeretem. Ezért néha be-beszorítok ezt-azt, amihez épp kedvet érzek. Tavaly a Káosz Ünnepét és a Haláltáncot, emellett összehoztam pár kisebb-nagyobb fordítást. Megírtam egy önálló sci-fi kisregényt, amit egyelőre nem tekintek befejezettnek, majd még dolgozgatok rajta, lehet, a folytatását is megírom, és persze, mint az írók többségének, nekem is van a „fiókban” jó pár olyan elkezdett és/vagy félkész művem, dédelgetett kedvencek, amiket csak akkor veszek elő továbbírásra, ha épp nagyon rá vagyok hangolódva lelkileg valamelyikre.
 
ekultura.hu: Októberben rögtön két újra kiadott regény is megjelenik. Mikor várható a Káosz-ciklus többi része?
Nemes István: Ez a kiadó döntése, de amennyire tudom, feltett szándékuk, hogy havonta egy vagy kettő kötet megjelenjen, s folyamatosan kapható legyen. Vagyis ha elfogyni látszik valamelyik, már készül is az utánnyomás. Nem elképzelhetetlen, hogy még idén kijön az első hat rész, a többi jövőre.
 
ekultura.hu: Ezek szerint igen gyors ütemben jelennek meg az új kiadások, de mellettük a már korábban beharangozott Káosz Erdeje vagy esetleg más Worluk világán játszódó mű megjelenhet-e 2012 első felében?
Nemes István: Minden azon múlik, a Prizmának – legalább a nyers szövegnek – mikor érünk a végére. Annak függvényében fogom meghozni a döntést, hogy miféle művel folytatom, hogy agyilag és lelkileg épp milyen állapotban leszek. Elvileg a Káosz Erdejét illene írnom, de az egy nagyobb lélegzet, legalább olyan vaskos kötetnyi lesz, mint a Káosz Ünnepe volt. Valószínűnek érzem, hogy mielőtt ebbe belemerülnék, „pihenésképpen” bevállalok egy normálisabb méretű regényt vagy kisregényt. Ha így lesz – és bármelyik is lesz az a többféle elképzelésem közül –, az jó eséllyel megjelenhet 2012 első negyedévében. Ha mégis a Káosz Erdejének esek neki, talán beleférhet még az első félév végére – május, június, talán?
 
ekultura.hu: Úgy tudom, hogy a regényírás mellett gyakran fordít is. Mit olvashattunk utoljára az Ön tolmácsolásában, esetleg fordít-e most is valamit?
Nemes István: Mostanában, az írás mellett kevesebb időm jut fordításra, de néha szükségét érzem egy kis szórakoztató változatosságnak. A fordítás egészen más jellegű kreativitást megkövetelő szellemi tevékenység, mint az írás, és ha két regény vagy esetleg két hosszabb fejezet közé beiktatom egy novella vagy regény magyarítását, szinte pihentetőnek érzem.
Az elmúlt egy-másfél évben lefordítottam egy Bester-novellát, Silverberg Majipoor-ciklusának vaskos 3. kötetét, két vékonyabb Clive Barker novelláskötetet. Azt megelőzően két érdekes Bujold-regényt és Star Warsokat.
 
ekultura.hu: Ön alapította a Cherubion Kiadót, azonban néhány éve inkább a Delta Visionnek engedte át a vezetését. Így utólag hogyan ítéli meg ezt a lépést?
Nemes István: 1991-ben alapítottam a Cherubiont a húgommal, Judittal, és 2006-ig kitartottunk. 1998-ig nem nagyon volt gond, mivel elég sok romantikus jellegű regényt (Megveszem ezt a nőt, Borostyán, Rabszolgalány, Kisasszony és egyéb sorozatok) írtam más kiadóknak, és a honoráriumból tömködni tudtam a kiadó anyagi helyzetén keletkezett lyukakat. De 1998-ban sok minden megváltozott, jócskán lecsökkent az igény a romantikus könyvek iránt, és az általam írt ilyen jellegű sorozatok is leálltak.
Nagyjából 2005-ig még libegett a hajó, de már meg-megbillent, süllyedni kezdett. Egyre többet kellett dolgoznom, egyre bizonytalanabb kilátások között. A példányszámok is visszaestek, az eladott könyvekért járó pénzek is csak akadozva csordogáltak. Éjszaka írtam vagy fordítottam, napközben pedig könyveket pakoltam a raktárban vagy épp a nyomdába rohangáltam elintéznivalókkal. Tudtam, hogy azt a strapát nem fogom sokáig bírni egyedül, arra pedig nem futotta volna a (nem létező) nyereségből, hogy megfelelő szakértelemmel és elkötelezettséggel bíró embert felvegyek. Meglepett, amikor a Delta felvetette az ötletet, nem akarom-e eladni a kiadót. Elég sokat hezitáltam, mire meghoztam a döntést.
Hogy jó lépés volt-e? Úgy gondolom, igen. A Cherubion idén szeptemberben betöltötte huszadik évét... és még létezik, sőt, most fellendülő fázisban van. Így utólag még biztosabban tudom azt, amit akkor még csak gyanítottam: ha nem adom el, nem érte volna meg nem hogy a húsz évet, de talán a tizenhetet sem.
 
ekultura.hu: Miután lekerült a válláról a vállalkozás igazgatásának a terhe, könnyebben megy az írás is? Több idő jut az egyéb kedvteléseire?
Nemes István: Inkább úgy fogalmaznék: valamivel stresszmentesebb lett az életem. Manapság már nem fordul elő, ami régebben gyakorta, hogy az éjszakai munka után aludni próbálnék délelőtt, de cseng a telefon, jelzik a nyomdából, hogy hibás az egyik oldalon a szöveg (elmaszatolta a lézernyomtatóm), és sürgősen javítani kellene, mert nyomnák… megoldom. Aztán pár perc alvás után újra telefon: ott áll a teherautó az egyik cím előtt, ahova az újonnan megjelenő könyvet kell szállítani, de zárva van, nincs ott senki, aki átvenné… jó félórai telefonálgatás összevissza, mire kiderül, hogy elköltözött az üzlet, máshova kell vinni a könyveket… aztán további sürgős és aktuális problémákkal keresnek írók, költők, grafikusok, kiadók, biztosítási ügynökök és vízóra-leolvasók. Mire délutánra fordul az idő és aludhatnék, kapom az újabb telefont: az egyik nagyterjesztő kocsija előzetes bejelentés nélkül úton van hozzám (is) pár raklapnyi visszáruval, amit le kell pakolni… valahova. De mivel a bérelt garázsaim és raktáraim plafonig vannak megmaradt könyvvel, gyorsan intézkedni kell… megkérni az egyik barátot, hogy pár napig átengedhetné a garázsát, addig az utcán is állhat a kocsija... s aztán már csak várni kell a kamiont, és pár ezer könyvet lepakolni egyedül. Mire befejezem, már lassan esteledik… ülhetnék le a sürgős, határidős írnivaló mellé. No, ez a „kedvtelés” már nem hiányzik… de másra most sem nagyon jut időm.
Az írás sem megy könnyebben, mert jóval többet mélázok egy-egy jelenet megkomponálásán, egy-egy jó párbeszéden, mint régebben – amikor a leadási határidő erre nem hagyott időt. Talán jóval több filmet és meccset nézhetek, mint eddig; még amerikai focit is.
 
ekultura.hu: Nem is rabolom tovább az idejét, nagyon köszönöm az interjút.
Nemes István: Én köszönöm.