FőképAz Egyesült Államok semmiképp sem nevezhető a szimfonikus metal fellegvárának, a műfaj képviselői közül eddig ugyanis egyedül az Evanescence ért el komoly sikereket. A félig-medig underground színtéren ugyanakkor akadnak kivételesen tehetséges csapatok is, mindenekelőtt a minneapolisi Aesma Daeva, melynek énekesei közül Lori Lewis a svéd Therionnal turnézott 2007-ben, Melissa Ferlaak pedig az osztrák Visions Of Atlantist erősítette. Egyelőre az ismeretlenebbek közé tartozik még a szintén minneapolisi illetőségű Echoterra, akik egyértelműen új színt vittek az amerikai metal életbe, és jó eséllyel szintén jelentős hírnevet szerezhetnek maguknak.
 
A zenekart 2007-ben alapította Jonah W billentyűs és Yan Leviathan gitáros. Hozzájuk csatlakozott egy esztendővel később a Theriont is megjárt énekes, Suvi Virtanen, majd a Brian Hollenbeck bőgőssel és John Gensmer dobossal kiegészült felállás The Law Of One címmel rögzítette a bemutatkozó albumot. Ám hogy élőben is előadhassák a számokat, állandó énekest kellett találniuk. Így került a képbe újabb egy év elteltével a korábban a Visions Of Atlantisből távozott Melissa Ferlaak, akivel, valamint a John Gensmert váltó Adam Sagannel a koncertezés mellett kiadták a három újra felvett szám mellett három instrumentálist dalt is tartalmazó In Your Eyes EP-t. Aztán egy újabb tagcserét követően – Brian Hollenbeck helyébe Sam Van Moer lépett – minden feltétel adott volt már ahhoz, hogy elkészülhessen a második teljes lemezanyag.
 
Az Echoterra stílusa cseppet sem meglepő módon inkább az európai irányzatokkal rokonítható a műfajon belül. Sokszor meglehetősen nyers, kissé fésületlen hangzásuk ellenére – vagy tán épp emiatt – az osztrák–holland tengely helyenkénti bombasztikusságát és sima dallamait keverik a sötéten klasszicizáló skandináv vonallal, de a hatások között a Children Of Bodom is felfedezhető; mindenekelőtt Janne Warman jellegzetes szintetizátorfutamainak és hangszíneinek visszhangját érezhetni ki Jonah W szólamaiból. Ráadásul a billentyűk, ha nem is elnyomják a gitárt, mindenképp uralkodónak hatnak a szerzemények mindegyikében, és az Echoterra muzsikája viszonylag kevés teret ad az improvizációnak is. Az énekdallamok sokszor riff-követők, az ellenpontozás helyett legalábbis többnyire az együttmozgással vagy a harmóniák megfejelésével egészítik ki az alapokat.
 
A valamivel hosszabb, mint háromnegyed órás, kifejezetten változatos album minden száma egységesen magas színvonalú, így kiemelni is nagyon nehéz bármelyiket közülük. Koncerten ellenben valószínűleg igencsak ütős lehet a rengeteg váltással dolgozó „The Best Is Yet To Come”, melynek minden egyes témája önmagában is megállja a helyét, és már ebben az egy számban jól megfigyelhető a billentyűk dominanciája, ám a szintetizátort és a zongorát nagyszerűen egészíti ki a hagyományosabb hard rocktól a thrashig számtalan elemet használó dob és a harapós, ugyanakkor sosem az előtérbe nyomakodó gitár és basszus. Aki ellenben igazi elszállást akar, annak rögtön utána ott van a mackósan zakatolós átvezetéstől eltekintve szédületes tempójú „Midnight Sun”, az album egyik leginkább operai beütésű dala.
   
 
Melissa Ferlaak klasszikus képzettségű hangját időnként egészen poposan használja, amivel nem csupán változatosabbá teszi az anyagot, hanem bizonyos értelemben a Nightwish közvetlenül Tarja kilépése előtti korszakát idézi fel, és a Visions Of Atlantis fülbemászó dalainak hangulata is visszaköszön így. Ezt az érzést erősítik a power metal lendületét a szimfonikus metal igényességével ötvöző alapok is. Kiváló példa erre az operai felütésű, hatnyolcados lüktetésű „Unleash The Flood”, melyben a klasszicizáló billentyűs téma jól megfér a néha felpörgő dobritmusokkal, a némileg barokkos, ám zongorára épülő átvezetéssel és a hol fenyegetően sötét, hol harciasan epikus hangütéssel is, melyre az összehasonlíthatatlanul könnyedebb, szárnyaló és valóban egy egészen más történetet elmesélő „A Different Story” következik. A „Welcome My Friend Of Misery”-t pedig egyenesen Tuomas Holopainen is írhatta volna.

Két személyes kedvencem a voltaképp elsősorban csodálatos átvezetésének köszönhetően annyira megkapó „From The Gutter To The Throne”, no és a furcsamód megunhatatlan szekvenciával nyitó, az orgona, a csembaló és a zongora barokkot és bécsi klasszikát keverő hangzásával egyedi „Genes Of Isis”, az album legkidolgozottabbnak érződő, de mindenképp legváltozatosabb és legeltaláltabb száma, amely egyben a leghosszabb, már-már epikus dimenziójú is, és a maga nemében óriási slágernek ígérkezik, amennyiben eljut a szélesebb közönséghez.
 
Kétség sem férhet hozzá, hogy a billentyűsök uralta és Melissa Ferlaak páratlanul tiszta hangját teljes mértékben kihasználó albumnak ott a helye a szimfonikus metal műfaján belül komolyan számon tartottak között. Jóllehet Amerika messze van és mivel nem a nagy kiadók egyike áll a zenekar mögött, ami nálunk promóció és terjesztés szempontjából egyértelmű hátrányt jelent, őszintén remélem, hogy az Echoterra második albuma valamiképp a magyar metalrajongók szívébe is belophatja magát.
 
Az együttes tagjai:
Melissa Ferlaak – ének
Jonah W – billentyűs hangszerek
Yan Leviathan – gitár
Adam Sagan – dob
Sam Van Moer – basszusgitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. After The Rain
2. The Best Is Yet To Come
3. Midnight Sun
4. The Ghost Within My Heart
5. All The Lies
6. Unleash The Flood
7. A Different Story
8. Welcome My Friend Of Misery
9. Memories Of Another Time
10. From The Gutter To The Throne
11. Genes Of Isis
 
Diszkográfia:
The Law Of One (2009)
In Your Eyes (2010) – EP
Land Of The Midnight Sun (2011)