Főkép

Egy trailer alapján megállapítani, hogy a film a mi stílusunk-e vagy sem, nem nehéz feladat, hiszen már itt kibuknak azok a kulcsfontosságú jellemzők, amelyek alapján az ember eldönti, hogy érdekli-e az adott alkotás vagy teljesen hidegen hagyja. Azt azonban, hogy jó-e az a film vagy nem – pár kiugróan rossz alkotás kivételével – szinte lehetetlen a trailerből kitalálni. Volt már példa arra, hogy egy film esetében nem igazán sikerült a pár perces szinopszissal kihangsúlyozni a pozitívumokat, azonban azok a kevesek, akik mégis beleinvesztálták az idejüket és a pénzüket a filmbe, jóformán az egekig magasztalták az alkotást. Viszont az is előfordult már – és sajnos ez a jellemzőbb –, hogy leesett állal néztük végig a trailert, majd hosszú órákat álltunk sorban a mozi előtt, hogy bejuthassunk a legelső vetítésre, később viszont átkoztuk magunkat, a mozisokat, a többi nézőt, de legfőképpen a film készítőit, mondván, „ilyet mi is tudtunk volna csinálni”.
 
Ha megnézzük az In Time trailerét, akkor a 21. századi akció- és látványvilág nem túlzottan kiugró, mégis hatásos két és fél percét láthatjuk. A film készítői ügyesen ráugrottak az egyre súlyosabb problémaként jelentkező időhiány témájára. A bőrbe épített óra csuda látványos, én is szívesen hordanék ilyesmit, hogy mindig pontosan tudjam, mennyi az idő. Persze a filmben annyira nem örülnek neki az emberek (és többnyire nem is a pontos idő megállapítására használják), de nem tehetnek semmit, így működik a rendszer. Ahogy halljuk is: „a szegényeknek meg kell halniuk.”
 

A férfinézők igényeinek kielégítése kedvéért szerepel a filmben néhány dekoratív nő: Olivia Wilde, akit manapság a Trontól elkezdve a Cowboyok és űrlények című filmig elég sok mindenben láthattunk, és Amanda Seyfried, aki mostanában kicsit durvulni próbál, s akinek ez az igyekezete eddig inkább csak középkategóriás, egyszer nézhető filmekben nyilvánult meg, mint például A lány és a farkas című alkotásban. A szépfiú Justin Timberlake a női nézők moziba csábítását szolgálja. És felbukkan még a karakteres arcú Cilian Murphy is, aki képtelen észrevétlen maradni, s aki rengeteg sikerfilmben játszott az utóbbi időben: elég, ha csak a Christopher Nolan-féle Batmant említem.
 
Ezekre a színészekre aztán kíméletlenül kiosztják a szerepeket, és lehet valaki bármilyen gyönyörű nő, rövid idő is elég ahhoz, hogy pár plusz nézőt nyerjenek vele, s aztán gyorsan meg kell halnia, hogy a szépfiúnak legyen oka belevágni a nagy buliba és közben olyan okos és emberbarát szövegeket mondogatni, mint például „egy halál is sok mások halhatatlanságáért.” Ezután kezdődhet a szabadságharc. A hős Petőfi helyett lehet mondjuk Robin Hood, aki a gazdagok által összelopkodott időt osztja szét a szegények között. Persze nem mehet ez csak úgy, kell egy gonosz is, aki a csúnya rendszert védelmezi. Régen biztosan egy randa embert választottak volna erre a szerepre, de manapság egy egyszerű akciófilmnek is többet kell nyújtania egy egyértelműen ellenszenves főgonosznál. A nézőnek éreznie kell azt, hogy a főhősnek komoly és szimpatikus ellenfele akad, akit nemcsak úgy tessék-lássék legyőz, hanem erkölcsileg is a földbe döngöl – miközben egy újabb nő kúszik be a vászonra a segítőjeként.
 
Mindehhez hozzá kell adni pár látványos helyszínt, akár egy James Bond-filmben, egy kis számítógépes technológiát, látványos üldözéseket, és persze nem szabad megfeledkezni a díszletek összetöréséről sem. És nem árt a filmbe még valami: keménykedni is kell ám, akár a nézéssel, akár a beszólásokkal és a tervekkel. Ha mindez megvan, akkor már csak egy kis fűszer hiányzik: az ágyjelenet. Azt hiszem, készen is vagyunk. Azaz nem, mégsem. A zene is fontos: jelen esetben az elején csak gyengéden zümmögő, a végére viszont zúzós, különleges effektekkel megbolondított hangzás kell, hogy a gyors vágások ne csak a tempót, hanem a keménységet is érzékeltessék (hiszen egy üvegajtón berontó kamion még nem feltétlenül lesz kemény). Most viszont már tényleg készen vagyunk. Mindezekből az alapanyagokból igazán látványos trailer kerekedett, amellyel jó pár nézőt sikerült megfogni, hiszen a nézők egyik része alapból vevő a látványra, a másik része pedig abban reménykedik, hogy ennél valamivel többet kap a pénzéért, és megnézi a filmet.
 
A film mellé előételként a Momót ajánljuk olvasásra, hiszen a két mű alaptényezője ugyanaz: az idő és annak hiánya. Persze Michael Ende könyve mese, viszont telis-tele van mondanivalóval, szépséggel, igazi értékekkel. Lehet, hogy a Lopott időben is lesznek ilyenek, és nemcsak közhelyeket hallunk majd, de valószínűleg inkább a látványt fogjuk dicsérni a film során, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz érte kicsengetni a mozijegy árát, hiszen otthon úgysem jön át ez az élmény úgy, mint a moziban. Ha épp ilyesmire vágyom majd, én mindenképpen ezt fogom tenni.