FőképImmáron a negyedik kötetet vettem kézbe a kiadó nevenincs sorozatából, ami szokás szerint ismét olyan témáról szól, amiről ugyan nem beszélünk napi szinten, de hozzá tartozik múltunkhoz és nem utolsó sorban kellőképpen érdekes. Civilizációk, városok és misztikus helyek után most elveszett kincsekről esik szó.
 
 „Az eltemetett kincsek” című fejezetben – amiben értelemszerűen a föld alól előkerült értékekről olvashatunk – szerepel az albumba beválogatott egyetlen magyar vonatkozású írás, amely a Seuso-kincs történetéről szól, bár az is igaz, hogy az ezüstlelet tényleges hovatartozása a mai napig vitatott (magyar mellett libanoni és horvát eredet is szóba került). De nem csak az ókorban kerültek föld alá értékek, hanem a kora középkorban (viking eredetű például a cuerdale-i kincs), vagy még később is előszeretettel földelték el drágaságaikat az emberek (Kidd kapitány kincse). Aztán ott vannak azok a kincsek, amelyeknek a közelmúltban veszett nyoma, mint például a Borostyánszoba, amit a második világháború alatt hurcoltak magukkal a német csapatok, s azóta sem került elő.
 
Értelemszerűen a mindenkori uralkodók a közembereknél sokkal jelentősebb kincstárral rendelkeztek, így nem csoda, ha a második fejezet olyan, mára legendássá vált leletekkel foglalkozik, mint például Tutanhamon sírja, amibe 1907. november 26-án lépett be Howard Carter brit régész, vagy Heinrich Schliemann, aki Trója felfedezésével és Agamemnón sírjának megtalálásával szerzett magának hírnevezet. Természetesen nem csak megtalált, hanem olyan királyi kincsekről is szó esik itt, amelyeket a mai napig nem sikerült megtalálni (például Dzsingisz kán zsákmánya vagy a mogulok Indiából elhurcolt pávatrónja), és ezért csak becsléseink vannak ezek értékéről.
 
A harmadik fejezet amolyan határeset gyűjtemény, mivel az itt felsorolt tárgyak egy része nem rendelkezik valós anyagi értékkel, inkább egyéb szempontok szerint jelentős. Például a bibliában említett frigyláda, amelynek jelenlegi fellelhetősége Indiana Jones ténykedése ellenére sem ismert, bár többek szerint valahol Etiópiában őrzik. Aztán ott van az olümpiai Zeusz-szobor, vagy rodoszi Kolosszus, amelyek elpusztultak az idők során. De ide kerültek például a kristálykoponyák (a szerző szerint német mesteremberek műve, és szó sincs ősi civilizációról) is.
 
A következő csoportban az elsüllyedt hajókon szállított drágaságok szerepelnek. Nem meglepő módon itt főként a spanyol gyarmatokról hazafelé tartó flották szerencsétlenül járt hajóiról esik szó, hiszen ezek között kétezer tonnás úszó erődök is voltak, amelyek gyomrában tényleg felbecsülhetetlen értékű kincsek utaztak a végzet felé. Persze nem marad ki a felsorolásból a Titanic, valamint néhány tó sem, amelyeknek mélyén legendás kincsek várják a becsületes megtalálókat.
 
Eddig aranyról, ezüstről, műkincsekről esett szó. Az emberiség írott emlékei azonban említenek pár különleges tárgyat, melyeket még ma is keresnek. Ilyen például a Szent Grál, ami nem csak Indiana Jones és Arthur lovagjainak érdeklődését keltette fel, hanem a mai napig izgalomban tartja a kincsvadászok egy részét. Még homályosabb a Templomos lovagok állítólagos kincse, aminek pontos mibenléte sem ismeretes, csupán az, hogy ennek köszönhetően gazdagodtak meg. Mondjuk ismerve bukásuk történetét, nem biztos, hogy valóban szerencsét hozna megtalálójára.
 
Mindent összevetve ismét egy informatív atlaszt kapunk, ami ugyan terjedelmi okok miatt egyik szócikket sem részletezi túlságosan, és inkább az ismeretterjesztő hangvétel jellemzi, de jól összegzi elveszett és részben megkerült kincseinket, s pár gondolat erejéig kitér a megtalálókra, vagy más esetekben a sikertelen kutatásokra. A közeljövőben nem tervezek ugyan kincses túrát a karibi szigetvilágba, de azért egy fémdetektoros séta az alföldi halomsírok közelében izgalmas lehet....
 
Kapcsolódó írások:
Rainer Crummenerl: Elsüllyedt városok
David Douglas: Misztikus és szent helyek atlasza
C. W. Ceram: A régészet regénye
Brenda Rosen: Elveszett városok atlasza