FőképVannak énekesek, akiknek a nevüket nem feltétlenül jegyzi meg az ember, viszont a hangjukat egyből felismeri, ugyanis elénekelt már legalább egy(-két) olyan dalt, amely enyhén szólva is kimeríti a világsláger fogalmát. Alex Band-del is hasonló lehet a helyzet.
 
Igen vele (!), hiszen ez a név egy úriembert rejt, nem pedig egy zenekart. A The Calling élén vált ismertté, köszönhetően legalábbis a „Wherever You Will Go” című hatalmas sikerű daluknak. A dolgok jelenlegi állása szerint nem tisztázott, hogy csak átmeneti pauza jellemzi a bandát vagy fel is oszlottak, de lényeg, hogy jegelve van a dolog, így Alex Band ki tudja próbálni magát szólóban is. Nem esik nehezére, ugyanis a „Wherever..”-ben is társszerző volt, tehát konyít valamit ahhoz, hogy mi fán terem a sláger.

Milyenek is lettek a dalok?
Populárisak.
Mennyire azok?
Nagyon.
Ez baj?
Nem különösebben.
Hogyan is lehetne jellemezni röviden a lemezt?
Giccses, limonádé, csöpögős.
Miért az?
Mert elég, ha valaki csak a címeket olvassa végig, és egyből rájöhet, hogy nem éppen a világmegváltásról, vagy a környezet védelméről lesz szó. Sokkal inkább a szerelem és párkapcsolat megléte, nem léte, vágyódás utána, stb-ről.
Sokakat ez elriaszt?
Igen, de mindenképp meg kell jegyezni, hogy minőségi muzsika társul a dalszövegekhez, így azok is találnak bennük értékelhető dolgokat, akiket ki lehet kergetni a világból az ehhez hasonló mondanivalóval.
 
A címadó dallal indul útjára a dalok áradata, amely egy lendületes darab, és érdekes, hogy gitár helyett vonós szóló hallható benne, amivel előre is vetíti a hallgatóság számára, mi várható az elkövetkező szűk 51 percben: igényes zene melyben gyakorta előtérbe kerül a zongora, a gitárok ritkán torzulnak, és nagyzenekari részek is előfordulnak. A „Tonight”-ról hasonló dolgok mondhatók el annyi különbséggel, hogy ebben nem kapnak annyira fontos szerepet a vonósok, mint a gitárok.
 

 
Harmadikként érkezik az egyik nagy kedvencem a lemezről, a „Forever Yours”. A samplerrel indul, majd olyan röfögésbe kezd a basszusgitár, amely igencsak meglepett. Nekem még a U2 is eszembe jutott a dalról, és talán mondanom sem kell, hogy rádióban történő játszásért ordít, mint ahogy majdnem az összes felvétel.
 
Aztán megkapjuk az első balladát, ugyanis érkezik a „Will Not Back Down”. Annyi érzelem van az énekes hangjában, hogy szinte már-már el is hiszem neki, hogy minden dalban komolyan gondolja az elénekelt sorokat. Hihetetlen, ez az egyik nagy erőssége a fazonnak. A „Please” egy kiválóan felépített dal, és így a libabőrös pillanatok sem maradnak el a kiteljesedésekor.
Másik nagy favoritom a „Without You”. Középtempóban halad végig a dal, és egyből dúdolható, ragad mint a rágógumi. Az „Only One”-ban újra visszavesznek a lendületből, komorabb a szám, főleg a zongoráé és a különféle zajoké a főszerep.
 

 
A „Leave (Today Is A Day)” lenne az utolsó, ha rangsorba kellene rendezni a számokat. Nagy baj nincs vele, de valamiért a kissé emelkedettebb, patetikus hangvétele annyira nem nyerte el a tetszésemet. A harmadik dobogós felvétel nálam a „Never Let You Go”. Bármelyik rádiórock csapat becsületére válna, megint akkora refrénnel, hogy az valami csoda. Az „Euphoria”-val némileg előkerül ismét a búslakodós oldala Alex-nek, vonósok, akkusztikus gitár, stb.
 

 
Sokat nem keményedik be a „What Is Love” sem, haladgat előre, oohh-ooh-zós, de azért a vége felé hallható rész miatt, mégsem fullad unalomba. Alapvetően akkusztikus témázgatás szerepel a „Start Over Again”-ben, viszont megint a felépítésének köszönhetően kicsúcsosodik egy teljes zenekaros, kórusos részben, és van egyfajta nagyon erős pozitív kisugárzása, így nem is lehet kérdés, hogy tényleg újrakezdjem-e a lemez meghallgatását…
 
Azonban a gomb megnyomásától még egy kicsit eltekintek, hiszen van még egy bónuszdal is a sorban, a „Love”. Sok újdonságot nem rejt a felvétel, szimplán „csak” jó, illetve talán érdemes megjegyezni a végén hallható, már-már gospeles kórust.

Miközben hallgatjuk ezt a nagyon kellemes és igényes zenét, amelyhez nyilván elcsépelt és talán közhelyes dalszövegek készültek, azért újfent elborzadhatunk, hogy a sok szemét helyett, ami manapság megy a rádiókban hasonló stílusban, miért is nem kapnak helyet ezek a felvételek.
 
Összegzés
 A The Calling szimpatizánsainak mindenképp erősen ajánlott lemez ez, mert sokban nem különbözik a zenekar munkásságától, aki pedig nem ásta bele magát - hozzám hasonlóan - az ő életművükbe, de minőségi és igényes popzenére vágyik, és nem riad el a kissé csöpögős dalszövegektől, az is teljes nyugodtsággal tegyen próbát az albummal.
 
Előadó:
Alex Band – ének, vokál, ritmusgitár, basszusgitár, dalszövegek
 
Közreműködők:
Daniel Damico – dalszerzés, zongora, gitár, effektek
Jamie Muhoberac – billentyűs hangszerek
Tim Pierce – gitár
Abe Laboriel Jr. – dob, ütős hangszerek
 
A lemezen elhangzott dalok listája:
1. We`ve All Been There
2. Tonight
3. Forever Yours
4. Will Not Back Down
5. Please
6. Without You
7. Only One
8. Leave (Today Is the Day)
9. Never Let You Go
10. Euphoria
11. What Is Love
12. Start Over Again
13. Love (Bonus)
 
Diszkográfia:
Alex Band EP (2008)
We’ve All Been There (2010)