Főkép

Különös belegondolni, hogy alig pár évvel a négy esztendő alatt a királygyilkosság rémtettébe torkolló francia forradalmat megelőzően Párizsban még pezsgő zenei élet folyt, ahol a kor legkiválóbb komponistái képviseltették magukat nagyszerűbbnél nagyszerűbb műveikkel. Joseph Haydn, a szimfónia elismert mestere maga is több alkotásával járult hozzá a Concert Spirituel és más zenei társaságok hangversenysorozataihoz, míg a mannheimi születésű, és a nagyhatású mannheimi iskolához tartozó, belga származású Ludwig-August Lebrun ugyancsak szívesen lépett fel efféle koncerteken.
 
Haydn párizsiként ismert szimfóniáinak, köztük a felvételen hallható 82. és 86. sorszámon ismert műveknek a kiadása mindössze egy évvel előzte meg a véres népfelkelést, így azok ragyogó C-dúr és D-dúr hangnemükkel, valamint a trombiták és üstdobok fenségességet sugalló szerepeltetésével, a lassú és a táncos tételek elegáns, néhol pedig kifejezetten magasztos megformáltságával éles ellentétben állnak a forradalom dúlásával és valahol ugyan lelkesítő, ám mégiscsak durva harcosságával.
 
Mindjárt a 82. szimfónia tökéletes manifesztációja Haydn szimfonikus zsenijének. A rögtön sodró tempóban indító első tétel a dicsőítő misék fennköltségét idézi, míg a variációszerű lassú tétel a kifinomult, németesen precíz, ugyanakkor egy pillanatra sem unalmas témakidolgozás mintaértékű példája. A szimfónia – a kiadó által adott – alcímét a Finálé dudaszerű kíséretének okán kaphatta, hiszen a dörmögő basszus felett megszólaló dallam valóban egy málnászó medve cammogására emlékeztet valamennyire.
 
Lebrun oboaversenye a pre-klasszicista concerto-irodalom jellegzetes darabja. Az első tétel tipikus szonátaformát használ, melynek hol virtuóz, hol érzékeny témakidolgozásra épülő részeiben a szólista többféle formában is megcsillogtathatja előadói erényeit. A legato és staccato passzusok, a fürge futamok és az édesbús, kitartott hangok váltakoztatása különös gyönyörrel töltheti el a hallgatót. A korra jelelemzően a lassú tételben is hallunk kadenciát, ám a szólista muzikalitása mindvégig az előtérben marad, és nem a tételeket lezáró tényleges szólók a meghatározók, hanem például az Adagio sóhajtásszerű „éneke” vagy a táncos harmadik tétel, a Rondeau vidám, izgalmas futamai.
 
A 86. szimfóniát Haydn hosszas, magasztosan lassú bevezetővel indítja, és ez a néhol viharos feszültséggel teli indítás csap át a szokásos, szonátaformában megszerkesztett, ismét csak fenségességével gyönyörködtető Allegróba. A szimfónia legkarakteresebb tétele a Menuet, melyben a trombitákkal és üstdobokkal megtámogatott főtéma ünnepélyességét és az oboákkal mennyei szépségűen megszólaló melléktémát Haydn egyik legszebb, legkifinomultabban kidolgozott, könnyed, szinte táncra ingerlő triója váltja fel, hogy aztán ismét visszatérjen a magasztosabb, telítettebb, de még véletlenül sem nehézkes hangütés. Ugyanígy a játékosság és az emelkedettség váltakozása jellemzi az ismét csak lenyűgözően megkomponált Finalét is.
 
Az Academy of Ancient Music etalonnak tekinthető összkiadása, valamint az English Concert páratlanul tündöklő Haydn-szimfónia felvételei után szinte elképzelhetetlennek hittem volna, hogy valaki még újat képes hozni e területen, a Guy Van Waas vezette Les Agrémens frissességének és – jobb kifejezés híján – üdítően fiatalos felfogásának köszönhetően mintha időgép röpítene vissza minket abba az érába, amikor ezek a művek még valóban újdonságként hatottak, és egész Európában keresett cikknek számítottak. Mégpedig nem véletlenül. E felvétel legnagyobb erénye pontosan az az előítéletmentesség és jószerével rácsodálkozó megközelítés, amivel bármely kor szinte bármilyen zenei preferenciákkal rendelkező közönségéhez közel tudja hozni e csodás műveket.
 
Előadók:
Les Agrémens
Guy Van Waas – karmester
Benoît Laurent – oboa
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-4. Joseph Haydn: Symphonie en do majeur « L’Ours », Hob.I:82
5-7. Ludwig-August Lebrun: Concerto en do majeur pour hautbois et orchestre
8-11. Joseph Haydn: Symphonie en ré majeur, Hob.I:86