Főkép Az idők folyton változnak. Tudom, ezzel most gyakorlatilag nem mondtam semmit, de megvan az oka annak, hogy efféle közhelyekbe kell bocsátkoznom – egy regény kapcsán is. A katalizátor az amerikai Olen Steinhauer és a 2001. szeptember 11. utáni világ hidegháborús érája. Vagy atmoszférája. Vagy mindkettő.
 
Steinhauer 1970-ben született, az USA-beli Virginiában nőtt fel, de további 7 tagállamban is élt rövidebb-hosszabb ideig, hogy aztán székhelyét Európába tegye át (Horvátország, Csehország, Olaszország, Románia). Jelenleg Magyarországon él feleségével és lányával, úgyhogy szó szerint testközelből figyelhetjük írói pályájának alakulását.
 
Kezdetben különböző irodalmi magazinokban jelentek meg történetei és versei, 2003-ban pedig napvilágot látott első regénye The Bridge of Sighs címmel, méghozzá egy öt kötetesre tervezett kelet-európai hidegháborús vonulat nyitányaként. Az utolsó kötet 2007-ben jelent meg. A sorozat rengeteg díjjal és komoly közönségsikerrel büszkélkedhet, ennek ellenére (vagy épp ezért) Steinhauer maga mögött hagyta a hidegháborút, és figyelmét a high-tech kémek világára irányította.
Ezen irány első kötete egy trilógia első része volt, A Turista című regény, még 2010-ben. A most megjelent második rész, A legközelebbi vészkijárat folytatva a megkezdett irányt a New York-i World Trade Center elleni támadás utáni világra koncentrál, amikor is egy újabb, még burkoltabb és kegyetlenebb hidegháborús hadviselés van kibontakozóban.
 
A modern kémek szerepe immár addig erősödik, hogy sok esetben valójában rajtuk áll vagy bukik független(nek tűnő) államok gazdasága, ipari helyzete, vagy éppen háborús álláspontja. S bár tényleg közhely, hogy az idők folytonosan változnak, Steinhauer kémei nemcsak időben, hanem minden szempontból messze szakadtak a klasszikus (nosztalgikus?) kémek (bű)bájától.
Ezeknek a modern, minden téren kiképzett titkos ügynököknek olyan technikai, információs és szellemi háttér áll a rendelkezésére, amely kisatírozza a lehetetlen fogalmát. Steinhauer trilógiájában a Turizmus valójában egy titkos amerikai CIA-osztály, amely kémekkel szórja tele a világtérképet, akik felfoghatatlan mértékű és irányú high-tech támogatást élvezve avatkoznak közbe politikai, gazdasági, katonai kérdésekben, az Egyesült Államok malmára hajtván a vizet (tüzet).
 
A legközelebbi vészkijárat története ott csippenti fel a főhős, Milo Weaver életét, ahol A Turistában elejtette. Mivel az első rész végén Milo (majdnem) mindenét elveszíti, megérik benne az elhatározás, hogy szakít a Turizmussal, de hatványozottan könnyebb elképzelni a kiszállást, mint a gyakorlatban megvalósítani azt. Új főnöke visszahívja és ismét terepre küldi, ahol a Budapest, Zürich, Berlin háromszögben nemcsak majdnem ő maga veszik oda, hanem a lelke is. Milo-ban egyre fokozódik családjának hiánya, és mivel már rég nem élvezi az erőszakot, kerülőutat keres magának…
Közben a helyzet tovább bonyolódik, hiszen kiderül, hogy egy kínai katonai fejes téglát juttatott a Turizmus szervezetébe… Milo az egyre fojtogatóbb helyzetben próbál talpon maradni, ám a hurkok egyre inkább szorulnak körülötte, és már nem az a kérdés, hogy képes lesz-e kiszállni a Turizmus kém-világából, hanem, hogy lelkiismeretes ember és bűntelen családapa marad-e.
 
Olen Steinhauer érti a csíziót. Végtelenül könnyeden és élvezetesen bánik a történet időnként szétfutni látszó szálaival, véges-végig a kezében tartja azokat, hogy az olvasót marionett-bábként rángathassa saját kénye-kedve szerint.
A legközelebbi vészkijárat mindig tartogat egy újabb csavart és fordulatot a sorok között. Amikor pedig úgy tűnik, hogy Steinhauer sztorija ellőtte minden puskaporát, akkor kitekintésként új helyszínre ugrunk, hogy egy látszólag teljesen indifferens történetszál velejéig kontúros leírásán rághassuk keresztül magunkat. De persze a dolgok mélyen összefüggenek, ezért mesteri, ahogy Steinhauer képes összefogni egy helyenként nem lineáris, többszálú történetet.
 
Nem csak Milo Waever figurája kapja meg a hiteles harmadik dimenziót, szinte minden cselekmény és karakter 100%-osan kidolgozott. Látszanak rejtett motivációik, erősségeik-gyengeségeik, a textúrába illeszkedésük. A legközelebbi vészkijárat a története szerint ugyan megkísérli a kiugrást, de ha továbbra is ilyen színvonalon teljesít, akkor akár erőszakkal sem kellene hagyni a befejezését. Hallja, Mr. Olen Steinhauer? Ne feledje, tudjuk, hol lakik!