FőképTalán a svájci illetőségű folk-metal banda, az Eluveitie űzi legmagasabb szinten ezt a stílust. Zenéjük a kelta dallamoktól kezdve az ír népzenén át ível, hogy melodic death-metalban olvadjon össze. A hangszerek alkalmazása is rendkívül széles skálán mozog: a gitárok mellett különböző dudák, sípok, tekerőlant és hegedű szólalnak meg a rendszerint természetről, kelta múltról szóló, vagy mélyebb emberi érzelmeket közlő dalokban.
Vannak bandák, amelyek csak ide-oda evickélnek, de valahogy sose találnak igazán magukra, és van az Eluveitie, ami évről-évre, albumról-albumra folyamatosan fejlődik.
 
Annak idején, amikor 2008-ban kijött a Slania című album, az együttes zenéjében sokkal nagyobb komplexitást mutatott (ez részben talán az őket felfedező, felkaroló Nuclear Blastnak is betudható), majd ezt követte egy lágyabb dallamvilággal, és többnyire akusztikus számokkal felvértezett lemez, az Evocation I - The Arcane Dominion (melynek remélhetőleg ez évben fog megjelenni a folytatása).
 
Az új albumnak nem csak kilométer hosszúságú a címe, de legalább olyan messzire is tudja repíteni az arra fogékony hallgatót a szürke hétköznapoktól. Az intróként tetszelgő „Otherworld” után következik a pörgős címadó nóta Chrigel hörgésével, és a tekerőlantos Anette néha hozzá kapcsolódó duettjével. Ő legközelebb nagyobb szerephez a „Quoth the Raven”-ben jut, ahol egy ideig azt is megmutatja, hogy a metalos ordibálás nem csak a másik nem kiváltsága.
 
Érzésem szerint a dalok még egyetlen albumukon se voltak ennyire kiforrottak, kezdve a „Thousandfold” lassan hömpölygő, fülbemászó dallamával, a „Kingdom Come Undone” nyaktekerő tempóban előadott fúvós kíséretes zúzásával, és az „Isara” megnyugtató, akusztikus költeményével bezárólag.
 
Kereshetnék negatívumot, de miért is tenném? A következő albumig még aludnom kell párat, de ha egy druida 20 évet tudott várni teljes kiképzésére, akkor én is kibírom azt a néhány hónapot.
 
Az együttes tagjai:
Chrigel Glanzmann – ének, mandola, akusztikus gitár, sípok, uilleann duda, gaita
Meri Tadic – hegedű, vokál
Anna Murphy – tekerőlant, vokál
Sevan Kirder – sípok, ír fuvola, gaita, vokál
Merlin Sutter – dob
Ivo Henzi – gitár
Rafi Kirder – basszusgitár, vokál
Siméon Koch – gitár, vokál
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Otherworld
2. Everything Remains As It Never Was
3. Thousandfold
4. Nil
5. The Essence of Ashes
6. Isara
7. Kingdom Come Undone
8. Quoth the Raven
9. (Do)minion
10. Setlon
11. Sempiternal Embers
12. Lugdnon
13. The Liminal Passage
 
Diszkográfia:
Ven (2003) EP
Spirit (2006)
Slania (2008)
Evocation I The Arcane Dominion (2009)
Everything Remains At It Never Was (2010)
Helvetios (2011)