FőképKiállítást szervezni nem egyszerű feladat, kiváltképp akkor, ha „pályakezdő” képzőművész valaki. Számtalan szervezési feladaton kell átrágnia magát az embernek, meg kell osztania a figyelmét, és nem árt, ha egyéb területeken (pl. marketing, rendezvényszervezés stb.) is rendelkezik némi tapasztalattal.
Április 9-én, szombaton 20:00-kor Tom Hegedűs bemutatkozó kiállításán meggyőződhettek róla a kedves vendégek, hogy a fiatal művész képes volt megfelelni a fenti kritériumoknak (is). Jómaga, egy maroknyi csapat segítségével, cirka 24 óra alatt varázsolt a Bútorszalon Egyetemi Klub (BEK) barlang-falaira közel 250 képet.
 
A kiállítás három témát ölel magába. Az első teremben (BudapEST) fővárosunk különböző látványosságaival találkoztunk. Tamás művészetére általában is jellemző, hogy fényjátékaival már-már sokkos állapotot idéz elő a szemlélő(k)ben, ezeknek az alkotásoknak pedig pont ebben a fényjátékban rejlik a zsenialitásuk.
Tehát már az első teremben araszoltak a vendégek képről képre. Arcukon különbnél különb kifejezések jelentek meg, ahogy magukba szívták, emésztgették, majd elengedték a műveket.
 
A második terem (Pszichedelikus fényrobbanások) egészen érdekesen lett kialakítva. Talán elsőre nem tűnik a legszerencsésebb megoldásnak, hogy nem csak függőleges pozícióban lehet találkozni a képekkel, hanem gyakorlatilag planetáriumi felfüggesztésekben. A vendégeknek azonban ez nem okozott problémát, gyermeki izgatottsággal szemlélték a plafonra felfüggesztett alkotásokat. Egészen izgalmas volt hallgatni, ahogyan egyik-másik képről próbálták meghatározni, hogy mit is ábrázolhat, gyakran asszociáltak filmekre, zenékre. S talán pont az asszociációt elősegítendő, lassan felcsendült Tamás egyik kedvenc előadóművészének, Lisa Gerrardnak pár dala, mely egészen különleges atmoszférát kölcsönzött a kiállításnak. Mintha egy másik világba csöppentünk volna.
 
A harmadik terembe (Fantasy) lépve valóban egy új dimenzió kapui nyíltak meg előttünk. A legtöbb alkotást magába foglaló helységben egészen különleges módon fonódott össze a képregények egyedi ábrázolásmódja, a fantasy elemek eltúlzott karakterábrázolása, és a szépművészet finom ecset-/vonalhasználata. Már-már lehetetlen megemészteni ennyi látványt egyszerre.
 
Kiskoromban úgy képzeltem el a művészeket, mintha valamilyen idegenek lennének egy másik bolygóról és én magam sosem kerülhetek velük kapcsolatba. Ehhez társultak bizonyos belső tulajdonságok is, mint például, hogy csendesek, nem kedvelik a közösségi életet és még sorolhatnám. Amikor Tom egyik kedves barátja, Jozzy felállt a pódiumra beszédet mondani, egészen biztos voltam abban, hogy gyermekkori elképzelésem valójában csak az űrlény-teóriában tévedett, de a kitalált tulajdonságok akár valósak is lehetnek. Jozzy kedves szavakkal illette, mesélt a Művész Úrról, aki félszegen mosolygott, láthatóan zavarban volt, de egy mukkot nem szólt barátja monológja után sem. Pedig vártuk volna. Aztán kellemeset csalódtam: Tamás valóban nem szólt a közönségnek, de minden egyes csoporthoz odament, és válaszolt a kérdésekre, mesélt a képekről, az alkotás folyamatáról. Nos, ha nem is űrlényt, de egészen különleges embert ismerhetett meg az, aki levetkőzve gátlásait, odament hozzá, és mert kérdezni.
 
S ha már szóba jött Jozzy, a jó barát, még egy eseményről be kell számolnom erről az estéről. Ugyanis nem csak egy kiállításra szólt a meghívó, hanem egy koncerttel összekötött vetítésre is, ahol a VJ szintén Tamás volt. Saját képeiből összeválogatott pszichedelikus látványcsomagot kaphattunk egy nagyszerű zenekar, a String Theory aláfestésével. A srácok egészen lenyűgöző zenészek, még az államat is otthagytam a nézőtéren. Amint megszólalt a zene, az első gondolatom (s vele együtt érzésem) csak ennyi volt: harmónia. Kétség nem fér hozzá, hogy egytől egyig kiváló tehetségek, s hogy mind megőrüljünk, a megszokott hangszerek (dob, basszus, szólógitár, szintetizátor) mellett megbolondítják a hangzást egy didgeridoo-val. Ez a fajta megoldás is vonzza az ember fülét, és lélekből játszanak, ami a közönséget is megmozgatja. Ehhez társul még a vizuális vonal Tamás képeivel, egyedi animációival, s ha a képek nem nyűgözték volna le eléggé a közönséget, immár egészen biztos, hogy mindenki jóllakott óvodás módjára botorkált haza, miközben az éjszakai Budapest színes fényei emlékeztették arra a művészre, akinek alkotásai egy kisfiú képregény-szeretetéből bontottak szirmokat, majd egy fiatal kezében fogalmazódtak szépművészetté.
 
Ez a fajta különleges látásmód inspirálóan hat a külvilágra. Nincs olyan kép, ami mellett csak úgy el lehetne sétálni. Mindegyik olyan csatornába vezeti a szemlélőt, melyben újraértelmezi az őt körülvevő makro- és mikrokörnyezetet. Ha azt gondolnánk, hogy túl sötét, túlvilági az ábrázolásmód, mindig megjelenik egy fénynyaláb, ami nem enged elsüllyedni. Ha pedig mégis belemerülünk a komorabb mondanivalóba (mondhatni a felszínesbe), feltehetjük a kérdést magunknak: melyikünk nem ismeri önmagában ezeket a sötét képeket? Bizony léteznek még olyan művészek, akik által gyógyulhatunk, mert merik a külvilág felé közvetíteni azokat a képsorokat, amiket megélünk, csak valamilyen érthetetlen oknál fogva félünk tőlük. Talán ebben rejlik a zsenialitása, talán tényleg a biztos és bátor vonalhasználatban, s talán ez az egész nem is fontos. Fölösleges túlmagyarázni. Tom Hegedűs kivételes tehetség, akire még számtalan sikeres kiállítás és elismerő fejbiccentés vár a jövőben. Sok sikert hozzá!
 
A kiállítás május 9-ig megtekinthető a Bútorszalon Egyetemi Klubban (Budapesten a Dob utca és az Erzsébet körút sarkán) minden nap 17 órától egészen hajnalig, s ha ez nem lenne elegendő, a képek meg is vásárolhatók.