Főkép A kortárs francia filmművészet újabb szívmelengető, boldog-szomorú alkotása ismét bebizonyította, hogy az élet, minden nehézségével, bonyodalmával és fáradságával együtt is olyan csoda, amit vétek lenne nem megélni a maga teljességében. Jean Becker francia filmrendező története nem mutat be mást, mint az élet egyszerűségében rejlő apró, ámde sorsdöntő mozzanatokat, amelyek a maguk szépségében és szerénységében hordoznak valami megfoghatatlan, csendes örömöt.
 
A történet egy álmos francia kisvárosban játszódik, középpontjában pedig a mind fizikailag, mind pedig szellemileg lomha, kissé ügyefogyott és egyszerű Germain áll. Germain, akinek élete, ha egy kapitalista világban szocializálódott ember szemével nézzük, kész „csőd”. Egy rideg, távolságtartó anya által felnevelt, az iskolában rosszul teljesítő, a felnőtt életében pedig hibát hibára halmozó ember áll előttünk, aki azonban kedves érdeklődésével, szeretetteljes megnyilvánulásaival és tudatlanságából fakadó bájos humorával azonnal belopja magát mindenki szívébe. Germain alkalmi munkákból él, édesanyja kertjében, egy lakókocsiban lakik csendes idillben, a tudatlanság számára nem is annyira keserves állapotában.
 
Egy napon azonban minden megváltozik. A városka padján magányosan üldögélve megismeri Margueritte-et, az egykori kutatót, aki egy számára teljesen új világban él: a tudományok szeretetétől fűtve, könyvek között egy nyugdíjas otthonban. Látszólag nem találhatnának közös témát, ennek ellenére kölcsönösen elbűvölik egymást: Margueritte-et elvarázsolja Germain gyermeki egyszerűsége és finom humora, Germain pedig tisztelettel néz fel az idős nőre, aki egy tőle oly távoli világ csodáival foglalkozik. A két világ sorsszerű találkozása ezután olyan nem várt fordulatot hoz mindkettejük életében, amire az egész város rácsodálkozik.
 
Találkozásaik egy idő után mindennapossá válnak, Germain, aki szabadidejében zöldségtermesztéssel foglalkozik, ajándékokat visz azért cserébe, hogy Margueritte megtanítja őt a tudományok és az olvasás szeretetére. Különös filozófiákról mesél, Camus és Sepúlveda könyveiből olvas fel, szótárat ajándékoz neki, ám ahogy barátságuk egyre jobban elmélyül és kialakul köztük az a tisztelettel vegyülő őszinte szeretet, amit olyan kevesen tapasztalhatnak meg, Germain aggályai egyre fokozódnak. Egykori barátai kiközösítik azért, mert ő már nem az  az egyszerű és butácska Germain, akit megismertek, az új világba pedig még nem tud beilleszkedni, mert nem érzi magát elég kitartónak és erősnek a feladathoz, ami elé Margueritte állította.
 
E különös kapcsolattól eltekintve azonban még több érdekes cselekményszál is át- meg átszövi a történetet: a film bizonyos pontjain hangsúlyos szerepet kap Annette, Germain barátnője, aki mindenáron gyereket szeretne tőle, ő azonban nem biztos abban, hogy jó apa lenne, hisz úgy gondolja, egy magafajta ügyefogyott ember semmit nem adhat egy gyermeknek. A másik főbb szál, amely az igazi bonyodalmat okozza Germain életében, az édesanyjával való kapcsolata. Egy rideg, szeretettelen gyerekkor démonai kísértik még ma is, főképpen azért, mert képtelen volt arra, hogy önálló életet kezdjen, amit ő irányíthat. Az édesanya halálával azonban több titokra is fény derül, és ez megoldja Germain életének örök dilemmáját, miszerint ő egy nem várt gyerek volt, és csak problémákat okozott fiatal édesanyjának.
 
A film különös megoldása is sokat elárul Germain és Margueritte kapcsolatának őszinteségéről és mélységéről, amely a kölcsönös tiszteleten, és még inkább egy sajátos anya-fiú viszonyon alapul: talán azért ragaszkodnak annyira egymáshoz, mert Germain-nek sosem volt „igazi” édesanyja, Margueritte-nek pedig nincsenek gyermekei. Margueritte, akinek végső „missziója” az, hogy megtanítsa a kissé túlkoros tanítványát az élet apró örömeinek felfedezésére, egyre rosszabb állapotba kerül, és bár dacol korával, minden derűjének ellenére végzetét ő sem kerülheti el. Amikor pedig unokaöccse a pénzhiányra hivatkozva Belgiumba viszi egy romos állapotban levő otthonba, az egyetlen, akinek igazán fontos lesz Margueritte sorsa, Germain.
 
E film a mai világban, ahol a norma a boldogtalanság és a pénzközpontúság lett, azt hiszem, mindenki számára kötelező. Egy olyan világba kalauzol, amely akár a miénk is lehetne: hétköznapiságával és csendes szerénységével olyan csodákra hívja fel a figyelmünket, amelyek egészen biztosan nem kerülnének el minket, ha fogékonyabbak lennénk saját életünk történéseire. Meglátni az apró örömöket és kitűzni a jelentéktelennek tűnő, ámde az életben maradáshoz és a boldoguláshoz elengedhetetlen célokat: erről mesél a film, amely olyan finoman zongorázza végig az emberi érzések széles skáláját, amire csak egy igazi francia alkotás lehet képes…