FőképVajon mi a közös Joni Mitchellben, Christina Aguilerában, Alicia Keysben és Nelly Furtadóban? Mindenekelőtt az, hogy Sarah McLachlan mellett elsősorban őket említhetni a 2007-ben „Love Song” című számával befutott Sara Bareillest ért legfontosabb zenei hatások között. Az eredmény, amint az valamennyire megjósolható, kicsit jazzes, kicsit soulos, bluesos, és persze kissé folkos beütésű, slágeres, ugyanakkor kifejezetten igényes popmuzsika.
 
Ám mégsem kizárólag az elődök által már bejáratott formulákból táplálkoznak Bareilles dalai. Mindenekelőtt a képzett, visszafogottan, mégis amerikaiasan díszítő, némelykor kellemes mélységekbe merészkedő hang tűnik fel, melyet többnyire – a zongorás popzenében voltaképp megszokottnak mondható – kemény ritmusalap és jazzes gitár kísér. Némelykor azonban kiemelt szerepet kap a balladaszerűen, csupán zongorával kísért, vagy – a címadó szerzeményben – a capella megszólaló hang.
 
A több sávon felvett ének azonban a legtöbb számban szerepet kap, némi egyéni színezetet adva ezzel a hangszerelésnek, melyet sokszor a jellemzően európai szerzeményekben hallható vonósok színesítenek tovább. Az olyan, lendületes nótáknak, mint a „Gonna Get Over You” kellemes, vidám hangulatot kölcsönöz a dinamikus, szvingesen lépegető basszus és az arra felrakott, igényesen kidolgozott zenei szövet. Ám a soullal kevert, nagy ívű, balladisztikus számok, mint például a rögtön erre következő „Hold My Heart” szintén felemelően szépségesek.
 
Az albumról kimásolt első kislemez, a „King Of Anything” újfent felszabadult örömöt sugároz, annak ellenére is, hogy szövege alapvetően a szerelmi frusztrációról szól, ugyanakkor Bareilles mintegy a derű és a humor révén emelkedik fölül a csalódáson, teszi túl magát a nem is oly finoman a fenébe elküldött férfin. Nem csoda, hogy a dalt a legjobb női pop-énekesi teljesítmény kategóriájában jelölték Grammy-díjra, és ugyan Lady Gaga elvitte előle a pálmát, a dal hírének semmiképp nem ártott a jelölés.
 
Az album legkiemelkedőbb számai mégsem ezek, hanem a finom, de gyors ritmusok felett lassú és áradó dallammal gyönyörködtető, és egy kevéske kelta beütésről árulkodó „Light”; a gyerekesen sóvárogva induló, ám a refrénhez érve elképesztő ritmikai játékba kezdő „Let The Rain”; valamint a két világháború közötti feel-good soult, vagy ha ez lehetséges, inkább Sam Brownt idéző, abszolút magával ragadó „Machine Gun”, melynek refrénje felülmúl minden mást, amit a lemezen hallani.
 
Ráadásszámként az első nagy sláger, a „Gonna Get Over You”-hoz hasonlóan gúnyolódó humorú „Love Song” élő felvétele is felkerült az albumra, amely, mint az talán az eddigiekből kiderült, nem valamiféle „tizenkettő egy tucat” előadó, hanem egy valóban tehetséges kaliforniai popénekesnő kétségkívül jól sikerült harmadik nagylemeze, amely jó eséllyel még a magyar közönség tetszését is elnyerheti.
 
Előadó:
Sara Bareilles – ének, zongora, gitár, harmonika

Közreműködők:
Victor Indrizzo – dob, ütőhangszerek
Justin Meldal-Johnsen – basszusgitár
David Levita – gitár
Blake Mills – gitár
Neal Avron – billentyűs hangszerek
 
Matt Chamberlain – dob, ütőhangszerek
Javier Dunn – gitár
Josh Day – dob
Daniel Rhine – basszusgitár
Fil Krohnengold – gitár
Chuck Findley – trombita
Tom Scott – szaxofon
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Kaleidoscope Heart
2. Uncharted
3. Gonna Get Over You
4. Hold My Heart
5. King Of Anything
6. Say You’re Sorry
7. The Light
8. Basket Case
9. Let The Rain
10. Machine Gun
11. Not Alone
12. Breathe Again
13. Bluebird
 
Bonus tracks
14. Carolina
15. Love Song (Live From Ocean Studios)
 
Diszkográfia:
Careful Confessions (2004)
Little Voice (2007)
Kaleidoscope Heart (2010)
 
Videográfia:
Between The Lines: Sara Bareilles Live At The Fillmore (DVD + CD) (2008)