Főkép A Népek meséi sorozat 7. kötetét a magyar népmeséknek szentelték. Nyolc mese került bele, hat Illyés Gyula feldolgozásában, a további kettő pedig Arany László gyűjtéséből.
 
Nyolc persze se nem sok, se nem elég, de el kell ismerni, hogy Szalai Lilla, a sorozat szerkesztője igazi best of magyar népmesék kötetet válogatott össze. Csupa olyan mese szerepel itt, amit valószínűleg minden magyar ember jól ismer, ezeken nőttünk fel. Ezekről van szó: Mátyás király meg az igazmondó juhász, A kis gömböc, Fábólfaragott Péter, A kis malac és a farkasok, Az öreg halász és nagyravágyó felesége, A kis kakas gyémánt félkrajcárja, A rátóti csikótojás, Az állatok nyelvén tudó juhász. Ehhez a felsoroláshoz ugye nem is kell mit hozzáfűznöm?
 
De pont mivel tényleg a legjobb, legismertebb magyar népmesékről van szó, nagyon is hasznos lehet ez a könyv, hiszen akinek van gyereke, az kezdheti ezzel a kötettel a népmesék felolvasását. Remek bevezető ez a nyolc történet, népünk – kell-e mondanom? – csodálatosan gazdag és színes népmesekincsébe. Nyilván kell hozzá némi érettség, legalábbis egy három évesnek még nem olvassa fel az ember mondjuk A kis gömböc-öt, a népmeséket talán kicsit később érdemes elkezdeni. Bár mihez képest? Ma a szakértők ezt mondják, de régebben nem feltétlenül voltak a legapróbbaknak való lapozgatók, meg csili-vili Disney cuccok, hanem csak a sokszor egyszerre gyönyörűséges és ijesztő, szimbólumokban gazdag népmesék, meg persze a Grimm és Andersen mesék, amik egyrészt szintén sokat merítettek a népmesékből, legendákból, másrészt sokuk semmivel sem volt finomabb vagy könnyedebb, mint pl. az e kötetben olvasható történetek. Ugyanakkor meg már-már közhely, hogy a mesék, amikben szörnyűségek is vannak, nem csak édibédi aranyosságok, meg hétköznapi, kézzel fogható dolgok, épp azért jók, mert nem csak azt tanítják, hogy sárkányok léteznek, hanem azt is, hogy le is lehet őket győzni.
 
Emellett a magyar népmeséket a humoruk miatt is lehet szeretni, amint jelen válogatásból a Mátyás királyos mese, vagy A rátóti csikótojás is bizonyítja. Most, hogy e sorozat kapcsán újra beleástam magam a különféle népek folklórjába, úgy látom, a humor nem is olyan általános a világ különféle népeinek meséiben. Persze az is lehet, hogy csak én nem értem vagy érzem át mások történeteiben, a kultúráink különbözősége miatt. Akárhogy is, ezt a kötetet élvezet olvasni.
 
Amivel bajom van, az megint M. Nagy Szilvia illusztrátor munkája. Voltak kötetek a sorozatban, amelyekben nagyon tetszettek a képei, de itt megint kicsit túl furának érzem az emberábrázolását. Viszont nem is lehetett könnyű dolga, hogy olyan képi világot alakítson ki, ami eltér a Magyar népmesék rajzfilmsorozat mindenki által jól ismert, mondhatni, belénk idegződött képi világától, és már azért nagy dicséret jár neki, hogy sikerült is mindezt megvalósítania, úgy, hogy megmaradt a magyar jelleg, hogy képes volt eltalálni az arányt, hogy ne legyenek a képek se túl bonyolultak, se túl gyerekesek.