Főkép Bence oviba jár, és mint minden kisgyermek ő is csak elfogadja – hol morogva, hol jókedvűen ugrándozva –, hogy éppen milyen az időjárás. Az évszakokról és annak változásairól pedig még mit sem sejt.
 
A legkisebbeknek szóló gyerekkönyvben Bence életének egy-egy pillanatába csöppenünk, melyben anya, apa és nagyi segítségével éppen az évszakokkal ismerkedik. A rövid történeteket kedves rajzok szemléltetik. Ebben a korosztályban elengedhetetlen a vidám, élénk színekben gazdag illusztráció, hiszen ez kelti fel a gyerekek érdeklődését, ezek segítségével kötik össze a szavakat és tartalmukat.
 
Ez az az időszak, melyben kezdik kis fejecskéjükben összekötni az egymáshoz szorosan kapcsolódó összefüggéseket, a telet a hideggel, hóval, szánkózással, hóemberrel, vagy éppen a nyarat a meleggel, fagyival, pancsolással. Mikor ez hároméves kor körül megtörténik, és emlékeznek is rá, akkor már vidáman várják az egyes évszakok érkezését, hiszen minden évszaknak megvan a maga sajátossága, játéka, szépsége, öröme.
Az én lányom például annak ellenére, hogy mindig nagyon várja már a nyarat, vele együtt pedig a nyaralást és a rengeteg pancsolást, időnként alig várja már a nyár végét is, mivel akkor jön a szülinapja, ami egész évben foglalkoztatja.
 
A könyv legfantasztikusabb része természetesen a kirakó, mely érdekes megoldással – eltérve a hagyományostól – négy az egyben kirakó. A kicsik garantáltan élvezni fogják, mikor a kirakó kiszedése után újabb és újabb összerakható kép kerül elő. Az egymásra épülő kirakók egyre kisebbek, és mindig eggyel kevesebb darabból állnak. Az egy-egy kirakható forma természetesen az egyes évszakokat takarja, az évszakra legjellemzőbb tulajdonság, illetve a Bence életéből merített történet alapján.
 
Kislányommal először csak az egymásra rakható kirakókat találtuk érdekesnek, illetve azok különleges, a hagyományostól eltérő formáit. A képek akkor váltak izgalmassá, mikor rájöttünk, hogy minden kép ugyanazt a részletet tartalmazza az évszakoknak megfelelő változásokkal. Vidám perceket töltöttünk a képeken látható virágok és állatok nézegetésével, de a legszembetűnőbb változást mégis a gyümölcsfán láthattuk, hiszen hol virágzott, hol zöld lombkorona borította, hol gyümölccsel volt teli, télen pedig kopaszon ácsorgott. Természetesen Bence változó ruháit is részletesen megvizsgáltuk, átbeszélve saját éppen aktuális öltözködésünket is.
  
A könyv ismét kellemes időtöltést nyújtott számunkra, és garantálom, hogy minden kisgyermek és a szülők is élvezni fogják. A kötet nem csak egy újabb gyermekkönyv, hanem egyben szórakoztató oktatójáték is, ahogy a Tessloff és Babilon Kiadótól már eddig is megszokhattuk.