Főkép A Kossuth Kiadó Népek meséi című sorozatának 6. tagját, az első részhez (Indián népmesék) hasonlóan nem egy magyar szerkesztő állította össze, hanem egy olasz. Minőségi különbséget nem látok kettejük munkája között, bár mintha az olasz könyvekben több lenne a szöveg.
 
India az egyszeri európai ember számára még most is varázslatos, csodás hely, egy idegen világ, ami nem pusztán egzotikus, de néha félelmetes és kiismerhetetlen is. De talán épp ezért adhat nagyon sokat, ha elolvassuk az ott élő népek meséit, mert bármennyit változott is a világ azóta, hogy ezek a történetek megszülettek, hiszem, hogy az ember lényege mit sem változott. Népeké talán, de pont az indiaiak valószínűleg még sokkal közelebb vannak az ősi népmeséikben megjelenő gyökereikhez, mint mondjuk mi magyarok.
 
Az ebben a kötetben olvasható hét mese nem a hinduizmus, nem a keleti vallás és filozófia felől közelíti meg az indiai kultúrát. Még azokban a mesékben, amelyeknek van emberi szereplője, sem nagyon jelenik meg India azon arca, amivel talán még a legsűrűbben találkozik az európai ember. Kivétel ez alól talán az „Akik feltámasztották a tigrist” című történet, amelyben egy nagy tanítómester három elbizakodott és felfuvalkodott tanítványáról olvashatunk, akik helytelenül használták a mágiát. De ez talán nem is olyasmi, ami tisztán Indiához köthető – olyan toposz ez, ami számtalan más kultúrából és korból származó történetben előfordul. De ha így nézzük, a többi mese sem annyira kizárólagosan indiai: ezekben a mesékben is elnyeri méltó (és igen szigorú) büntetését a gonosz, itt is vannak bölcsek és balgák, elvarázsolt hercegek és álmodozó hercegnők, furfangos legények és kapzsi gazdagok, és így tovább. És amikor ezt felismeri az ember, azzal azt is átérzi, hogy bármily különbözőek legyenek is kultúráink, mélyen belül mind egy tőről fakadunk, és végül is elsősorban emberek vagyunk…
 
Amitől mégis mások az indiai mesék, az persze a kultúra és a környezet különbségeivel magyarázható. Mondjuk a rókák náluk is ravaszdiak – úgy fest, a vörös bundásoknak az egész Földön ilyen a híre, de amúgy a Föld azon felén, ahol mi lakunk, nyilván ritkán szőttek mesét teknősökről, elefántokról, tigrisekről, és így tovább. De a népmesei tanulságok megintcsak igen hasonlóak.
 
Az illusztrációk remekül közvetítik a színes, gazdag indiai világot, bár az európai ízléshez és talán a gyerek olvasók igényeihez(?) igazodva kevésbé túldíszítettek. Akárhogy is, jó kézbe venni ezt a kötetet is, és persze nem kell itt megállni, még ezernyi indiai mese várja, hogy az érdeklődő olvasó rátaláljon.