Főkép Annyi album, tanulmány, enciklopédia és regény jelent már meg erről a korról, hogy nem teljesen megalapozatlan a feltételezés, miszerint bármilyen idevágó ismeretterjesztő mű csupán kiegészítést adhat, alapvetően nem változtatja meg elképzelésüket Napóleon idejéről.

A fenti elképzelés hibás voltát bizonyítja ez a könyv, ami kizárólag olyan apróságokkal foglalkozik, mint a korabeli lakásviszonyok, öltözködés, család és más efféle hétköznapi ügyek. Fontos kiegészítés, hogy csupán a franciák magánéletét ismerjük meg, a kontinens többi országáról szó sem esik, miként a császár fennhatósága alá tartozó gyarmatokra sem jut már idő. További hasznos infó, hogy a könyv a korábban már megjelent Hétköznapi élet Napóleon korában című kötet kivonatának tekinthető, gyakorlatilag annak pár fejezetét olvashatjuk. De mivel a tizenkét kötetesre tervezett sorozat erről, a rövidített terjedelmű újrakiadásról szól, nincs miért panaszkodni.
 
Lássuk tehát, hogyan éltek a franciák Napóleon idején. Meglepő módon sokkal visszafogottabban, mint korábban. Az a forradalmi hevület, ami 1789 után az új társadalom ismérve volt, alaposan megváltozott, és a testvériség-egyenlőség-szabadság eszme helyett egy sokkal konzervatívabb, a hatalomra került polgárság elképzelésének megfelelőbb rend alakult ki. Megszűnt a nemek közötti egyenlőség, a nőket ismét visszazárták az otthon falai közé, s a férfiak (apák, férjek) szinte korlátlan hatalmat kaptak felettük. Például ha az asszony, ellentétben a szokásokkal dolgozott, keresete férjét illette meg. A párválasztás az apák dolga volt, a szerelemre mint múló szenvedélyre tekintettek – s erről nem gondolkodott másként a császár sem, hiszen összeíratta a régi rend tehetős leányait, és kiházasította őket saját előkelőivel, akik ily módon tisztes jövedelemre tettek szert a hozomány formájában. A felek egymás iránti vonzalma vagy akarata szóba sem került.
 
Hasonlóképpen tanulságos a táplálkozással foglalkozó rész, hiszen ekkoriban született meg a gasztronómia, ami alatt nem csak a szakácsművészetet értjük – bár azt is, hiszen számos, korábban főúri alkalmazásban álló szakács nyitott éttermet ekkoriban, melyeknek köszönhetően jóval szélesebb körben váltak ismertté azok a rafináltan elkészített ételek, s ennek eredményeként a francia konyha követendő mintává vált –, szóval nem csak az ételek előállítása, hanem azok fogyasztása és tálalása is akkoriban vált művészetté. De általánosságban nézve is több étel jutott az asztalokra, ami részben annak volt köszönhető, hogy az állam meghatározta az alapvető élelmiszerek (például kenyér) árát. Ez a módszer érdekes módon később is előfordult a francia történelemben, gondolok itt például Charles de Gaulle árbefagyasztására.
 
A sorozat második kötete tele van csip-csup csodákkal, melyek ismerete nélkül ugyan lehet élni, de ismeretük birtokában sokkal emberközelibbé válnak ezek az évtizedek, amelyek alaposan átformálták kontinensünket, és olyan eszméket terjesztettek el, mint például a nacionalizmus és a szabadelvűség.