FőképAz elmúlt évek során szinte gomba módra nőnek ki a semmiből a tehetségkutató műsorok énekes sztárjai. Nem túlzás a megállapítás, hiszen világszerte minden évben egy új aranytorkú titánt kapnak a lelkes zenekedvelők, vagy az X Factor, vagy a Pop Idol, American Idol esetleg a Britain’s Got Talent jóvoltából. Ezen tehetségkutató versenyek mindegyike Simon Cowell nevéhez fűződik. Valahol talán hálásnak kellene lennünk ennek az úriembernek, aki a zenei égbolt pislákoló csillagai közé üstökösként robbantotta be a friss, ropogós előadókat. Így lépett a népszerűség fényébe Susane Boyle, Leona Lewis, Kelly Clarkson, és Alexandra Burke is.
 
Alexandra Imelda Cecelia Ewan Burke 1988. augusztus 25-én született Angliában, és már öt évesen elkezdte az éneklést. Tizenkét évesen szerepelt a Stairs For A Night tévés tehetségkutató versenyen, ahol a legfiatalabb induló volt a show-ban. Iskolai kötelezettségeit letudva énekes karrierjének építését helyezte előtérbe. Az X Factorban való indulását megelőzően hétvégenként klubokban haknizott.
 
Be kell vallanom, amikor először kezemben tartottam az Overcome című albumot, fogalmam sem volt, ki az az Alexandra Burke, ebből adódóan nem voltam túl lelkes, de gondoltam adok neki egy esélyt, ennek ellenére valahol mélyen magamban nem sok reményt fűztem a dologhoz. Tény, hogy a Susan Boyle „eset” után már nyitottabb vagyok a hirtelen köztudatba villant csodákra, de az is tény, hogy még van hova fejlődnöm. Mert ezt az albumot is nézegettem pár hétig, mire a CD-t kivettem a tokjából.



Autóval Székesfehérvár aránylag messze van Pesttől, meglehetősen jól ismerem az utat, így eljöttnek láttam a pillanatot, hogy a lejátszóba helyezzem Alexandra Burke első stúdió albumát. Elkezdtem hallgatni, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre feszültebb vagyok, és megtörténik az, ami igazán ritkán fordul elő: zavar a zene. Erőltetett DJ elemekkel tűzdelt feltörekvő slágerpróbálkozást, fájdalommal teli romantikus andalgást, majd rockos felhangú dallamot követően belibben a „Hallelujah”, aminél többször talán csak Madonna számait éneklik világszerte.

Nem túlzás, izzadság szagú útkeresésnek éreztem az albumot, tele számos zeneileg össze nem illő stílussal, aminek a végére a siker reményében a csontig rágott „Hallelujah” került. Mondtam Móni barátnőmnek, hogy ez szerintem nagyon gáz. Csodálkozva rám nézett, s csak ennyit jegyzett meg: „Pedig szerintem nagyon jó hangja van a csajszinak.” Hmm, ez meg sem maradt bennem. Így aztán adtam az albumnak egy újabb lehetőséget, és az újabb meghallgatás során már nyoma sem volt a diszharmóniánk. Tény, hogy az énekesnő Overcome című albumán több stílusú szám is felcseng, de a maga nemében mindegyiknek jogos a jelenléte.
 
Alexandra Burke 2008-ban nyerte meg az angliai X Factor versenyt, amit követően a Syco kiadó lemezszerződést kötött vele. 2009 márciusára tervezték az első album megjelenését, de annak érdekében, hogy csiszolják Ms Burke képességeit, illetve, hogy megtalálják a megfelelő dalokat az albumra, 2009 második felére tolták ki a debütálást. Októberben megjelent album, az Egyesült Királyságban hatalmas sikert hozott. Az album maga, valamint négy szóló szám is rekord eladásokat produkált, illetve listavezető volt az Egyesült Királyságban.


 
Az albumon található „Bad Boys” illetve az „All Night Long” című számokat a haza kereskedelmi csatornák is előszeretettel játsszák. Ezzel behúztam a második strigulát a csoda javára. Tehetséges, egyedi hangú énekesnőt kaptunk Alexandra Burke személyében, akinek Overcome című albuma végül csak elnyerte a tetszésemet, még ha nem is elsőre.
 
Előadó:
Alexandra Burke - ének
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Bad Boys
2. Good Night Good Morning (Feat. Ne-Yo)
3. The Silence
4. All Night Long
5. Bury Me (6 Feet Under)
6. Broken Hells
7. Dumb
8. Overcome
9. Gotta Go
10. You Broke My Heart
11. Nothing But The Girl
12. They Don’t Know
13. Hallelujah
 
Diszkográfia:
Overcome (2010)