Főkép

Noha a Whitesnake négy utolsó stúdióalbuma nem mutat különösebb állandóságot, hiszen mindegyiket más-más kiadó dobta piacra, ráadásul az eredetileg Coverdale szólóalbumnak szánt Restless Heart és a megújulást hozó Good To Be Bad kiadása között tizenegy év telt el, furcsa folyamatosság fedezhető fel az utolsó két produkció között, melyeknek stabilitását Coverdale és a gitáros/producer Doug Aldrich, valamint a Wingerben és Alice Cooperrel is együtt zenélő Reb Beach adja.
 
Coverdale hangja továbbra is, vagy ha lehet, még inkább bluesosan szól, a Whitesnake glames korszakától rájuk jellemző titánkeménységű rock and roll pedig még az előző lemezen hallható daloknál is mocskosabban, déliesebben szól. A metalos él talán tompább, visszafogottabb valamivel, ugyanakkor nem tűnt el teljesen, a virtuóz gitárszólókban pedig kifejezetten érvényre jut. Hallgassuk csak meg a lemezt nyitó „Steal Your Heart Away”-t, és mindez rögtön egyértelművé válik. Igazi bluesos riff, a gitárok slide-jellegűen szólalnak meg, s mintha egy szájharmonika is csatlakozna a csapathoz. Igazi húzós-nyúzós dallal kezdenek tehát.
 
Az album kisebb-nagyobb változásokkal ugyanebben a stílusban dübörög végig, és a harapós riffek, a minden pillanatban izgalmas dob és basszus alap, a gyakran himnusszerű, szinte mindig könnyen megjegyezhető, együtt éneklésre szólító dallamok mellett az egyetlen „Fare Thee Well” kivételével minden számban kifejezett élvezetet nyújtanak a technikás és invenciózus gitárszólók.


A lemezről kimásolt első kislemez, a „Love Will Set You Free”, melyet a szám hangulatát tökéletesen elkapó videóklippel promotál az új kiadó, ugyanennek a vonalnak egyik tipikus képviselője. Azon sem csodálkoznék viszont, ha az albumról előbb-utóbb slágerré válna a lassú, kissé az 1987­-et idéző „Easier Said Than Done”, melynek zakatoló, kellemesen monoton verzéjét nagy ívű dallammal és fenomenális, érzéki gitárszólamokkal a magasba törő refrén követi.
 
Voltaképp minden számot ugyanez a maximalista, mégis érzelmekkel teli hozzáállás jellemez. A riffekben kifejezetten gyakoriak a Whitesnake tipikus jegyei, ugyanakkor egyetlen alkalommal sem önismétlők, az Ozzy Osbourne-nal és a Foreignerrel úgyszintén dolgozó Brian Tichy beszervezése pedig egyenesen telitalálat volt, hiszen nála jobban, a stílushoz és atmoszférához illően aligha dobolhatna más, a szólók pedig… a szólókra nincsenek szavak.
 
Tényleg nehéz lenne tehát kiemelni bármelyik számot is, ám személy szerint különösen kedvelem az „I Need You (Shine A Light)” ugráltató, középgyors rock and rollját, az elsőre csupán iszonyatos tempója miatt feltűnő, aztán a gitárszólók alatt teljesen felszabadulttá, már-már zabolátlanná váló „My Evil Ways”-t, no meg a lemezt lezáró „Forevermore” némileg, de nem zavaróan a Slip Of The Tongue „Sailing Ships”-ére emlékeztető, kissé keleties beütésű, magasztos és epikus himnuszát.
 
A tökéletességre törekvés és a tradíció elegye, úgy vélem, mindig jó recept, amely az esetek nagy többségében biztosan beválik, és szégyen, de legalábbis meglepő lenne, ha a stílus, vagy legalább a Whitesnake kedvelőinek ne jönne be az anyag. Robbantani bizonyosan nem fog vele a csapat, de még a legsikeresebb albumaikkal összevetve sem kell szégyenkezniük vele.
 
Az együttes tagjai:
David Coverdale – ének
Doug Aldrich – gitár
Reb Beach – gitár
Michael Devin – basszusgitár
Brian Tichy – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Steal Your Heart Away
2. All Out Of Luck
3. Love Will Set You Free
4. Easier Said Than Done
5. Tell Me How
6. I Need You (Shine A Light)
7. One Of These Days
8. Love And Treat Me Right
9. Dogs In The Street
10. Fare Thee Well
11. Whipping Boy Blues
12. My Evil Ways
13. Forevermore
 
Diszkográfia:

Snakebite (EP) (1978)

Trouble (1978)

Live At Hammersmith (1978) – koncert

Lovehunter (1979)

Ready And Willin’ (1980)

Live… In The Heart Of The City (1980) – koncert

Come An’ Get It (1981)

Saints & Sinners (1982)

Slide It In (1984)

1987 (1987)

Slip Of The Tongue (1989)

Restless Heart (1997)

Starkers In Tokyo (1999) – koncert

Live: In The Shadow Of The Blues (CD + DVD) (2006) – koncert

Good To Be Bad (2007)

Forevermore (2011)

Live At Donington (2011)

Made In Japan (2013) – koncert

Made In Britain / The World Record (2014) – koncert