Főkép Egy újabb fantáziadús kötet a Pongrác Kiadótól, melyet érdeklődve olvashat mindenki, akár a célzott korosztály tagja, vagyis kisiskolás, akár nem. Nálunk ovis lányom és barátai is pisszenés nélkül hallgatták, és még azt is megsúgom, hogy engem éppúgy lekötött a történet, mint őket, ezért titokban hamar el is olvastam – nélkülük. A könyvben a barátságé és a testvéri szereteté a főszerep, melyek egy kisgyermek – illetve nem csak egy kisgyermek – mindennapi életének is nagyon fontos részei. Nem véletlen tehát, hogy amikor erről hallanak, olvasnak, akkor könnyen azonosulnak a főhősökkel, pláne, ha azok szintén gyerekek.
 
A barátság két különböző világ élőlényei között végérvényesen elveszni látszik. Az állatok és mágikus lények már beszélő viszonyban sem állnak egymással, ám a kobold és a nyúl kapcsolatát ez mégsem befolyásolja, és amikor a szükség úgy hozza, együttes erővel sietnek kis barátjuk segítségére.
Erik, akinek csínytevései sokszor okoznak szomorúságot a családjának, ám az egész kalamajka eredete mégis csak a szerencsétlen véletlennek köszönhető: a kisfiú akaratán kívül előidézi, hogy a kishúgát az éj leple alatt elrabolja és a mágikus varázserdőbe repítse egy sárkány. Erik egyáltalán nem érti, hová tűnt Arienn, mint ahogy azt sem, hogy rajta kívül miért nem emlékszik senki a kislányra. Úgy dönt, kideríti az igazságot, és megkeresi a húgát…
 
A kaland természetesen itt is jól végződik, és nem csak a barátságok születnek újjá, hanem a testvéri szeretet is. Olvasás közben a mese hol vidám, hol félelmetes, hol csak megmosolyogtat, de mindig izgalmas és sohasem unalmas. A nagy, könnyen olvasható betűk a kisiskolások olvasását jócskán megkönnyítik, az elszórtan található egyszerű rajzok pedig vonzzák a tekintetüket.
 
… és hogy ne kelljen Arienntől, Eriktől és mesebeli barátaiktól végképp elbúcsúznia senkinek, megsúgom: a kalandok folytatódnak...