Főkép Charlotte Usher, a tizenhat éves kis szürke egérke, a gimnázium láthatatlan tanulója, akiről még egy árva kép sincs az évkönyvben, megfogadja, hogy az új tanévtől minden más lesz – egész nyáron szépítkezett és gyakorolt, hogy befogadja a menő társaság, hogy népszerű legyen, és főleg, hogy álmai pasija, Damen őt hívja el az iskolabálba. Ezzel a cseppet sem eredeti felütéssel indul Tonya Hurley Szellemlány című könyve.
 
Már épp amikor kezdenénk a falat kaparni az idegesítő tinilány csetlés-botlása és még idegesítőbb menő osztálytársnői gonoszsága miatt, szegény Charlotte egy gumimaci rossz helyezkedése folytán elhalálozik.
Miután az iskolaújság két mondatban megemlékezik a hírről, a történet végre felpörög. Charlotte szellemként tér magához, az iskola elhagyatott részében, ahol rögtön helyes kis cédulát húznak a csuklójára és beültetik az iskolapadba – holttanra.
 
Ha egy humoros ifjúsági regény azzal indít, hogy a főhős meghal, akkor a legnagyobb kiszúrás kétségkívül az, ha halála után is suliba kell járnia.
Márpedig az idő előtt elhalálozott tinik nem hagyhatják csak úgy maguk mögött a világot, előbb be kell fejezniük félbehagyott feladataikat, a holttan pedig épp erre készíti fel őket – hogy hogyan tudnak elszakadni az élőktől, lezárni a múltat, és tovább lépni.

No persze egy olyan lánynak, aki épp új életet akart kezdeni, és megszerezni a nagybetűs pasit, valamint az éjféli csókot a bálon, legkevésbé sem a lezárás jár az eszében.
Charlotte-nak esze ágában sincs maga mögött hagyni az életét, kézzel-lábbal ragaszkodik az élők világához, s mikor kiderül, hogy legádázabb ellensége, a vezérszurkoló Petula (aki naná, hogy a tökéletes srác barátnője) goth húga látja őt, a lehetőségek végtelen horizontja tárul fel előtte.
 
A két lányt egy percig sem zavarja, hogy egyikük élő, másikuk holt, barátságot kötnek, és ezzel olyan kalamajkát indítanak el, amilyet valószínűleg még nem látott a Hawthorne gimnázium.
Van itt barátnő testének megszállása, szellemkastéllyá berendezett holtszállás, iskolát elöntő árvíz és fuccsba ment vezetési gyakorlat egyaránt. S persze szerelem – Charlotte ugyanis még holtában sem adja fel, hogy magába bolondítsa Dament. A végkifejlet könnyen kitalálható, s nem nélkülözi a műfajban kötelező tanulságokat sem, de szerencsére azért a szájbarágást elkerüli.
 
Ez az a könyv, ami valószínűleg hatalmas sikert arat majd a tizenéves goth kislányok körében, azonban bizonyos kor felett csak mértékkel fogyasztható. Én ugyan szeretem az ifjúsági irodalmat, sokat is olvasok, a műfaj némelyik darabját simán odatenném a „komoly”, „felnőtt” könyvek mellé a polcra, de ez nem az a könyv.

A történet gyermetegsége, a döcögős párbeszédek, a logikai bakik engem már jobban idegesítettek, mint amennyire a szellemes poénok szórakoztattak. Ezt súlyosbította a gyerekes nyelvezet, és a hisztis tinik tipikus mindennapos kis problémái.
Hiába a jó alapötlet, a humoros kivitelezés, ha becsukva a könyvet igazából egy szóval tudnám értékelni: bugyuta. De persze, tegyük hozzá, nem én vagyok a célcsoport, lehet, hogy egy tízessel ezelőtt imádtam volna.
 
Mint ahogy akkor valószínűleg a kivitelezés is sokkal jobban levett volna a lábamról, mint most. A könyv gyönyörű, a mai magyar könyvkiadás átlagánál messze igényesebb és fantáziadúsabb külsővel jelent meg – a kiadót mindenképp dicséret illeti, még akkor is, ha a külföldi kiadást vették át.
Csak épp itt is igaz az, ami a történet esetében – míg a goth tinik valószínűleg el lesznek ájulva minden kis rózsaindától és ezüst díszbizbasztól, nekem túl sok volt belőlük.

A koporsós borító valóban szellemes és jól van megoldva, de a rózsaszín-fekete rózsaminták, a barokkos belső borító és az ezüst lapszélek épp hogy túl vannak a giccshatáron.
Ami viszont tényleg jó, az a fejezetek elején lévő kis árnyképek alkalmazása – ha több ilyen fekete-fehér rajz, és kevesebb csicsa lenne, sokkal jobban szeretném.
 
Minden bugyutasága ellenére aranyos kis könyv ez, a tizennégy körüli korosztálynak bátran ajánlható, valószínűleg őket pont azok a vonásai ejtik rabul, amik engem már idegesítenek. És még mindig inkább ezt olvassák, mint a kilúgozott vámpír-tündér-zombi-izéket.

Részlet a regényből