Főkép Roy Walker: Rendben, hunyd le a szemed. Mit látsz?
Alexandria: Semmit.
Roy Walker: Dörzsöld meg… Látod a csillagokat?
Alexandria: Igen.
 
A most ajánlásra kerülő filmből, főként a fenti párbeszéd maradt meg bennem – tessék kipróbálni. Tényleg csillagokat látunk, vagy inkább egy racionálisan megmagyarázható jelenséget? Jó kérdés.
Mégis mi különböztet meg minket a gyerekektől, s hogy őrizhetjük meg ezt a „valamit”, mikor már átléptük a felnőttkor küszöbét? A Zuhanás többek között erre keresi a válaszokat.
 
Fejtörő: mi az? Kezdetben még a miénk, ám valahol útközben elveszítjük. Szabad a gazda? Az ártatlanság, a rácsodálkozás képessége.

Alexandria mindezek birtokában van, hisz még csak ötéves. 1920 környékén, Los Angeles egy peremkerületében járunk. A kislány véletlen baleset következtében kartöréssel egy ideje már a helyi kórház lakója. Itt találkozik az összetört szívű Roy Walkerrel, aki egy félresikerült kaszkadőrmutatvány következtében részleges bénulást szenved, így napjait kénytelen ágyhoz kötve tölteni. A fiatalember nap nap után meséivel szórakoztatja cserfes kis látogatóját.

Innentől kezdve a cselekmény két szálon fut tovább; külön bejáratú fantáziabirodalmat építenek fel ők ketten, ahol a valóság keveredik a képzelettel. Roy egyik története jellegzetes tündérmesének indul, mely frappánsan ötvözi a romantikus, illetve kalandos elemeket.

A spanyol gyarmatokat uraló, zsarnok Odious sokaknak nyomja a bögyét. Bosszúra szomjazva hat hősünk is beáll hát a sorba: a Fekete Bandita; robbantós Luigi; az Indián; Otta Benga, az egykori rabszolga; a természettudós, Charles Darwin; valamint Mystic, a kannibál. Szövetségre lépnek; tervük, eltenni láb alól a kormányzót. Időközben egy ábrándos szemű hercegnő is útjukba akad, akit természetesen meg kell hódítani, majd megmenteni.
 
Viszontagságaikat végigkövetve egy furcsa, „másik” világ kapuja tárul fel előttünk, melyen nem habozunk belépni. Egyszer azonban minden mese véget ér, csupán a végkimenetel nem tisztázott…
Roy önző módon kihasználja a kicsi lány naivitását és mesékkel bódított elméjébe, apránként csepegteti ördögi tervét. Morfiumot csempésztet magának, minek segítségével örök álomra akar szenderülni…
 
A filmet az indiai származású Tarsem Singh jegyzi, akiről őszintén bevallom, mindezidáig nem sokat tudtam. A sejt című thrillerjét sokan dicsérik, és a kritikák alapján a néző a Zuhanáshoz hasonló fantáziabirodalomban barangolhat. Őt és az operatőrt – Colin Watkinsont – is számos díjra jelölték, melyek közül néhányat sikeresen be is söpörtek.
 
A főbb szerepekben viszonylag ismeretlen színészeket láthatunk. Lee Pace (alias Roy Walker) a feltörekvő ifjú sztárok közé tartozik. Színpadi ember, ennek ellenére egy sorozattal – Pushing Daisies – futott be.
A szokatlan karakterek nem állnak távol tőle, ezúttal is kitűnően alakítja a megkeseredett férfit, aki nem látva más kiutat, az öngyilkosságba akar menekülni.

Alexandriában Catinca Untarut tisztelhetjük, aki magától értetődően nem az Álomgyárból érkezett. A hollywoodi csillogás épp oly messze áll tőle, mint a színészmesterség. Talán ennek a tiszta bájnak, sallangmentességnek köszönhető, hogy tízévesen nagy sztárokat megszégyenítő könnyedséggel játszik.
A romániai kislányt több száz gyerek közül választották ki a szerepre. A filmnek nagyon sokat köszönhet; elmondása szerint e nélkül soha életében nem láthatott volna a saját szemével ilyen gyönyörű tájakat.
 
Valóban. A filmet 26 helyszínen, több mint 18 országban forgatták Indiától kezdve Olaszországon át egészen Afrikáig bezáróan. A rendező állítja, nem használtak művi módon kreált effekteket, de kijelentését többen támadták.
A filmet látva szintén arra a véleményre jutottam, hogy egy ilyen színvonalú filmet lehetetlenség a mai modern technika nélkül létrehozni. Ugyanakkor tény és való, hogy minden egyes mozzanat valósághű, a néző már-már bedől a trükknek.

Egy biztos: a végtermék semmi esetre sem kommersz, sokkal inkább egy festményhez hasonló, művészi aprólékossággal megkomponált remekmű, melyet a színekkel való játék, az érdekes kosztümök, valamint a nem mindennapi történet segítségével értek el az alkotók.
 
A filmzenére is ki kell térjek, bár a szerző neve – Krishna Levy – ismeretlenül csenghet, munkája mindenképpen elismerésre méltó, hisz a dallamok kiválóan idomulnak a képzelettel átitatott cselekményhez. Ugyanakkor biztosra vehető, hogy a néző egy Beethoven szimfóniával (a 7., A-dúr szimfónia allegretto tételével) fogja azonosítani a filmet, mely fémjelzésszerűen vonul végig a történeten.
 
A rendező által megálmodott képi világban sokan a szürrealizmusra oly jellemző jegyeket vélik felfedezni. Erre a hasonlatra a film plakátja is rányomta bélyegét, mely egy 1935-ös Salvador Dali alkotást idéz – „Mae Wast arca, amely szürrealista lakásnak is használható”.
 
Végezetül adódik a kérdés: mi a Zuhanás sikerének receptje? Egyszerű. A gyermekkor felhőtlensége keveredik a felnőttkor romlottságával. Titkon mindannyian szívesen visszatérnénk kiskori önmagunkhoz, mikor egy egyszerű varázsige mormolásával – „Googly Googly, távozz tőlem!” – el tudtuk űzni a rossz dolgokat. Bár ilyen könnyű volna.

A film egyik jelenetében kulcsmondat hangzik el. „Próbálod megmenteni a lelkemet?” – kérdezi Roy Alexandriától. A kislány gyerekfejjel persze nem érti ezt a nagy komolykodást, mégis öntudatlanul, a lényén keresztül, talán pont ezt tette… megmentette a férfit… vagy mégsem?