Főkép

 
Bereczki Zoltán egyszer már kipróbálta magát a popzenében, most pedig ismét mert nagyot álmodni, hiszen nemrégiben jelent meg második szólóalbuma Álomkép címmel, mellyel a színész-énekes bebizonyította, hogy azért neki is akad egy hely a könnyűzenei piacon.
 
Változatos, sokszínű. Ez jutott először eszembe, miután végighallgattam az albumot. A már megszokottól eltérően nagyon dinamikus a lemez, csupán három lírai dal található rajta, ami nem baj, mert így egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg az egyébként is pörgős Bereczki Zoltánt. Ráadásul a szokásos pop daloktól eltérően még némi mondanivalója is van a szövegeknek.
 
„Szállj velem!” – stílusos indítása ez egy olyan albumnak, amely újdonság az előadótól. Látva a lemez borítóján az első dal címét, az az érzésem támadt, hogy a művész egy körutazásra hív minket, hallgatókat, hogy elkalauzoljon a saját kis világába.
Kétségtelenül fülbemászó dallama van, azon tipikus dalok közé tartozik, amit ha egyszer meghallunk, egész nap dúdolgatjuk.
 
„Színház az egész világ” – írta egyszer William Shakespeare. Talán valami hasonló mondanivalója van a „Kerek egész” című számnak is. Legalábbis nekem ez jutott róla az eszembe.
Hasonlóan popos, mint előző társa, bár azt nem igazán értem, miért kellett egy angol nyelvű változat is a lemezre. Magyarok lévén megelégedtünk volna ezzel a variációval is, én úgy vélem, ha valaki híres szeretne lenni külföldön, vagy csak egyszerűen kedveskedni akar nemzetközi zenésztársainak, nem angolul kell énekelnie, hanem a kintiek számára megfelelő zenét szereznie.
 

 
Eddig nagyjából egy stílust követ a lemez. Illetve követett, mert „A holnap másé már” változatosabb és pörgősebb, ha úgy tetszik, rockosabb – bár ma már nagyon könnyen dobálózunk ezzel a szóval –, mint az első két nóta. Az erőteljesebb hangzás valószínűleg Tóth Gabinak is köszönhető, akinek karakteres hangja lendületet ad a dalnak.
 
És el is érkeztünk az album első lírai számához. Ha valaki meghallgatta már az „1001 éjjel” című dalt, azt hiszem, különösebb dolgot nem is kell mondanom róla. Érzelmes, szerelmes, amit minden lány szívesen hallgat télen a hóesésben, mert hát merengeni csak akkor jó igazán a szerelmünkön.
 
A „Várj!” nekem nem nyerte el a tetszésemet. Azt hiszem, talán az egyetlen dal a lemezen, amit nem szívesen hallgatok. Én egyébként sem nagyon szeretem a magas és mély hangok sűrű váltakozását, de az a nyávogás, ami ebben van, már bántja a fülemet.
 
„Feel alive”. Ismét más stílus, de élvezhető. Azt azonban még nem tudtam eldönteni, hogy Bereczki Zoltán nemzetközi vizekre szeretne evezni, vagy csak minden korosztálynak, minden stílusnak meg szeretett volna felelni ezzel a lemezzel, bár az is előfordulhat, hogy ő maga ilyen sokszínű.
 
Na megint egy tipikus érzelgős, sírós, tinidal. Ez jutott eszembe, mikor először, … sőt, másodszorra és harmadszorra is meghallottam a „Szeress úgy (ahogy én)” című nótát. De azt hiszem, ettől a számtól többet nem is várhatunk, és nem is adhat ennél többet.
 
Már sokadszorra hallgatom a lemezt, de az „Álomkép” című dalról még mindig Matisyahu és a hozzá hasonló stílusú zenészek jutnak az eszembe. Nekem személy szerint tetszik ez a stílus, és Bereczki Zoltán egyedi hangzású dala is, ez az egyik különlegessége a lemeznek.
 
A „Fel kell, hogy ébredj!” című dalt a tinédzserek biztos, hogy szeretni fogják, mert hasonló stílusú dalokat hallani mostanság az ifjú pop-tehetségektől is.
Nem szeretnék kiemelni senkit sem, mert nem tudom, hogy mi lenne a helyes, Bereczki Zoltánt egy „tinikedvenc” sztárhoz hasonlítani, vagy a „tinikedvenc” sztárról azt írni, hogy Bereczki Zoltánhoz hasonló zenét játszik.

 
A legtöbb mondanivalóval a „Koldus maradsz” rendelkezik. Valódi mély érzelmeket mozgat meg az emberben, ha már hasonlítani kell valamihez, azt mondanám, olyan ez dal ezen a lemezen, mint a Duett karácsonyon „Az elfelejtett gyermekek karácsonya”.
 
Alapjában véve, csak gratulálni lehet Bereczki Zoltánnak ahhoz, hogy egy ilyen változatos és színes lemezt készített.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy nemcsak szövegíróként, hanem zenei producerként is közreműködött a lemezen, sőt, ha mindez még nem lenne elég, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Orbán Tamás szövegíró, producer, Szabó Zé, aki a mai könnyűzenei piacon az egyik legismertebb zenei producer, és Dajka Krisztián, zeneszerző.

 
Akik szeretik a pop zenét, ezt a lemezt is kedvelni fogják. Fülbemászó dallamainak, és sokszínű zenei világának köszönhetően valószínűleg minden korosztály talál majd magának egy-egy kedvencet.
Én személy szerint örülök, hogy Zoltán kitört végre Szinetár Dóra árnyékából, és a musical világból, mert azt a fajta pörgős stílust, amit eddig az előadások, a Broadway Fesztiválok alkalmával láthattunk, átvitte a saját a zenéjébe, és remélhetőleg a koncertjein is hasonló lendületben láthatjuk majd.

 
Előadó:
Bereczki Zoltán – ének
 
Közreműködők:
Tóth Gabi – ének, vokál
Johnny K. Palmer – ének, vokál
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Szállj velem!
2. Kerek egész
3. A holnap másé már
4. 1001 éjjel
5. Várj!
6. Feel alive
7. Szeress úgy (ahogy én)
8. Álomkép
9. Fel kell, hogy ébredj!
10. Koldus maradsz
11. Kerek egész (angol  nyelvű verzió)
 
Diszkográfia:
Száz év (2000.)
Musical duett 1(2007)
Musical duett 2 (2008)
Duett karácsony (2009)
Álomkép (2010)