Főkép „Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
Katonatalálmány, új forma, ékesség,”
 
Ha egy kicsit is elmélyedünk Mohács és Világos között született versek és dalok szövegében, számtalan olyan kifejezéssel találkozunk, ami a hadakozáshoz, a katonáskodáshoz kapcsolódik, de jelentése mára feledésbe merült.
 
Ságvári György a Hadtörténeti Múzeum munkatársaként nem az elfeledett szavak magyarázatát gyűjtötte össze (bár meglepően sok közülük értelmet nyer az oldalakon), hanem a magyarság hadi viseleteit és uniformisait ismerteti időrendi sorrendben, a honfoglalástól egészen napjainkig, rengeteg korabeli festmény, rajz majd a későbbi koroknál már fénykép és tárgyi emlék felhasználásával.
 
A gazdagon illusztrált albumból kiderül: nem csupán a háborúskodás egyidős az emberiséggel, hanem a harcosok megkülönböztetésének igénye is a civilektől, amire már kezdetben is különféle jelvényeket, ruhakiegészítőket használtak.
Az is érdekes, hogy a középkor vegyes hadi viselete nem egyik pillanatról a másikra alakult át egyenruhává, hanem volt egy átmeneti időszak (kuruc kor), amikor kialakultak a magyaros viselet alapjai, előzményei.
 
Uniformisról, egyenruháról gyakorlatilag a XVII-XVIII. századtól beszélhetünk, ekkora a szembenálló hadseregek megnövekedett mérete nem tette lehetővé a hagyományos megkülönböztetést (zászló, színes szövetdarabok).
Ráadásul az új típusú hadviselés elengedhetetlen „kelléke” volt a fegyelem, amit viszont elképzelhetetlennek tartottak egyenruha nélkül.
 
Világos után a magyar csapatokat a Haditanács (folyamatosan változó) irányelvei szerint öltöztették, ebből az időszakból származó festményeken már a gyalogos ezredek is beazonosíthatóak, köszönhetően annak a színrendszernek, amit az akkori hadsereg használt.
Természetesen Európa a magyar huszárokat ismerte alaposabban, hiszen az örökösödési háborúkban ezek a mozgékony lovas csapatok minden fronton megfordultak. Ebből az időből származnak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum első ruhadarabjai is.
 
Érthető módon a kötet kellő terjedelemben foglalkozik a huszárezredekkel, aprólékosan ismerteti a rangokat, az egyenruhák változását (minden tulajdonosváltás egyben színváltozást is jelentett), s az is kiderül, miről lehetett megismerni a különféle rangú tiszteket.
Érdekes nyomon követni, miként változott az „ideális hadi viselet”, hogyan jutottunk el az 1848-as gyalogsági uniformistól napjaink sivatagi terepen használatos ruhájáig.
 
Az albumban arról is szó esik, milyen különleges egyenruhák léteztek régen és ma, illetve mekkora problémát jelentett a rendszerváltáskor annak eldöntése, milyen hagyományokat vegyenek figyelembe a hadsereg újraöltöztetésekor.
 
A folyamatnak ma sincs vége, hiszen a kihívások és a társadalmi elvárások függvényében változnak az egyenruhák. Egyedül a ruházatot szabályozó előírások alapossága nem változik, az továbbra is kitér a gomboktól kezdve egészen a megfelelő hajviseletig.