FőképA CD megvásárolható: www.klasszikcd.hu

Mai szemmel elsőre furcsának tűnhet, hogy a gyászba remény és akár némi öröm is keveredhet, pedig ha jobban belegondolunk, a halotti torok pontosan ugyane funkciót töltik be, a jámbor lelkekről pedig feltételezhetjük, hogy végül a mennybe térnek meg, ahol örökkévaló boldogságban élhetnek tovább. A veszteség mégis velünk marad, a szeretett lény hiánya nap mint nap érzékelhető.   
Ezt az érzelmi kettősséget példázza Johann Sebastian Bach 1727-ben született gyászódája, a „Laß, Fürstin, laß noch einen Strahl”, melyet Christiane Eberhardine lengyel királyné és szász választófejedelemné halálára komponált. A királyné különösen kedves lehetett Bach számára, hiszen míg Frigyes Ágost a trónért áttért a katolikus hitre, hitvese lutheránus maradt.
 
A két részből álló, nagyszabású világi kantáta szerkezeti támpilléreit a kórus-tételek adják, melyek concerto, fúga majd dal jellegükkel önmagukban is változatosságot biztosítanak, ám az áriák és recitativók sokszínűsége az, ami különösen széppé varázsolja a művet.
A meditatív áriák rendkívüli finomsága, szépsége a fájdalom és a nyugodt, megbékélést sugárzó szeretet (egyszerre az elhunyt és az Isten iránti szeretet) kettősségét tükrözi.
 
Egészen különlegesek a nem csupán continuóval kísért recitativók, mindenekelőtt a „Der Glocken bebendes Getön”, ahol az alt énekszólamot a harangokat utánzó hangszerek emelik rendkívüli spirituális magasságokba.
Az egész kantátára jellemző a hangszerelés változatossága, a megszokott fafúvósok és vonósok mellett pedig két viola da gamba és két lant is megszólal, az érett barokk kompozíciókban már ritkán megszólaló instrumentumok pedig egy kissé régies, nosztalgikus hatást keltenek.
 
Az 1724-ből származó korál kantáta, a „Jesu, der du meine Seele” a bűnösök gyötrelmei feletti meditáció. A teljesen szimmetrikus szerkezetű mű, melyben a nyitó és a záró kórus három áriát és két közbeékelt recitativót keretez, megdöbbentő erejű darab, és rögtön egy chaccone-téma feletti imitatív variációkkal indít.
A többnyire lamentációval, gyásszal társított, kromatikusan lefelé lépkedő motívum és a csodálatosan kidolgozott szövetű szólamok tökéletesen előkészítik a megváltás reménységétől emelkedett, élénk és már-már operai duett, a merengő tenor ária és a basszus áriának az Istenbe vetett bizalomtól dicső hangulatát.
 
Bach kantátáit sokan rögzítették már, Philippe Herreweghe mégis egyike marad azoknak, akik minden egyes felvételen a maximumot, a felülmúlhatatlant képesek nyújtani; akik tökéletesen ráéreznek a művek belső egyensúlyira, drámaiságára és rendkívüli szépségére.
Valahányszor meghallgatom e két kantáta Herreweghe-féle felvételét, újra meg újra rácsodálkozom, mennyire finom, mennyire avatott, mennyire ihletett előadást hallhatok. Aki csak gyönyörűségre, némi zene által inspirált, kísért elmélkedésre vágyik, hallgassa meg.
 
Előadók:
Ingrid Schmithüsen – szoprán
Charles Brett – alt
Howard Crook – tenor
Peter Kooy – basszus
 
Chour et Orchestre de la Chapelle Royale
Philippe Herreweghe – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-10. „Trauer-ode” Cantate BWV 198 „Laß, Fürstin, laß noch einen Strahl”
11-17. Cantate BWV 78 „Jesu, der du meine Seele”