FőképHallgatom a huszadik, D-dúr capricciót Julia Fischer előadásában, és csak ámulok. Mintha nem is hegedű, hanem tekerőlant, vagy még inkább duda szólna a felvételen. Persze eleve a kitartott hang felett megszólaló dallam jellegéből fakad a párhuzam, más interpretációkban mégsem ennyire egyértelmű, ennyire észrevehető a hasonlóság, az eredet.
Mindez pedig nem csupán rendkívüli muzikalitást és technikát, hanem a hegedűirodalom legvirtuózabbnak tartott művei és az alkotójuk iránti szokatlanul mély alázatot, alaposan átgondolt, valóban egyedi és művészi értelmezést feltételez.  
Paganini 24 capricciója egészen különleges opus. Akárcsak Chopin etüdjei, minden darab egy-egy technikai probléma körüljárásának tekinthető, miközben messze túlmutatnak az öncélú virtuozitáson, és ténylegesen a romantikus lelkületet megjelenítő, minden elemében művészi mondanivaló fedezhető fel bennük, mind önálló alkotásokként, mind egymásra következő, egymásból mintegy adódó sorozatként.

Voltaképp Locatelli L’arte del violino-jának 24 capriccióját idézik, melyekben a kettős fogások, a szaggatott, négy húrt érintő akkordbontások, a néhol polifonikus dallamvezetés, a rendkívül magas fekvések mellett – amihez Paganini darabjai esetében további technikai nehézségek, például balkezes pizzicato is járul – a bravúrosan gyors tempók jelentik a legkomolyabb kihívást.
 
Nem csoda hát, hogy a capricciókat tipikus ráadásszámokként szokás előadni, emellett pedig nem kizárólag a hegedűsök, hanem a neoklasszikus rockban és metalban utazó gitárosok is előszeretettel szólaltatják meg e viszonylag rövid, virtuóz darabokat.

És hogy miért adja magát szinte természetesen az asszociáció? Talán amiatt, mert az egyik ilyen gitármágust, Tony MacAlpine-t zongoristaként ugyanúgy virtuóznak számít, mint úgymond eredeti hangszere megszólaltatójaként; a német-szlovák származású Julia Fischer hegedűn és zongorán szintén egyaránt kiváló előadó, a két zenei világ pedig valamiképp kölcsönösen megtermékenyíti egymást, új szempontokat, megközelítéseket, művészi értelmezési lehetőségeket biztosít.
 
Fischer – akárcsak egyik példaképe, a kanadai zongorista, Glenn Gould – érzékelhetően hosszasan tanulmányozta a darabokat, többféle megoldást is kipróbált, míg végül ráakadt a művészi érzékenységéhez legközelebb álló interpretációra, ami nem feltétlenül egyezik a megszokottal, az elvárttal.
Az ő kezében a hegedű nem egyetlen hangszer, hanem egész zenekar, vagy egyszerűen átlényegül az adott darab hangulatához leginkább illő instrumentummá.
 
Játékát ráadásul nézni is érdemes. Első ránézésre úgy tűnik, tökéletesen ráillik a mai kor sztereotípiája, miszerint a klasszikus zenét már nem elég és nem is lehet puszta tehetséggel elő- és eladni, a sikerhez mutatósnak, valamiképp különlegesnek és extravagánsnak kell lenni, Julia Fischer pedig kétségtelenül szemrevaló teremtés szőke hajával, különösen elegáns, sötét nadrágjában és merészen magas, tűsarkú cipőjében.
Mégsem ez, hanem lírai érzékenysége, ragyogó technikája, egész lényéből sugárzó művészi mentalitása teszi őt azzá a kimagasló előadóvá, akit a 24 Paganini-capriccio felvételén hallhatunk.
 
Előadó:
Julia Fischer – hegedű
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. No. 1 in E major
2. No. 2 in B minor
3. No. 3 in E minor
4. No. 4 in C minor
5. No. 5 in A minor
6. No. 6 in G minor
7. No. 7 in A minor
8. No. 8 in E flat major
9. No. 9 in E major
10. No. 10 in G minor
11. No. 11 in C major
12. No. 12 in A flat major
13. No. 13 in B flat major
14. No. 14 in E flat major
15. No. 15 in E minor
16. No. 16 in G minor
17. No. 17 in E flat major
18. No. 18 in C major
19. No. 19 in E flat major
20. No. 20 in D major
21. No. 21 in A major
22. No. 22 in F major
23. No. 23 in E flat major
24. No. 24 in A minor