Főkép

Piros kalapban, kék viharkabátban Michael Bond világhíres kismackója a sorozat Paddington besegít című kötetében a házkörüli teendőkből veszi ki részét és a szabadidős tevékenységek megvalósításában jeleskedik. A tőle megszokott módon őszinte lelkesedéssel fog bele számos izgalmasnak és a kezdetekben még oly egyszerűnek tűnő feladatba, igyekezete azonban hamar zűrzavarba, mindenféle kalamajkába torkollik.
 
Azonban most sem kell féltenünk Paddingtont, némi külső segítséggel ugyan, de ezúttal is átlép az összes akadályon. Őt ugyanis minden tettében a jó szándék vezérli, és ez a hozzáállás meghozza gyümölcsét, mondhatni minden nehézségekkel induló kezdeményezése előbb-utóbb jó véget ér.
 
A hét fejezetből álló könyvecskében Paddingtonra, mint bátor hajóskapitányra ismerhetünk, aki viszont sajnálatos módon nem tud úszni, így kis híján áldozatául esik egy ártatlannak induló folyóparti pikniknek. Ezt követően macink Mr. Gruber társául szegődik egy árverésen és igencsak körmönfont kereskedőnek bizonyul. A barkácsolás, főzés és mosás fortélyainak elsajátítása terén is bár némi segítséggel, de fantasztikus eredményeket ér el.

Akiket pedig akkora szerencse ér, hogy csetlő-botló medvebocsunkkal együtt mozizhatnak, avagy költhetik el vacsorájukat London egyik luxus éttermében, garantáltan feledhetetlen élményben részesülnek.
 
Michael Bond a tőle megszokott humoros hangon, és tökéletes karikatúraszerű szereplőábrázolással számol be Paddington legújabb kalandjairól, górcső alá helyezve az első látásra oly természetesnek, pofonegyszerűnek tűnő cselekvéssorozatokat, mint a mosás tudománya egy automata mosodában, avagy egy háromfogásos ebéd elkészítése, nem beszélve a licitálás alapvető etikettjéről.

Bond segítségével számunkra is egyértelművé válik, hogy milyen fontos is egy-egy ilyen tevékenység minden apró mozzanata, ugyanakkor mackói ésszel mennyire összetett és követhetetlen, egyben értelmetlennek tűnő az effajta előre meghatározott sorrendiség.
 
Paddington a gyermekekhez hasonlóan csak nagy nehézségek árán, számtalan hiba elkövetése és végül némi korrigálás után éri el céljait, mindeközben környezete hol alá-, hol túlbecsüli képességeit. Ezáltal nemcsak ő, de az összes többi szereplő is a humor forrásává válik, úgy, mint a fontoskodó parti őrök, akik a Temze menti Nemzeti Örökség Hivatalába irányítják a folyóban alámerült kalapjának megtalálása érdekében; az ő licitjei alapján tájékozódó árverés részvevői; és az örökké a saját hasznát kereső Mr. Curry, aki Paddingtont bízza meg újságtartója elkészítésével.
 
Michael Bond Paddington besegít című kötete kedves, rituálékkal tarkított londoni hétköznapokba kalauzol minket, feledhetetlen perceket okozva nekünk könnyed, elegáns történetvezetésével, empatikus megközelítésével, szívet melengető, mókás anekdotaszerű novelláival.