FőképMagyarországon nem igazán elterjedt vagy kedvelt a ballada műfaja, az észak-amerikai kontinensen azonban annál inkább az.
Az általában lassú, sokszor csak gitárral, vagy még inkább zongorával kísért, érzelmes dalok az ír-angol és az afro-amerikai tradíciók keveredéséből jöttek létre, így lényegében őshonosnak mondhatók az Egyesült Államokban és Kanadában. E műfaj egyik legjelesebb képviselője pedig az immár 42 esztendős Sarah McLachlan, aki válása után, két kislánya nevelése közben írta meg és vette fel hetedik albumát.
 
A számok – nem kis mértékben Pierre Marchand produceri munkájának köszönhetően – csodálatos atmoszférájú, gyönyörűen hangszerelt, hol keserűséggel, hol rezignáltsággal, hol szerelemvággyal teli folk-pop dalok, melyekben McLachlan énekstílusa, sóhajai és hajlításai Enyától a Cranberriesig, a leheletnyi jazzel és rockkal ízesített, ízléses popzenétől a világzenéig terjedő, széles palettán mozognak.
 
Az „Awakenings” elektronikus indítása, majd kopogó dobalapja remekül ellenpontozza az ének leplezetlen érzelmességét és a gitárszóló önmagába feledkező tüzét, míg az „Illusions Of Bliss” skót dudákra emlékeztető intrója és akusztikus folk-pop gitárkísérete inkább visszatekintő hangulatúnak érezhető, kevéske power pop punkos mellékízzel, amit McLachlan hangja lágyít hagyományosabb popzenévé.
 
Az album elsőként kimásolt dala, a „Loving You Is Easy” az összes szám közül a legkönnyedebbnek tűnik, és valamiképp a hatvanas-hetvenes évek felszabadultságát idézi fel, szemben a „Changes” valcerritmusú, andalító, táncra csábító himbálózásával, és a „Forgiveness” ellentétes mozgású szólamaival, finoman meghangszerelt passzusaival; a lemez egyik legballadaibb dalával.
 
A „Rivers Of Love” bluesos merengés, míg a „Love Come” ismét elektronikusabb, gyorsabb tempójú szám, lassú, szép ívű dallama mégis csupa érzelem, vágyakozás. Az „Out Of Tune” kissé latinos, kissé bluesos alapja ír harmóniákat és tipikus dallamfordulatokat kísér, a „Heartbreak” már-már modern countryba forduló poposságát pedig a „Don’t Give Up On Us” imaszerű folk rockja váltja fel.
 
A „U Want Me 2” egyszerre sóvárgó, beletörődő, megtört és emelkedett country pop, ami a „Bring On The Wonder” sejtelmes vokál-szőnyeggel megtámogatott, álmodozó, lassú balladáját valamint a „Love Come” bónusz, csupán zongorakíséretes, tehát leginkább McLachlanes verzióját vezeti fel.
 
Külön érdekesség a deluxe kiadás DVD-je, melyen egy interjú és a megfelelő számmagyarázatok kíséretében öt dal hangzik el, ám szintén nem a számtalan hangszerrel, effektekkel bővített verzióban, hanem úgy, ahogy ezek a kompozíciók legszebben képesek megszólalni: egyetlen zongorával és csupasz énekkel előadva, jellegzetesen McLachlanosan.
Talán érdemesebb is rögtön e változatok révén megismerni és megszeretni e vallomásos anyagot, amely könnyen belopja magát az érzelmeket, érzelmes dalokat kedvelők szívébe.
 
Előadók:
Sarah McLachlan – ének, zongora, Wurlitzer zongora, harmónium, harangjáték

Közreműködők: 
Pierre Marchand – billentyűs hangszerek, basszusgitár, gitár, harangjáték, vokál
Matt Chamberlain – dob, ütőhangszerek
Luke Doucet – gitár, vokál
Colin Cripps – gitár, vokál
Bill Dillon – gitár
Michel Pepin – gitár
Yves Desrosiers – gitár, basszusgitár
J. F. Lemieux – basszusgitár, vokál
Robbie Custer – ütőhangszerek, vokál
Robbie K – fűrész
Maxime St. Pierre – trombita, szárnykürt
Catherine Le Saunier – cselló
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Awakenings
2. Illusions Of Bliss
3. Loving You Is Easy
4. Changes
5. Forgiveness
6. Rivers Of Love
7. Love Come
8. Out Of Tune
9. Heartbreak
10. Don’t Give Up On Us
11. U Want Me 2
12. Bring On The Wonder
 
DVD
1. Loving You Is Easy
2. Forgiveness
3. Rivers Of Love
4. Love Come
5. Illusions Of Blisss
 
Diszkográfia:
Touch (1988)
Solace (1991)
Fumbling Towards Ecstasy (1993)
Surfacing (1997)
Afterglow (2003)
Wintersong (2006)
Laws Of Illusion (2010)