Főkép Az első kötetben még úgy tűnt, a történet nem szól másról, mint Délgyepű királyi családjának, az Eddonoknak hanyatlásáról és bukásáról. Ha így lett volna, akkor a második rész egyben az utolsó is lenne, mivel Olin király valahol külhonban fogoly, legidősebb fiát az előző kötetben megölték, Briony nevű lánya idegenben bujkál üldözői elől, míg legkisebb fia, Barrick qar bűbájtól vezérelve járja Éjkorány Földjét. Ha mindez nem lenne elég (és kellőképpen zavaros), a főváros és az ország irányítását egy oldalági rokon család ragadta magához, és szemlátomást nem szorgalmazzák törvényes uralkodójuk visszatértét.
 
De Tad Willams holmi királydrámánál jóval összetettebb sztorit álmodott papírra, ahol az emberi főszereplők viszontagságai mellett/mögött félistenek, vagy halandóknál nagyobb hatalommal bíró lények tervezgetnek, továbbá a nemzetközi helyzet alakulásaként a déli hódító birodalom is szemet vetett Délgyepűre. Talán ennyiből is kiderül, mostanra végképp összekuszálódnak a szálak. És ez még nem minden, hiszen a korábbi mellékszereplőkről kiderült fontosságuk, valamint új szereplők is felbukkannak.
 
Apropó két év. Nincs hihető magyarázatom az Árnyak és menekülők honi kiadásának csúszására, hiszen Steven Erikson vagy George R. R. Martin könyvei különösebb gond nélkül évente megjelennek magyarul, ellenben Tad Williams fantasy sorozata csak döcögősen jut el hozzánk. Remélem a harmadik részre nem kell még egy évet várnom, hiszen angolul már idén márciusban megjelent. Ez a kényszerű szünet csak arra jó, hogy újraolvasásra késztesse az embert, hiszen ennyi idő alatt megkopnak az emlékek. Egy biztos, az első kötet ismerete nélkül nem érdemes kézbe venni a folytatást, mivel önmagában legalább annyira érthetetlen, mint mondjuk Frodó kalandjainak második kötete.
 
Nem tudom, Williams honnan veszi az ötleteit, de hogy még mindig a kortárs fantasy írók felső ligájában játszik, az nyilvánvaló. Egyszerűen csak ültem és bámultam, mennyi ötletet halmozódik fel a történetben. Persze az első kötet már megadta az alaphangot, és a világról is számos apróságot megtudtunk, de úgy érzem, Williams csak most kapcsolta fel a képzeletbeli lámpát, aminek erőteljes fényénél érdeklődő tekintetünk végre felfogja, milyen hatalmas, részletekben gazdag freskó került elénk.
 
A világ kidolgozottságára ezúttal sem lehet panasz: különféle emberi kultúrák keverednek az egyéb értelmes fajokkal, amit hasonlóképpen összetett istengyűjtemény egészít ki. A főszereplők személyisége hasonlóképpen alapos, jellemfejlődéstől kezdve próbatételekig van itt minden. Ráadásul egyikőjük sem lehet biztos saját jövőjében. Az egészben az a legszebb, hogy elképzelésem sincs a továbbiakat illetően. Továbbra sem értem hová tartunk, egyes szereplők mit és miért tesznek. Aki szereti az igényes fantasyt, és még nem vette meg a Tündérvidék sorozat második kötetét, annak van egy tippem, mit kérjen karácsonyra.