FőképSting tavaly télre kiadott If on a Winter’s Night… című albumát követően sem állt le a zenei munkával, újabb érdekességgel lepte meg rajongóit. Noha sokan a szemére vetik, hogy 2003 óta nem adott ki új, saját dalokkal feltöltött albumot, zeneileg még mindig tud érdekeset, újat adni.
 
A legújabb albuma egy rendkívül egyszerű, ám megvalósításában annál bonyolultabb témát követ. Előszedte régi dalait, mind a Police-os, mind pedig szóló korszakából, és azokat szimfonikus zenekari, nagyzenekari hangszerekre ültette át – megfelelő szakmai segítséggel persze.
 
Sting mögött a The Royal Philharmonic Orchestra, a The London Players és a The New York Chamber Consort játszik, Rob Mathes és Steven Mercurio vezénylete alatt. Az albumon feltűnik a világhírű trombitás, Chris Botti is, aki már többször dolgozott együtt és adott elő élőben Stinggel.
A fő vokalista szerepében Jo Lawry remekel, és természetesen nem hiányozhat Sting örök jobbkeze, Dominic Miller sem.
 
Lássuk a dalokat! Összképében az album igencsak vegyesen mutat. Vannak dalok, amiket nagyon eltaláltak, de akad egy pár, amiknek csak rosszat tett az áthangszerelés. Sőt, akad olyan is, amin fel sem tűnik igazán, hogy hányan is játsszák tulajdonképpen.
 
A lemez a „Next to You”-val nyit. Egy interjúban Sting elmondta, hogy erre voltaképp Steven Mercurio beszélte rá, mondván van egy jó ötlete, hogyan lehetne ezt a punkos dalt átültetni a komolyzenei keretekbe.
Sting képtelenségnek tartotta, de nem tudott nemet mondani, elvégre kíváncsi, kísérletező természet ő is. A végeredményt hallhatjuk, ami tényleg szórakoztató, de semmi komolyat ne várjunk tőle: inkább zenei bravúr, semmint komoly művészeti alkotás.

Ugyanilyen az album vége felé található „She’s Too Good for Me” is. Ügyes átirat, de ennyi.
 
Az „Englishman in New York” az előbb említett semleges kategóriába esik. Nem igazán vettem észre, hogy a zenekar jelentős többletet adott volna hozzá. Hogy a negatív csoportra is hozzak egy példát, vegyük az „I Burn for You”-t.
A dal eredetileg csak egy mozis lemezen jelent meg, ami Sting filmbetétdalait tartalmazta, illetve a Bring on the Night cínű koncertlemezen, élő verzióban. Itt viszont szépen elvették azt a basszusalapot, ami számomra oly nagyszerűvé tette ezt a dalt – csupán a végén, a lekeverésben jön elő, halkan. Sting jól énekel, abban hiba nincs, de mégis… A lényeg hiányzik.
 
Ami viszont hihetetlenül jó lett, az a „Roxanne” és a „You Will Be My Ain True Love”. Az előbbi megkomolyodott. Ha jól emlékszem, ezt Sting még anno ’78-ban egy színdarab megtekintése után írta, melyben egy prostituált is szerepelt.
Nos, szerintem ez a verzió is elférne a színpadon, mondjuk egy rockoperában. Sosem voltam nagy színházba járó típus, de erre azért elmennék. A vonósok kiteljesítik a dalt, Sting pedig úgy énekel, mint aki már régóta egy ehhez hasonló előadásra készül.
 
Az utóbbiban pedig Jo Lawry tündököl. A dalt még 2003-ban írta Sting és Alison Krauss a Hideghegy című filmhez, nem is jelent meg nagylemezen. Biztosra veszem, hogy a közeljövőben fognak még együtt dolgozni, remélhetőleg Sting egy új stúdióalbumán.

Ugyanilyen felejthetetlen zenei párbeszédet folytatnak a „The Pirate’s Bride” alatt is, ahol Lawry saját sorokat kapott, így hallathatja a hangját önmagában is, tisztán, zavartalanul.
 
A „The End of the Game” című dallal Sting régi adósságot törleszt, mivel még nem jelent meg nagylemezen a dal, csupán a „Prelude to the End of the Game” nevezetű huszonegy másodperces kis szösszenet a Brand New Day korongon. A dal gyönyörű, noha itt sem igazán érzem a zenekart mögötte.

A „When We Dance”-ről ugyanezt tudom elmondani, noha ott a vonósok némileg árnyalják, finomítják a képet, és Jo Lawry megint csak remek vokált ad hozzá.
 
A „We Work the Black Seam”és az „I Hung My Head” vicces dalok. Amikor feltettem a lemezt, hogy első alkalommal meghallgassam, és ezekhez a számokhoz értem, tudtam, hogy már hallottam, és tudtam mihez kötni, de hirtelen nem ugrottak be a címek. A tok pedig épp nem volt a kezemben.
 
A Seam-ben nagyon érződik a nagyzenekar hatása. Megadja neki azt a méltóságot, ami Stinget a dal megírására ihlette, név szerint a newcastle-i bányamunkások sanyarú sorsáról. A Hung úgy kezdődik, mintha egy operában akarnának elmesélni egy vidéki idillt, és erre a szájharmonika rá is erősít.

Sokan mondják, hogy a dal Johnny Cash-féle verziója a jobb, hozzá illik jobban a stílusa, szövege. Ez igaz, de én nem dobnám sutba olyan gyorsan az eredetit sem. A jelen albumon lévő kiadás pedig olyan, mintha a számot teljesen átszínezték volna. Másfele indul el az elején, és így talán már elfogadhatóbb az eredetire kritikusabban tekintőknek is.
 
Összességében azt tudom elmondani, hogy tetszett. Tetszett, mert érdekes volt, és jó hallgatni, ahogy Sting kiéli komolyzenei hajlamait is a saját dalain keresztül.
Olvastam valahol, hogy ezt nem komolyzenei albumként kell felfogni, ez csak néhány popdal átirata, és azt is, hogy ez tulajdonképpen csak egy kísérőlemez a nagyzenekari turnéhoz. Nos, koncerten még nem voltam, de hajlok rá, hogy egyetértsek mindkét véleménnyel.
 
Az biztos, hogy ezt csak a „keményvonalas” Sting-rajongók fogják és tudják igazán értékelni. Nem egy pop-rock lemez. Arra még várnunk kell, remélhetőleg a közeljövőben eljön majd annak az ideje is.
 
Előadó:
Sting – ének
 
Közreműködők:
Jo Lawry – vokál
Dominic Miller – gitár
Ira Coleman – nagybőgő
Steven Mercurio – karmester
Rob Mathes – karmester
Chris Botti – trombita
The Royal Philharmonic Orchestra
The London Players
The New York Chamber Consort
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Next to You
2. Englishman in New York
3. Every Little Thing She Does Is Magic
4. I Hung My Head
5. You Will Be My Ain True Love
6. Roxanne
7. When We Dance
8. The End of the Game
9. I Burn for You
10. We Work The Black Seam
11. She’s Too Good for Me
12. The Pirate’s Bride
 
Diszkográfia:
The Dream Of The Blue Turtles (1985)
Bring On The Night (1986)
...Nothing Like The Sun (1987)
The Soul Cages (1991)
Ten Summoners Tales (1993)
Fields Of Gold - The Best Of Sting (1994)
Mercury Falling (1996)
Brand New Day (1999)
...All This Time (2001)
Sacred Love (2003)
Songs From The Labyrinth (2006)
Journey & The Labyrinth - The Music of John Dowland (2007) If on a Winter’s Night… (2009)
Symphonicites (2010)
Live in Berlin (2010) koncert DVD

Kapcsolódó írás:Sting: Széttört zene