Főkép Benedek Elek (1859–1929) nevét a legtöbben különféle mesekönyvei kapcsán ismerjük, és jó, hogy újra kiadják műveit, meseválogatásait, mert valóban fontos, s ami szintén nem mellékes, mindmáig élvezhető könyvek ezek.
 
A világ legszebb meséit annak idején, 1911 és ’14 között a négy kötetes Csudalámpa sorozatba válogatta Elek Apó, s ezek közül az utolsó volt az Ezüst mesekönyv, cikkem tárgya.
Ezekben a könyvekben a világ legkülönfélébb tájairól származó történeteket dolgozott át Benedek Elek, népmeséket épp úgy, mint a Grimm testvérek műveit, vagy épp az Ezeregyéjszaka meséiből származó darabokat.

Jelen kötetben épp úgy találni klasszikus latin mesét (Ámor és Psziché), mint kissé fura izlandit (A szürke ember), humorosat (például a japán „A világlátott békák” vagy a szicíliai „Giufa”), szomorút, borzongatót, és így tovább.
Olyat, ami egy későbbi, híres mese előzménye lehetett (Vilfridur Völufegri), meg olyat is, amit mai aggyal már nehéz értelmezni. Néhol fárasztó, máskor szórakoztató, ahogy az már a meséknél lenni szokott, de Benedek Elek szövege mindvégig szép és ízes.
 
Az a sejtésem, mert bizonyítékom nincs egy szál se, hogy Benedek Elek meseválogatásához az ötletet Andrew Lang angolul megjelent Fairy Book-jai, tündérmesés könyvei adhatták, amelynek egyes darabjait szintén más-más színnel jelölték, és az akkor még (1890-es évek) ifjú J. R. R. Tolkienre bevallottan nagy hatással voltak.
De ez csak zárójeles megjegyzés, s pusztán azt akarom általa sugallni, hogy milyen termékenyítően, felvillanyozóan hathat az ember képzeletére egy-egy jó meseválogatás.

Még akkor is, ha pont az Ezüst mesekönyvben volt néhány darab, amivel nem tudtam mit kezdeni, és nem tudom megfogalmazni, miért.
Eddig abban a hitben éltem, hogy imádom a különféle régi meséket, legendákat, mítoszokat, de itt voltak olyanok, amik jó esetben mit sem mondtak (merthogy, Isten legyen hozzám irgalmas ezért, de nem úgy olvastam, hogy közben próbáltam az adott kor viszonyai közé helyezni az adott sztorit), máskor meg kifejezetten idegesítettek. De azért a zöme tetszett.
 
Ugyanez nem mondható el az illusztrációkról. Megnéztem Kapala Györgyi honlapját. A szédületesen kreatív hölgy gyönyörű dolgokat fest, készít, és még a különféle dolgokat reklámozó anyagai is jók, de amiket ebbe a könyvbe festett-rajzolt, azokat valahogy nem érzem idevalónak.
Ha az volt a kiadói koncepció, hogy régi meséket új, modern köntösben adjanak közre, akkor nem sikerült, mert az ember- (s különösen a szép nők) ábrázolásokon kívül nem lett annyira mai, amúgy meg a borítóhoz, illetve az eredeti hangulathoz nem sok közük van a képeknek. Van, amelyik tetszik, de a legtöbb valamiért nem jön be, bocs.
 
És az sem tetszett, hogy itt ez a 4400 Ft-os, szépséges fehér papírra nyomott, ezüstszövött keménytáblába kötött könyv, ami valójában nem is hosszú, bár kétségkívül látványos, és egy sornyi magyarázat nincs benne, semmi Benedek Elekről, sem a sorozatról, még a kiadó által korábban megjelentetett Arany mesekönyvről sem (a Piros mesekönyvet a Ciceró adta ki még korábban, szintén nem túl méltó, de praktikusabb külsővel, a Kék mesekönyv meg talán ha hangoskönyvben kapható, amúgy utoljára ’90-ben adta ki a Móra). Szerintem ezek hiányoznak a teljességhez.

Bármily’ sokan legyenek is, akiknek alap volt ez a sorozat, de az újabb nemzedékek nem biztos, hogy tudják hova tenni, és így megeshet, hogy előbb vesznek meg egy újabb, összehasonlíthatatlanul kevésbé értékes Disney cuccot, mint ezt.

A könyvben található mesék:
Padmanaba
Ali herceg
Ámor és Pszihé
A varázsturbán, a korbács meg a szőnyeg
Jó és Gonosz utazása
A hét boldog esztendő
Vilfridur Völufegri
Az átváltozás
Ámisz és Ámil
Az okos leány
A ládikó
A szürke ember
A világszép leány
A macska
A szerencse városa
Giufa
A világlátott békák
Az aranygomb
A kőkastély
Az arany almafa
A veres ökör
Ázem és a tündérkisasszony