Főkép

Augusztus 11. Már jó előre beírtam a naptáramba, mert egy kihagyott Bad Religion koncertet akartam bepótolni ezen a szerdai napon.
De kezdjük a Ska-P-nél. Nem igazán az én stílusom, viszont annyira fesztiválra való vidám zenekar az övék, hogy kár lett volna kihagyni őket. Nekik csak best of koncertjük létezik, ezért az összes slágerszámukat meghallgathatjuk. Az idő jó, a por a szokásos, nekem első napom az idei Szigeten, de nagy meglepetésben nincs részem. Mondjuk a homokozó egy kicsit azért erős.
 
Némi tanakodás után az Il Nino-t választjuk, hogy az majd biztos jó lesz. Őket én még élőben nem hallottam, gondoltam itt az ideje. Nem igazán tetszik a stílusuk, viszont pont ez a zene tud koncerten nagyon ütős lenni.
Öreg vagyok, mert nekem nem jött be. Valahogy az van mindegyik számuknál, hogy elkezdik tök keményen, hogy mostakkor lezúzzuk az arcotokat, utána meg a szám közepén rájönnek, hogy inkább énekelni akarnak és hát azt teszik. Ettől én viszont kiesem a ritmusból, eszembe sem juttott, hogy bemenjek előre. Minek? Énekelni? A sátoron kívül azért végighallgatom, háttérzenének egész jó.
 
Jön a telefon. Kicsi tesóm a meduzánál van, nézzem már meg. Nem szoktam arra járni, dehát a vér meg minden, úgyhogy gondoltam megnézem milyen zenére dudorognak.Kábé fél perc alatt rájöttem, hogy ez nem az én közegem, de alkohol itt is van, és amíg nem kell táncolnunk, gondoltam nem lesz baj.
Nagyjából ekkor kezdődhetett a Madness és a Children of Bodom is. Én meg mély technóra dudorgok. Mindegy, ilyen a Sziget, sose tudhatja az ember hol köt ki éppen.

A hozzáértők – a tesóm társasága, kivéve engem – azt mondták, menjünk be a meduzába, ott pörgős a zene. A következő fogadott: színpadon laptopos ember meg mikrofonos ember meg szaxofonos ember. Oké oké.
Egyébként nem is volt olyan rossz a zene. És egyszercsak rájöttem, hogy a szaxofonos embert a Másfélben mintha láttam volna. Nem véletlenül, hiszen mint utóbb kiderült, egy Uno Y Medio koncerten voltam. Tényleg nem rossz.

Nem túl fájó szívvel hagytam ott őket – tényleg nem az én stílusom –, hogy a várva várt Bad Religon-re odaérjek. Persze még össze kellett futni A-ékkal is. Összefutottunk. Csak mintegy húsz percet vesztegettünk el. A koncert kezdése után.
Bementünk a sátorba. Illetve ekkor én egy kicsit elhagytam a többieket. Tehát bementem, és mit hallok? Semmit. A keverőpulttal egy vonalban kábé úgy szólt, mintha egy vödörbe helyezett Szokol rádió közvetítené az eseményeket. Nem voltam boldog.

Némi hezitálás után, mivel egyedül nem tudtam volna előrébb jutni – mert tömeg az volt – inkább kimentem, úgyhogy a Generator már kint ért a domboldalon. Amíg bennt voltam, persze jó volt a koncert – már ahogy így elképzelem, hogy mit kellett volna hallanom – a hangulattal semmi gondom nem akadt.
Elbúslakodtam a Generator-ön – márhogy miért is nem bent vagyok – és rá kellett jönnöm, hogy tényleg öreg vagyok, mert így ülve is egész jónak tűnt. (Mentségemre mondom, hogy munkából mentem ki).

Persze a végén még összefutottam A-ékkal, akik még ottmaradnak Alvinon, de ahhoz aztán tényleg öreg vagyok, úgyhogy inkább elindultam haza. Vegyes nap, ugyanakkor tipikusan a Szigetre jellemző, hogy eltervez valamit az ember aztán elárulja a heavy metalt és dudorog egyet a meduzában, hogy utána kijöjjön a Bad Religion-ről, mert az nem szól megfelelően.