FőképNoha Blackmore és Dio középkori misztikummal és fantasyvel átitatott zenéjével a Rainbow a diszkóláz idején a klasszikus hard rock egyik utolsó erősségeként szolgált, a Long Live Rock’n’Roll pedig külön kitűnt rendkívüli keménységével, az 1977–78-as világ körüli turné után Blackmore-nak elege lett a „kard és mágia” tematikából, és valamivel eladhatóbb muzsikával szerette volna bővíteni az együttes rajongóinak körét.
 
Ehhez először is egykori Deep Purple-beli társát, Roger Glovert nyerte meg, aki eredetileg kizárólag producerként vett volna részt a vállalkozásban.
A Bob Daisley-vel és David Stone-nal együtt menesztett Ronnie James Dio helyét Blackmore furcsamód Ian Gillannel szerette volna betölteni, ám – vélhetően a kettejük közötti gyakori feszültségek miatt – Gillan visszautasította az ajánlatot. Így végül az egyslágeres The Marbles duó egy évtizeddel korábban szóló karrierbe kezdett énekese, Graham Bonnet csatlakozott a csapathoz.
 
A billentyűs játékos posztjára Cozy Powell egykori zenészkollégáját, a sokáig (többek között a Black Sabbath 1978-as Never Say Die! című albumán) stúdiómuzsikusként közreműködő Don Airey-t hívták meg, és ugyancsak Cozy Powell javaslatára egyeztek végül meg abban, hogy Roger Glover nem csupán zenei rendezőként, hanem aktív basszusgitárosként is erősíteni fogja a zenekart.
 
Az album elején felcsendülő „All Night Long” önmagában megtestesíti mindazt, ami a változást jelenti a Rainbow korábbi lemezeihez képest.
A közepesen gyors tempójú rock and roll zeneileg mindenekelőtt a Long Live Rock’n’Roll megalkuvást nem ismerő keménységével összevetve számított újdonságnak, Bonnet hangja pedig meglehetősen nyersnek és karcosnak hat Dio-é mellett. Ráadásul a szöveg is egyszerűbb, a rock and roll életérzéshez inkább kapcsolódó érzelmeket fejez ki a misztikum és mágia témái helyett.
 
Talán pontosan ezért lehetett az „All Night Long” a Rainbow első valódi slágere, amely több tekintetben is egy új korszak kezdetét jelezte.
 
Ugyan az „Eyes Of The Word” keleties, mollos skálákra épül, és így a „Gates Of Babylon”-nal mutat rokonságot, mind a környezettudatosságot sugalló – vagyis valóban teljesen újszerű – szöveg, mind a közérthetőbb – sokak szerint kommerszebb, közönségesebb –, billentyűsökkel, különösképp szintetizátorokkal és vokállal teljesebb hangzás tagadhatatlanul az új irányvonalba illik inkább, amely ezek után már a csapat első feloszlásáig meghatározónak számított.
 
Az eredeti korong A oldalát lekerekítő két szám ugyancsak egy később tipikussá váló sémát követ. A „No Time To Lose” pörgős hard rock and roll, ami kiválóan ellenpontozza a „Makin’ Love” meglepően gyors tempójú, szerelmes (vagyis inkább amolyan szeretkezős) balladájában hallható, reneszánsz lantkíséretre hajazó gitár szólamot.
 
Az eredeti B oldal szintén hatalmas slágerrel, a „Since You Been Gone”-nal indít. Russ Ballard 1976-os dalát az évtized végére többen feldolgozták már, többek között Cherie és Marie Currie is, akik a Rainbow-énál tömörebb, durvább verzióval rukkoltak elő, Blackmore tökéletesen eltalált szólója viszont, amely a G-dúrból A-dúrba váltó utolsó refrént követi, egészen egyedivé teszi az amúgy, a korábbi interpretációkkal összevetve némileg szögletesebb felfogásúnak tetsző változatot.
 
Az album sok szempontból legeltaláltabb dala a „Love’s No Friend”, melynek a „Mistreated”-éhez hasonló, húzós, bluesos témáját Blackmore a tőle megszokott átéléssel szólaltatja meg, dolgozza ki, és ismételten a (fura billentyűs átvezetést követő) szóló az, ami végképp utánozhatatlan élménnyé varázsolja a számot.
 
A „Danger Zone” szaggatott, nyugtalan témája jól kifejezi a címben és a szövegben sugallt veszélyt. A szólók keleties intrója egyszerre tekint vissza és előre is, és a számot általában véve a régi megszokásokat és megközelítéseket nem teljesen feladó, mégis abszolút mértékű újszerűség jellemzi, ahogy az utolsóként felhangzó „Lost In Hollywood”-ot is.
Ez a sodró tempójú rock and roll önmagában is kitűnően eltalált befejezés, a barokkos billentyűk pedig elképesztő és csodálatos ellentétet biztosítanak a kemény, szinte odamondogatós gitárszólóhoz.
 
Az eladások alapján a Down To Earth a Rainbow mindenkori legsikeresebb albumának bizonyult, és bár nem érdemtelenül, az album orientált rock felé való elmozdulás miatt sokakban egyfajta veszteségérzéssel párosult, hiszen egy, stílusában a kezdeti irányvonaltól ennyire eltérő lemez önkéntelenül is keserédes nosztalgiát vált ki az ős-rajongókból a régi „nagy” slágerek és koncertek iránt.
 
Az együttes tagjai:
Ritchie Blackmore – gitár
Cozy Powell – dobok
Roger Glover – basszusgitár
Don Airey – billentyűs hangszerek
Graham Bonnet – ének
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. All Night Long
2. Eyes Of The World
3. No Time To Lose
4. Makin’ Love
5. Since You Been Gone
6. Love’s No Friend
7. Danger Zone
8. Lost In Hollywood
 
Diszkográfia:Ritchie Blackmore’s Rainbow (1975)
Rising (1976)
On Stage (1977) – koncert
Long Live Rock’n’Roll (1978)

Down To Earth (1979)
Difficult To Cure (1981)

Straight Between The Eyes (1982)
Bent Out Of Shape (1983)

Finyl Vinyl (1986)
Stranger In Us All (1995)