Főkép1977 elején Blackmore kirúgta Jimmy Bain basszusgitárost, majd nem sokkal később Tony Carey billentyűst is.
Bain helyét a stúdiófelvételek felére a Mungo Jerry-s múlttal rendelkező, ám ténylegesen egy kevéssé ismert heavy metal csapatból átigazolt, később pedig Ozzy Osbourne-nal és a Uriah Heeppel karriert csinált Bob Daisley, míg Carey posztját lényegében a névtelenségből a rivaldafénybe került David Stone töltötte be.
 
Daisley játéka csupán a „Kill The King”, a „Sensitive To Light” és a „Gates Of Babylon” című számokban hallható, minden más basszusgitár szólamot maga Blackmore játszott fel, Stone pedig Blackmore-ral és Dio-val közösen írta meg a „Gates Of Babylont”, igaz, a nevét nem tűntették fel a szerzők között.
 
A végeredmény a Rainbow egyértelműen legkeményebb albuma, amely alapvetően a dob és basszus alapok felett megszólaló, rengeteg gitárral és erőteljes énekkel éri el a kívánt hatást. Ekképp lehetséges, hogy sok szempontból – mindenekelőtt a hangzás tekintetében – nem a Rainbow-ra legjellemzőbb lemez a Long Live Rock’n’Roll, mégis kétségtelenül a rocktörténet mérföldkövei közé sorolható.
 
Az albumot nyitó, címadó nótában lényegében minden benne van, amiről a Rainbow-nak a szóban forgó korszakát jellemző, és voltaképp mindenkori zenéje szól.
A tömör, gitárcentrikus hangzást zakatoló, egy pillanatra sem unalmassá váló dobolás egészíti ki, Dio erőteljes, még ebben a dalban is érzelmes (ám sohasem érzelgős) éneke pedig szokás szerint magával ragadó. A verze és a refrén lendületes hard rock and roll témáit neo-klasszikusba hajló gitárszóló gazdagítja, így adva meg az alaphangot a lemezanyag egészének befogadásához.
 
Szövegét tekintve az Arthur-legendákból ismert Tó hölgyének alakját megidéző „Lady Of The Lake” tekinthető a korábbi két stúdióalbum közvetlen folytatásának. Felépítésében szintén a mostanra már hagyományosnak tekinthető sémára épül: a verze monoton riffjét dallamosabb refrén váltja, és ehhez jön még a kidolgozott, karakteres gitárszóló.
 
Ha a „Lady Of The Lake” tipikus Rainbow-dal, az „L.A. Connection” kétszeresen is az. A verze, ha lehet, még csökönyösebben monoton és kemény, a refrén nagy ívű dallamokkal gyönyörködtet, a gitárszóló a neo-klasszikus hard rock összetéveszthetetlen jegyeit viseli magán.
Furcsa viszont, hogy ebben a számban szólal meg először az albumon előbbre helyezett billentyűs hangszer, ráadásul épp egy zongora.
 
A „Gates Of Babylon” a szimfonikus hard rock egyik, ha nem a legcsodásabban ragyogó ékköve, amely a Rainbow történetében leginkább a „Stargazer”-hez hasonlítható. A sejtelmes szintetizátor intró száraz, kopogós, valamelyest a Jézus Krisztus szupersztár hangulatát idéző témába megy át, melyet a keleties motívumokat európaibb harmóniákból és dallamfordulatokból építkező refrén követ.
A szám vitathatatlan fénypontja a tradicionális gitárszólót követő instrumentális szimfonikus betét, amely ténylegesen a nagyzenekari művekre jellemző változatossággal bontja ki tematikus alkotóelemeit, s közben Blackmore a tőle megszokott, utánozhatatlan, remek gitározással kápráztat el minket.
 
A „Kill The King”-et már ismerhetjük az On Stage-ről, a Long Live Rock’n’Roll-ra felkerült verzió azonban összehasonlíthatatlanul keményebb a koncerteken akkoriban már jó ideje hallott változatnál. A sűrű, gitár–basszusgitár–dob hangszerelésre épülő dal hangzását ezúttal nem lágyítja orgona, és így Dio is mintha sokkal durvábban ösztönözne a mesebeli király elpusztítására.
 
A „Shed” reneszánsz fantáziaszerű, ám – cseppet sem meglepő módon – roppant kemény gitár intrója a Rainbow korszak legemlékezetesebb hasonló teljesítménye, amit kissé húzós, zakatoló, monoton verzéből és akkordokban megszólaló orgonával erősített átvezetésből és az eredeti témát visszahozó refrénből összeálló szám követ.
A gitárszóló Blackmore-ra addig nem jellemzően absztrakt dallamokból áll, és egy neo-klasszikus hangzású megoldással tér vissza a fő riffhez.
 
A „Sensitive To Light” tulajdonképpen jó tempójú rock and roll, a csökönyös riffet váltó klasszikusabb beütésű refrénnel teljes Rainbow-sémára felépítve. A viszonylag rövid gitárszóló azonban egyértelműen barokkos megoldásokkal operál, ezzel ellenpontozva a szám alapvető keménységét és részben a szövegben is tükröződő könyörtelenségét.
 
Ha az előbbi számokból javarészt hiányoztak a billentyűs szólamok, a basszusgitárt pedig többnyire magának Blackmore-nak kellett megszólaltatnia, a „Rainbow Eyes” maga a végletekig csupaszított Blackmore–Dio megnyilvánulás, mely nosztalgikus hangütésével egyben a korszak végének előszeleként is értelmezhető.
A torzítatlan gitárok reneszánsz jellegű akkordokat bontogatva kísérik a balladákban is csodálatos, sőt, talán azokban igazán kiteljesedő éneket, s mindezt gyönyörűen, számos klasszikus zenei utalással színesítve hangszerelt, hagyományos akusztikus hangszereken előadott dallamszövevény fonja be.
 
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a „Rainbow Eyes” az együttes egyértelműen legszebb énekes lassú száma, de a rockzene több évtizedes történetéből is nehéz lenne ezzel összevethető, nem csöpögősen szerelmes, mégis érzelmesen gyönyörű dalt találni.
 
Egy korszak lezárása és betetőzése a Long Live Rock’n’Roll. Rajta megtalálhatunk mindent, ami a Blackmore–Dio együttműködést egyedivé és megismételhetetlenné teszi, s ehhez hozzájárul a korszak valószínűleg legkiválóbb hard rock-dobosának, Cozy Powellnek egyedi, invenciózus játéka.
Minden szám remekbe szabott és emlékezetes, s változatosságba öltött egységében voltaképp maga az album is kizárólag a valaha készült legkiválóbbak között említhető.
 
Az együttes tagjai:
Ritchie Blackmore – gitár, basszusgitár
Ronnie James Dio – ének
Cozy Powell – dobok
Bob Daisley – basszusgitár
David Stone – billentyűs hangszerek
 
Közreműködött:
Bajor Vonószenekar
Rainer Pietsch – karmester
 
Ferenc Kiss – első hegedű
Nico Nicolic – másidok hegedű
Ottmar Machan – brácsa
Karl Heinz Feit – cselló
Rudi Risavy – fuvola
Max Hecker – furulya
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Lond Live Rock’n’Roll
2. Lady Of The Lake
3. L.A. Connection
4. Gates Of Babylon
5. Kill The King
6. The Shed (Subtle)
7. Sensitive To Light
8. Rainbow Eyes
 
Diszkográfia:Ritchie Blackmore’s Rainbow (1975) Rising (1976)

On Stage (1977) – koncert
Long Live Rock’n’Roll (1978)
Down To Earth (1979)
Difficult To Cure (1981)

Straight Between The Eyes (1982)
Bent Out Of Shape (1983)

Finyl Vinyl (1986)
Stranger In Us All (1995)