Főkép William Golding: A Legyek Ura 1954-es első kiadása óta bizony sok víz lefolyt a Dunán. Mondhatnánk, hogy sok minden megváltozott kicsiny világunkban. Legalábbis technikai értelemben biztosan.
 
Példának okáért már nem kell repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre vetődnie egy kis csapatnyi gyereknek ahhoz, hogy a felnőttek szabályozott civilizációjától elszigetelve teremthessék meg saját törvényeiket, és önállóan alakíthassák mindennapjaikat.
A goldingi poklot ma már, hála technikai eszközeink gyors fejlődésének, nem kell ilyen laboratóriumi, extrém körülmények között előállítanunk.
 
Van ugyanis egy univerzum, egy légüres tér, ahol szinte egyáltalán nem léteznek előírások, korlátozások, ahol a névtelenség álarca mögé bújva, új személyiséget kölcsönözhetünk magunknak, lehetünk kíméletlenül trágárok, kegyetlenek másokkal szemben, és senki, de senki nem állíthat meg minket.
Nincs másra szükségünk, mint egy mezei internet előfizetésre, no meg egy blog rovatra, és máris útnak indulhatunk csodálatos rodeónkon, amely nem szól másról, mint a kirekesztésről, gyűlöletről, hatalomról.
 
Kate McCaffrey Behálózva című regénye számomra nem más, mint A Legyek Ura egy modern világban, amelyben kontrol nélküli fiatalok indulatok, belső feszültségek, irigység által vezérelve, az iskola létező hierarchiájához foggal-körömmel ragaszkodva, ok nélkül teszik lehetetlenné és boldogtalanná más, érzékenyebb, „normális” lelkületű és értékítéletű diákok életét.
 
A könyvben Avalon, a csinos, intelligens, fiatal lány vidékről a városba költözik szüleivel, és ezáltal rákényszerül arra, hogy egy új közösségben állja meg helyét.
Minden képessége adott, hogy új iskolája egyik legnépszerűbb és legkiválóbb tanulójává avanzsáljon. Feladata azonban bonyolultabbnak bizonyul, ugyanis egy ismeretlen rágalmazó blogot indít ellene. A kis rovat obszcén pletykákat, utalásokat tartalmaz a lány múltjára, szexuális életére vonatkozólag. A botrányos hírek gyorsan terjednek, a kiközösített Avalon pedig valósággal összeomlik az igazságtalan támadások kereszttűzében.
 
Szerencséjére, vagy hát mások szerencsétlenségére, nincsen egyedül kirekesztettségében. Ott van még Marshall, a homoszexuálisnak csúfolt, érzékeny fiú, Tamara, a kissé kövér, harcias, ellenálló lány, Sukey, a nyakigláb kamasz és a vékonyka Jemina.
A „lúzerkockáknak” csúfolt kis baráti kör befogadja Avalont. Mivel egykoron ők is átéltek hasonló „hadjáratokat”, igyekeznek a lehető legnagyobb empátiával óvni a lányt a végső kétségbeeséstől.
 
McCaffrey regénye igazi egy délutános olvasmány. Az írónő lebilincselő, a kanapéhoz szögező stílusban számol be Avalon hátborzongató, pszicho-thrillereket idéző kalandjáról.
 
A történet mindenféle fantasztikus elemet nélkülöz, nincsenek benne vámpírok, paraszimpatikus jelenségek. Pontosan realista voltából adódóan válik igazán ijesztővé, ugyanis ez a regény itt és most játszódik, és minden adott, hogy a benne körülírtak bármelyik közösségben bármikor megtörténjenek.
A kontrol nélküli világban a „gonoszok” zabolátlanul tombolhatnak, míg a mindenféle külső segítségkéréstől elzárkózó, szenvedő ártatlanok pedig áldozatul esnek az előbbiek rombolásának.
 
A Behálózva miniatűr „szörnyeit”, nevezetesen a diákok egy bizonyos körét pedig semmi más nem állíthatja meg, mint egy valódi tragédia, amely végre rávilágít pitiáner játékként kezelt tevékenységeik komolyságára, vagdalkozásuk végzetes mivoltára.
 
A rágalmazók személye ismeretlen marad számunkra a könyv legeslegvégééig, amikor is minden titokra fény derül, addig csak feszülten, izgatottan találgathatunk személyazonosságukat illetően.
 
McCaffrey regényének cselekményéről úgy gondolom, bármely további részlet elárulása nagyban rontaná a könyv élvezhetőségét, elég az hozzá, hogy egy olyan olvasmányt tartunk a kezünkben, amely pergő cselekményű, tanulságos, nagyon mai problémát feldolgozó kis mű, ami segít a fiataloknak és a szülőknek egyaránt, hogy a bár sok szempontból hasznos internet veszélyforrásait is felismerjék, és azok kezelésére és kiküszöbölésére jó előre megfelelő megoldási terveket dolgozhassanak ki.
 
Persze fontos még az is, hogy mi felnőttek se bízzuk el magunkat nagyon. Amiképpen ez A Legyek Urára is igaz, a Behálózva által bemutatott közösségi dinamika sem más, mint a mi szofisztikáltnak hitt felnőttvilágunk működési mechanizmusának kicsinyített mása.
Elég csak a nagyobb magyar politikai portálok blogjainak hátborzongató ocsmányságaiba belepillantanunk, hogy rádöbbenjünk: a mi „felelősségteljesebbnek” mondott felnőttjeink egy része sem használja feltétlenül bölcsebben az internet adta lehetőségeket gyermekeinél.
 
Természetesen, csakúgy, mint a goldingi sziget, a Behálózva iskolája is az emberek könyörtelen kegyetlenségének csak egy vékony szeletét, példáját mutatja be. Allegorikus történetén keresztül pedig McCaffrey azt sugallja, hogy gyorsan fejlődő világunkban bőven van még mit átgondolni, kibeszélni, az oktatási anyagba beemelni.