Főkép

Három évvel ezelőtt roppant kellemes meglepetést okozott a Scorpions albuma, mivel a Humanity - Hour 1 névre elkeresztelt konceptalbum nem csupán modern megszólalásával, hanem fémes zenéjével is hirdette: a németeket még nem kell leírni. Kellőképpen dögös, és túlnyomó részt izgalmas számok kerültek fel rá, s nem utolsó sorban borítékolható volt a folytatás, hiszen azokat a lemezeket, melyek címében szerepel az 1-es, általában a 2-es követi.
 
A pletykák szerint az idei (2010) korong eredetileg valóban a 2-es sorszámot viselte volna, de aztán változott a terv.
 
„Miközben az elmúlt hónapokban az albumon dolgoztunk, szó szerint éreztük mennyire erőteljes és kreatív munkát végeztünk - és mennyire élvezzük még mindig a munkát. - mondta Klaus Meine énekes. - A Scorpions hihetetlen karrierjét a csúcson szeretnénk abbahagyni. Kegyes hozzánk a sors, hogy még mindig ugyanolyan szenvedéllyel zenélünk mint a kezdetekkor.”
„Így eljött az a pillanat, amikor befejezzük pályafutásunkat, és ezt ezzel a különleges, új albummal szeretnénk megtenni.” - tette hozzá Matthias Jabs gitáros.
 
Ezen fejlemények után érthető módon olyan címet választottak, ami egyszerre utal a végre (hiszen a fullánk az élővilágban általában valaminek a végén helyezkedik el), s persze magára az együttesre is. Szóval kíváncsi voltam, milyen lesz a búcsú...
 
Nos, többszöri meghallgatás után is kissé zavarban vagyok, ugyanis valahogy nem áll össze kerek egésszé a lemez.
Kis túlzással olyan, mintha búcsúlemez helyett best of válogatást hallgatnék, csak éppen nem a korábbi sikerszámaikból válogattak, hanem új szerzeményeket írtak. Elegáns megoldás, a rajongóknak a fogyási adatok alapján nagyon tetszik – csak nekem van enyhe hiányérzetem.
 
Oké, egy pillanatig sem vártam az Airbourne vagy a Shinedown legutolsó korongjára jellemző lelkesedést, hiszen hatvan körül egy dolgos zenész örül, hogy él, és nem a konkurencia felülmúlását tervezi. Az is rendben van, hogy távozáskor nem a kísérletezés a cél (erre volt már példa pályafutásuk során, s meg is buktak vele), hanem a bevált receptek újratálalása.
 
Mindezek ellenére valamit hiányolok a Sting in the Tail albumról. Valahogy nem olyan elementáris hatású, mint például a Humanity - Hour 1 volt. Pedig nyilvánvalóan annak egyenesági folytatása – csak valahogy nincsenek rajta akkora nóták, illetve néhány nyomokban korábbi megaslágerekre emlékeztet (a nyitó nóta kezdése például a „Hurricane” taktusait juttatja eszembe).
 
A lemez legjobb pillanatai közé tartozik a nyitó „Raised On Rock”, az első ballada (The Good Die Young), ami annak ellenére nagyszerű, hogy sajnálatos módon Tarja Turunen hangját szinte a felismerhetetlenségig lekeverték (ebben a formában aztán már teljesen mindegy, milyen képzett hang szól a háttérben), valamint a pörgős „Rock Zone”.
 
Összegzésként azt mondom, a Scoprions legénysége ezúttal biztosra ment – és nem is tévedtek, hiszen idén még nem hallottam ilyen változatos hard rock lemezt. Jó a hangzás, a 61 éves Klaus Meine hangja még mindig erőteljes és érzelemdús, a gitárosok továbbra is tudják, mitől döglik a légy, a ritmusszekció pedig megbízhatóan szállítja az alapokat. Hattyúdalnak teljesen megfelelő.
 
Az együttes tagjai:
Klaus Meine – ének, gitár
Rudolf Schenker – gitár, háttérvokál
Matthias Jabs – gitár
Paweł Mąciwoda – basszusgitár
James Kottak – dob, háttérvokál
 
Közreműködő:
Tarja Turunen
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Raised On Rock
2. Sting In The Tail
3. Slave Me
4. The Good Die Young
5. No Limit
6. Rock Zone
7. Lorelei
8. Turn You On
9 .Let`s Rock
10. SLY
11. Spirit Of Rock
12. The Best Is Yet To Come
 
Diszkográfia:
Lonesome Crow (1972)
Fly to the Rainbow (1974)
In Trance (1975) 
Virgin Killer (1976)
Taken by Force (1977) 
Tokyo Tapes (1978) koncert
Lovedrive (1979) 
Animal Magnetism (1980)
Blackout (1982) 
Love at First Sting (1984)
World Wide Live (1985) koncert
Savage Amusement (1988) 
Crazy World (1990) 
Face the Heat (1993) 
Live Bites (1995, live)
Pure Instinct (1996) 
Eye II Eye (1999) 
Moment of Glory (2000) a Berlini Filharmonikusokkal közös album
Acoustica (2001) akusztikus
Unbreakable (2004) 
Humanity - Hour 1 (2007)
Sting int he Tail (2010)

Comeblack (2011)
Return To Forever (2015)