FőképPurcell halhatatlan műve az angol operairodalom kétségtelenül leggyakrabban rögzített darabja, és így a historizáló előadásoktól a késői nagyromantikus hagyományok továbbviteléig (akár úgy is mondhatnánk, hogy az eredetit felülíró ráerőltetéséig, ám ebben az esetben lényegében semmi sem árthat az eredeti alkotásnak, és bármely interpretáció hitelesnek mondható) a többé vagy kevésbé eltérő megvalósítások egész skálájából választhatunk.
 
Ivor Bolton Dido and Aeneas-a egyértelműen a mérsékelt középutat keresi. Ahhoz, főleg a hangszeresek játékában, kellően az autentikusságot keresi, hogy a régizenét kedvelők örömüket leljék az Alte Werk sorozatban megjelent hangfelvételben, ugyanakkor az énekesek, s különösen a Didót megszólaltató Della Jones stílusa – lévén, hogy Jones mindenekelőtt a bel cantóra specializálódott – inkább hasonlít a teltebb, klasszikusabb, vibrátósabb hangú Janet Bakerére vagy Tatiana Troyanoséra, mint a régizene-reneszánsz élharcosai által favorizált Carolyn Watkinséra vagy Catherine Bottéra.
 
Ami leginkább megkülönbözteti a Bolton-féle felvételt a többitől, az a gitár uralkodó szerepe a continuóban.
Az eleve csak gitárra írt – és a fennmaradt partitúrából hiányzó, és így vagy rögtönzött, vagy más műből kiemelt – „Gitter ground a dance”-t követő „Oft she vists”-nél jobb példa nem is kell talán ennek bizonyítására, ám mindvégig dominál a hangszer jellegzetes, bensőséges tónusa.
 
Ám annál fontosabb pozitívumot említeni sem lehetne, hogy Aeneas szerepében Peter Harvey a legtöbb, sőt, talán nem tűnik túlzásnak, ha azt állítom: minden más tenornál kiválóbb teljesítményt nyújt.
Nem csekély érdem ez egy olyan opera esetében, melyet alapvetően kizárólag lányoknak írt Purcell, s így minden fontos ária női előadókat kíván.

És bár Aeneas szerepe nem elhanyagolható, valamiért ritkán hallani igazán meggyőző Aeneas-interpretációt, s a felvételek a két meghatározó nőalak mellett a boszorkányokra és a tengerészekre összpontosítanak.
 
Összességében csupán annyit állapíthatok meg a felvételről, hogy ugyan az énekesek között egyedül Peter Harvey emelkedik messze az átlag fölé a saját szerepében, hibát nem találhatok Ivor Bolton értelmezésében, a St James’s Singers, s különösen a St James’s Baroque Players pedig értően és tökéletes technikai tudással támogatják a szólistákat, s teszik teljessé az élményt, amely Purcell remekműve esetében voltaképp csakis csodálatos lehet.
 
Előadók:
Della Jones (Dido)
Donna Deam (Belinda)
Peter Harvey (Aeneas)
Susan Bickley (Sorceress)
 
St James’s Singers
St James’s Baroque Players
Ivor Bolton – karmester

Kapcsolódó írás:England, My England (Henry Purcell élete)