Főkép Ismét egy olyan lemez, amit vagy szeret az ember, vagy nagyon nem. Köztes állapot nincs, illetve ha van, akkor az olyan háttérhallgatás eredménye lehet, amikor igazából el sem jut az agyig, miféle zene szólt bő fél órán keresztül.
 
Elsőre olyan volt, mintha kaptam volna egy gyomrost, aminek eredményeként csak néztem ki a fejemből. Miután magamhoz tértem, és ismét elindítottam a lejátszót, megváltozott a véleményem.
 
Ez kérem folk, semmi más. Illetve folk-pop. Olyan zene, ami Amerikán kívül nehezen elképzelhető, és ugyebár ott sem arat osztatlan sikert.
Bár a szövegeket hiányos nyelvtudásom miatt teljes mélységben nem tudom értékelni, Stephin Merritt énekes-mindenes nyilvánvalóan szarkasztikusan fogalmazta meg mondanivalóját („The Dolls` Tea Party” például).
 
Szöveg ide vagy oda, a lényeg – mint általában – ezúttal is a zenén van. Indításként rögtön Merrit baritonja alapozza meg a hangulatot. Csodálatos hangja van, egyszerre mély, bársonyos és kifejező. Tetszik.
Ezt remekül ellensúlyozza Claudia Gonson magasabb regiszterekben mozgó hangja.
 
Időnként olyan érzésem volt, mintha a L`art pour l’art társulat rémkomoly számait hallanám angolul, máskor pedig befüvezett hippizeneként azonosítottam a produkciót.
 
Persze egyik állítás sem fedi a valóságot, azonban tény, hogy a folkos indíttatás eredményeként száműztek minden elektromos hangszert (kivéve egyetlen alkalmat), s helyükre a zongorától a bendzsóig mindenféle akusztikus zeneszerszámot vettek elő.
 
Ennek eredményeként első hallásra minimalista produkciónak véli az ember a korongra rögzített számokat, de többszöri nekifutásra kiderül, itt bizony egyszerűnek tűnő, valójában alaposan kigondolt, rafináltan hangszerelt, számtalan apró trükkel díszített zenéről van szó.
Ami folk, de mégis elmegy popnak, s bár a hazai slágerlistákra nyilvánvalóan nem kerül fel, azért Amerikában bármi előfordulhat.
 
Aki hozzám hasonlóan nem ismeri korábbi lemezeiket, és most pótolja ezt a hiányosságot, ne csodálkozzon, ha másféle zenékkel találkozik.
 
Ezúttal nem írtak egyértelmű slágert, bár a Billboard 200-as listájára így is felkerült az album. De úgy vélem, aki képes direkt akusztikus számokat írni, az csak tehetséges lehet.
Mondom ezt annak ellenére, hogy a második szerzemény (Interlude) minden alkalommal úgy ment el mellettem, mintha ott sem lenne a jóval karizmatikusabb szomszédjai között.
 
Mindent figyelembe véve nekem tetszik a lemez, mivel vidékies nyugalom árad a számokból. Hol egy hóval borított erdei úton suhanó szánon éreztem magam, hol pedig egy viktoriánus labirintus közepén, vagy mintha valcert táncolnék kedvesemmel a nyári mezőn.
 
Az együttes tagjai:
Stephin Merritt
Johny Blood
Sam Davol
Claudia Gonson
Daniel Handler
Ida Pearle
Shirley Simms
John Woo
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. You Must Be Out of Your Mind
2. Interlude
3. We Are Having a Hootenanny
4. I Don`t Know What to Say
5. The Dolls` Tea Party
6. Everything Is One Big Christmas Tree
7. Walk a Lonely Road
8. Always Already Gone
9. Seduced and Abandoned
10. Better Things
11. Painted Flower
 
Diszkográfia:
Distant Plastic Trees (1991)
The Wayward Bus (1992)
Holiday (1994)
The Charm of the Highway Strip (1994)
Get Lost (1995)
69 Love Songs (1999)
i (2004)
Distortion (2008)
Realism (2010)