FőképKicsit bajban vagyok. Igaz ugyan, hogy egyrészről sci-fi-t tart az ember a kezében, másrészről viszont nagyon komoly és súlyos gondolatok jelennek meg benne, szóval elolvasása után nem azok a gondolati folyamatok indultak el kis fejemben, mint mondjuk egy „klasszikus” mű esetén.

Ez talán köszönhető annak is, hogy a végkifejlet közelebb áll a „happy end”-hez, mint a „dead end”-hez; meg annak is, hogy általánosságban a szerző igyekszik meglehetősen szórakoztató dialógusokat a szereplők szájába adni.
Ezek miatt viszont igen nehéz volt számomra komolyan venni a Yethan legenda mélyebb mondanivalóját.

No, azt azért szögezzük le, hogy nem egy rossz könyvvel állunk szemben, hanem egy meglehetősen sajátságos írói vénával megáldott szerző munkájával, amely megítélésem szerint sajátságossága miatt magában hordozza azt, hogy van, akinek nem fog tetszeni a produktum.

Az alaptörténettel nincsenek bajok. Távoli jövő, konfrontálódó emberlakta bolygók, titokzatos és ősrégi maradványok, és egy, a legendák ködéből előbukkanó „lény”, aki fenekestül felforgatja a rendszert.
A világ is jól el van találva, bolygószövetségek, alárendeltségi viszonyok, titkos katonai projektek, szuperalakulatok és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezze magát, aki egy sci-fiben ezt (is) szereti.

Neda/Yalena vs. Leeloo

Lehet kicsit erőltetettnek tűnik az alcím, én mégis ragaszkodom hozzá, mert ahogy Neda/Yalena az első lépéseit megteszi az univerzumban, nekem egyből bevillant Luc Besson filmjéből Leeloo karaktere.
És hosszú-hosszú oldalakon keresztül ott „kísértett” az agytekervényeim között, míg aztán az addig egybemosódó szereplők ismét szétváltak és saját útjukat járták.

Viszont ez alatt a párszáz oldal alatt nagyon is sok azonosság fedezhető fel a két hölgy viselkedésében és tetteiben, amelyek Asyron esetében nem tudnak olyan érzéseket, érzelmeket, gondolatokat indukálni az olvasóban, mint Leeloo esetében a film.

Természetesen mindkét helyzetben sejthető, hogy győz majd a jó oldal, és hősünknek keményen meg kell küzdenie a sikerért, és komoly dilemmák elé fog kerülni, hogy sorsát beteljesíthesse, ám megint csak azt kell mondanom, hogy mégis Leeloo az, akinek sokkal hangsúlyosabb az önnön drámája, mint Neda/Yalenanak.

Minden tényezőt figyelembe véve a Yethan legenda egy szórakoztató, a maga módján elgondolkodtató mű, amelyet javaslok minden jóérzésű olvasónak, aki egy kicsit is közel érzi magához a tudományos-fantasztikus irodalmat.