Főkép Megmondom őszintén, az utóbbi években meglehetősen sokat olvastam az ókorról, legyen szó szépirodalomról vagy ismeretterjesztő albumról, ezért előzetesen úgy gondoltam, sok újdonsággal már nem találkozom ebben a kötetben.
 
Szokás szerint ismét tévedtem.
 
Pedig az egész olyan jól indult. A sorozatban már megszokott módon, tematikus csoportokra bontva ismertetik a szerzők a több ezer évvel ezelőtt élt egyiptomiak hétköznapjait. Az első hat fejezet jobbára általam ismert tényekre épült, csak elvétve találtam korábban nem ismert tényeket.
 
Az utolsó három azonban számos újdonságot tartalmazott.
 
Ezek közül a bibliában említett egyiptomi tízcsapás alapjául szolgáló valós események egyik lehetséges magyarázatán lepődtem meg a legjobban.
A szerzők ugyanis azt írják, szerintük a csapások valóban megtörténtek, de a kiváltó ok egy természeti katasztrófa volt, jelesül a Szantorini vulkánkitörés (i.e. mintegy 1600 évvel) állt az események hátterében. Az olvasottak alapján akár még igaz is lehet.
 
Hasonlóképpen érdekes a „Hadsereg és háború” fejezet, mivel érthetően bemutatja, miként fejlődött az egyiptomi hadsereg felépítése és felszerelése.
Kiemelten foglalkozik a harci kocsival, amit ugyan eredetileg a sumérok-hettiták találtak fel, de a fáraók seregében is meghatározó fegyvernemmé vált.

Ezen kívül szó esik a hadiflottáról (az egyiptomiak sosem voltak tengerjáró nemzet), a katonai kitüntetésekről és jutalmazásokról.
 
Mindent összevetve a Hétköznapi élet a fáraók korában című album remek kiegészítője Kákosy László könyvének, ami ennél sokkal részletesebben foglalkozik ezzel a korral.
 
A kötet fejezetei:
Család és erkölcs
Lakóhely és kényelem
Ruha és test
Étel és asztal
Társadalom és közrend
Kultúra és szórakozás
Vallás és hit
A munka és kereskedelem
Az ország és helyváltoztatás
Hadsereg és háború
 
Kapcsolódó írások:Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Christian Jacq: Champollion, az Egyiptomi
Egyiptom – Az első civilizációk
Egyiptom: A fáraók és múmiák országa
Naomi Ozaniec: Egyiptom bölcsessége
Heribert Illig – Franz Löhner: A Kheopsz piramis
Nigel Spivey – Michael Squire: Az antik világ panorámája