FőképAnnak ellenére, hogy igazából sosem olvastam Bram Stoker Drakuláját és annak cselekményét én is csak a hollywoodi produkciókból ismerem, véleményem szerint az 1897-es könyv minden mai vámpírtörténet alapja.

Az eredeti regény szerzői jogait igazságtalanul közkinccsé nyilvánították, így gyakorlatilag bárki felhasználhatta és saját szájíze szerint módosíthatta azt, mígnem az író leszármazottja elérkezettnek látta az időt, hogy dédnagybátyja nyomdokain haladva elkészítse a legendás mű folytatását.
 
Dacre Stoker (Ian Holt forgatókönyvíró segítségével) egy olyan hiteles folytatásban gondolkodott, ami az eredeti mű szellemiségéhez méltó módon mutatja be a már megismert szereplők sorsát.

A bizonyára rengeteg előzetes kutatómunkát igénylő és egyéb, hiteles történelmi háttérrel is kiegészített új könyv nyilvánvalóan Stoker szerzői jogainak jogos visszaszerzésére is törekszik, és a sztori ismeretében igen nagy esélyt látok rá, hogy az álomgyár le is fog csapni a folytatásra.
 
A legenda felélesztésével sok olyan soha fel nem tett kérdésre is választ kapunk, amik az eredeti művet ismerve is felmerülhettek volna, továbbá új magyarázatokkal, kiegészítésekkel is szolgál a régmúlt eseményeivel kapcsolatosan.

Az új, izgalmas történések miatt sok a visszautalás is, szóval az eredeti mű ismerete mégiscsak szükséges az egész megértéséhez.
A korábbi szereplők mellett feltűnik néhány egészen új, olykor ténylegesen létező karakter is (még maga Bram Stoker is, aki a Lyceum színházban rendezi a Dracula színdarab változatát), vagy olyan figura, aki az eredeti műből valamilyen oknál fogva kimaradt.

Ezek az alakok, a helyszínek, valamint a történések és utalások nagyban erősítik a történet hitelességét, valóságszerűségét, aminek alapján úgy érezhetjük, hogy a cselekmény akár valós történelmi eseményeken is alapulhat.
 
A történetről nem szeretnék elárulni semmit, hiszen annak lényege, hogy tele van meglepő  fordulatokkal, izgalmakkal és természetesen horror-, valamint krimielemekben sem szűkölködik, sötét romantikus hangulata pedig hasonló az előző kultikus darabéhoz.
 
Úgy érzem, ez a könyv végre visszaállítja az utóbbi évszázad alatt eléggé megtépázott, meggyalázott vámpírlegenda hírnevét és igazán méltó folytatása lehet Bram Stoker örökségének. Kíváncsian várom, milyen lesz a filmváltozat.

Kapcsolódó írás:
Bram Stoker: Drakula