Főkép

Fandorin visszatért közénk – de semmi sem a régi. Az állami szolgálatból már korábban kilépett, s az előző megbízásának felemás teljesítése után személye nemkívánatossá vált Moszkvában. Hogy mi történt vele ezt követően, nem tudjuk, hiszen amikor újra felbukkan az életünkben, nem rest álnéven bemutatkozni, s határozottan titkolja a múltját.
 
Ez szerencséjére különösebben senkit sem érdekel, hiszen Moszkvát az ezredforduló (1900-at mutatnak a naptárak), valamint egy, mostanában divatossá váló mánia izgatja: látszólag normális emberek önkezükkel vetnek véget életüknek, s az esetekben csak egyetlen közös pont van – mindenki búcsúverset ír a halála előtt.
 
Ebbe a fejetlenségbe érkezik vidékről a történet elbeszélője, a nagykorúságot nemrégiben betöltő Mása Mironova, hogy a szibériai nyugalom után megízlelje a nagyváros dekadens életét. Aminek része a „köznép” lenézése, némi felsőbbrendűségi érzés, szexuális szabadosság – és számomra meglepő módon a költészet, a versek szeretete.
 
Mivel Akunyin (illetve az álnév mögé rejtező Grigorij Salvovics Cshartyisvili) eddig pontos volt a korhangulat megidézésében, nincs okom kételkedni ezen részlet megalapozottságában. Csak fura. Egyébként úgy érzem, Mása halálvágya nem csak számomra érthetetlen – talán ezért is foglalkozik vele kiemelten Fandorin. Mintha a nyomozás, a háttérben rejtező gonosz (légyen hús-vér vagy természetfeletti) leleplezése csak másodlagos fejlemény lenne a történetben, és sokkal érdekesebb és izgalmasabb a fiatal lány logikájának megkérdőjelezése.
 
Persze az is igaz, hogy egy alig nagykorúvá lett hölgy tettei mögött többnyire nem az értelem, hanem az érzelem rejtezik, ami bizony sokkal bonyolultabbá teszi a helyzetet. Fandorin azonban kitartó.
 
Az eddigiektől eltérően, de a mostani történetnek megfelelően számos versrészlet szerepel a kötetben, többnyire az öngyilkos klub tagjai által elkövetett zsengék. Ezek között kimondottan kakukktojásnak számít az a japán haiku, amivel Fandorin nyer belépést a társaságba. A jelenlévők többsége persze nem tud mit kezdeni a szokatlan versformával, azonban vannak páran, akik értékelik a benne rejtező finomságot.
 
Legalábbis úgy vélem eredetileg haikuról volt szó, azonban a szótagszámok miatt (5-7-5 helyett 6-9-5) ezt nem tudom eldönteni. Lehetne dzsiszei (vagyis búcsúvers) is, de a téma ezt némileg kétségessé teszi. Persze ez úgyis csak részletkérdés, hiszen a hangsúly egészen máson, máshol van.